Hillaryről már lemondtak

2008.08.02. 08:23
9 hozzászólás

A hónapok óta Hillary Clinton alelnökjelöltségéért kampányoló VoteBoth (Szavazz Mindkettőre) nevű szervezet csütörtökön bejelentette, hogy befejezi eddig tevékenységét. A lépés a CNN szerint egyértelműen jelzi, hogy már a New York-i szenátor legodaadóbb hívei sem hisznek a közös indulásban.

„Hillary Clinton szenátor már nincs Obama szenátor lehetséges alelnökjelöltjei között” - írták közleményükben a szervezet alapítói, akik 40 ezernél is több támogatót szereztek ügyüknek. A két alapító egyben az illinois-i szenátor támogatására szólította fel az esetleg csalódott Clinton-híveket. A döntés előzménye, hogy kiderült, az egykori first lady az augusztus végén tartott jelöltállító gyűlésen kedden este fog beszédet mondani, miközben hagyományosan a szerda estét tartják fent az alelnökjelöltnek.

Hillary estéjén lesz egyébként a 88. évfordulója a 19. Alkotmánykiegészítésnek, amelyik választójogot biztosított a nőknek. A jelenleg a pénze után futó egykori elnökjelölt mellett ennek jegyében az összes demokrata szenátorasszony megjelenik majd a színpadon.