Hatalommal való visszaélés ügyében faggathatják Palint

2008.09.01. 23:23
10 hozzászólás

Az este nyilvánvalóan nem tartogat sok izgalmat, ahogy valószínűleg az egész konvenció elég lapos lesz. De legalább lesz időnk más dolgokról is beszélni. Kezdjük egyből egy zaftos sztori fejleményeivel.

John McCain alelnökjelölt-választásában nem csak az volt a meglepő, hogy egy szinte teljesen ismeretlen, mindössze húsz hónapja hivatalban levő kormányzót választott társnak, de az is, hogy választottja ellen nyomozás folyik. Sarah Palin életrajzában már röviden említettük a történetet, de foglaljuk össze újra, kiemelve az új feljeményeket.

Kezdjük magával a vizsgálat tárgyával, Walter Monegan közbiztonsági tanácsnok menesztésével. Monegant szeptember 10-én hallgatja meg az alaszkai törvényhozás vizsgálóbizottsága. Vallomása előtt Monegan az ABC Newsnak nyilatkozott. Állítása szerint Palin és férje, Todd Palin 2006 óta többször, személyesen, telefonon és emailben is beszéltek vele Mike Wooten rendőrről, a kormányzó sógoráról. Monegan emlékei szerint legalább 24 alkalommal. A volt tanácsnok szerint a beszélgetések során Palinék egyszer sem követelték tőle Wooten kirúgását, de utalásokat tettek rá. "Azt mondták, [Wooten] nem olyasvalaki, akinek az alaszkai rendőrséget kéne képviselnie" - nyilatkozta.

Wooten Palin nővérének, Molly McCannek a férje. A pár válófélben van, a vita elmérgesedett. Palin egy 2005-ös feljelentése szerint a rendőr gyilkossággal fenyegette McCannt és Palin apját, 11 éves fiát meglőtte sokkolópisztollyal, részegen vezette rendőrautóját, és még egy jávorszarvast is kilőtt engedély nélkül. Wootent ezek miatt tíz napra felfüggesztették, de később öt napra mérsékelték büntetését. Monegan állítása szerint Palinék panaszai nyomán megnézte az ügy aktáit, de lezártnak tekintette azokat. Wooten tetteiről nem kívánt beszélni. Állítása szerint menesztésében nyilvánvalóan szerepet játszott, hogy nem volt hajlandó meneszteni Wootent.

Palin tagadja, hogy beszélt volna Monegannal Wootenről, bár egyik munkatársa, Frank Bailey beismerte, hogy hívta az ügyben a tanácsnokot. Baileyt augusztus közepén két hónapra felfüggesztették állásából.

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?