Obama, a kommunista
További Fehér ház cikkek
- Hallgatásra ítélték Donald Trumpot, a házi Twittere azonban szárnyal a tőzsdén
- Milyen „vérfürdőről” beszélt Donald Trump?
- Donald Trump kompromisszumos megoldást javasolt az abortusz tilalmával kapcsolatban
- Mike Pence volt alelnöke sem Donald Trumpot, sem Joe Bident nem támogatja az idei elnökválasztáson
- Donald Trump előnyét mérik az Egyesült Államokban az első közvélemény-kutatások
[Ezt az írást Felcsuti Balázs jegyzi. Balázs tíz éve él a massachusettsi Bostonban, ahol egy biotechnológiai cég alkalmazottja. Balázs elkötelezett demokrata, Barack Obama kampányát önkéntesként segíti Massachusettsben és New Hampshire-ben is.]
Szomszédom, Joe, az amerikai öngondoskodás megtestesítője. Joe ötvenes évei közepén jár. Munkáscsaládból származik, szülei áldozata jóvoltából családjából elsőként járhatott egyetemre. Feleségével együtt egész életükben keményen dolgoztak, törlesztették tanulmányi és lakáshitelüket és saját pénzből fizették egészségbiztosításukat. Felneveltek két gyereket és magánnyugdíjalapjukba félretettek annyi pénzt, hogy majd nyugdíjas éveikben szerényen, de biztonságosan megélhessenek. Joe soha senkitől nem kért és nem kapott semmit, és az állammal szemben is csak annyi elvárása van, hogy tartsa rács mögött a bűnözőket és minél kevesebb adót szedjen.
Joe minden választáson a kicsi, de erőskezű államot ígérő republikánusokra szavaz. Obamát és a demokratákat pedig nemes egyszerűségel csak kommunistáknak aposztrofálja. Emögött a kétes hitelességű referencia mögött az az amerikai konzervatív médiumokban naponta hangoztatott vád áll, miszerint a demokraták a polgárokra rátelepedő, keményen adóztató, a társadalom és a gazdaság jelentős részét államosítani akaró államot hirdetnek. Joenak természetesen fogalma sincs arról, hogy milyen szörnyűségekkel járt az igazi kommunizmus, hisz jó amerikaiként külföldön is alig járt. Joe azt sem tudja hogy bármilyen abszurd is egy kalap alá venni egy amerikai elnökjelöltet a XX. század egyik legembertelenebb rendszerével, van valami a kommunizmus beteljesítetlen ideológiájában, ami megtalálható a 2008-as demokraták üzenetében is: a szolidarítás és a kollektiv felelősség gondolata.
Amerikát, a pusztító háborúk hiánya mellett, nem a szolidarítás, hanem az öngondoskodás és az egyéni felelősségvállalás tette szuperhatalommá. A piac mindenható, az állam nem nagyon avatkozik be az emberek életébe. A legtöbb európai országhoz képest alacsonyak az adók, kicsi a bürokrácia. Könnyű sikeresnek lenni, de könnyű csődbe menni is. Az első bevándorlók óta minden generáció tudja és természetesnek veszi, hogy csak magadra számíthatsz.
Az egyén sikerén alapuló impresszív gazdasági növekedésnek azonban olyan társadalmi mellékhatásai jelentkeztek, amelyek közvetlenül érintik a lakosságot. 47 millió amerikainak nincs egészségbiztosítása, akik közül sokan ezt nem tudják megengedni maguknak, vagy a kevéssé szabályozott magánbiztosítók túl magas kockázat miatt egyszerűen nem biztosítják őket. Ezrek megtakarításai vesztek oda, mikor az Enron korrupt menedzsmentje előbb rávette a cég munkatársait, hogy nyugdíjalapjukat Enron részvényekbe fektessék, majd különböző számviteli hókusz-pókuszokkal csődbe vitték a céget. A jelenlegi válság inditóka is az volt, hogy pénzügyi szolgáltatók olyan bonyolult lakáskölcsön konstrukciókat adtak el megfelelő fedezet nélkül hitelképtelen polgárok százezreinek, amelyek csak akkor működtek volna, ha a lakásárak tovább emelkednek. És a példákat vég nélkül lehetne még sorolni.
Megoldásképp John McCain hitet tesz a hagyományos republikánus politika mellett. Fiskális szigort, alacsony adókat, kicsi államot ígér, bár a válságra reagálva támogatja a 700 milliárd dolláros válságkezelő csomagot és hatékonyabb pénzügyi szabályozást is követel. Ezzel szemben Obama, a “kommunista”, központi üzenete, hogy a piac sok mindent megold, de nem mindent. Hogy a szabályozatlan piac elfogadhatatlan társadalmi igazságtalanságokat eredményez, ezért vannak olyan területek, mint például az egészségügy, vagy a nyugdíjrendszer, ahol az államnak igenis piackorrigáló szerepet kell vállalnia. Hogy meg kell találni a középutat bürokrácia és túlzott dereguláció között. És hogy Amerika nem lehet hosszú távon sikeres, ha az egyéni felelősségvállalás mellett nem kap hangsúlyos szerepet a szolidarítás és a kollektív felelősségvállalás is.
Rovataink a Facebookon