Fehér és fekete

2008.10.26. 22:55

Így zajlik az előválasztás

[Ezt az írást Felcsuti Balázs jegyzi. Balázs közgazdász végzettségű. Tíz éve él a Massachusetts-i Bostonban, ahol egy biotechnológiai cég munkatársa.]

Olvasom valahol Spencer Bachus, az amerikai Képviselőház pénzügyekkel foglalkozó bizottsága republikánus tagjának beszámolóját a pénzügyi válság kezeléséről. Bachus visszemlékszik egy szeptember 25-ei találkozóra George Bush-sal. Ekkorra már világos volt, hogy valamilyen fajta állami beavatkozásra szükség lesz, de a vélemények megoszlottak arról, hogy pontosan milyenre. Henry Paulson pénzügyminiszter 700 milliárd dolláros válságkezelő terve több olyan pontot tartalmazott, amely a Képviselőház republikánus frakciójának nem volt ínyére, többek közt a csomag mérete, illetve az hogy ellenőrzési mechanizmusok nélkül gyakorlatilag szabad kezet adott volna a kormányzatnak a pénz felhasználására.

Bachus és más republikánusok arra kértek az elnököt, hogy fontoljon meg más, az állami szerepvállalást jobban korlátozó megoldást is mielőtt dönt az előterjesztésről. Bush válasza: “Paulson így akarja. Ő a főnök. Az lesz, amit ő akar.” Az eredményt ismerjük: a csomag első körben, nagyrészt a Képviselőház republikánus tagjainak ellenszavazatai miatt elbukott [Azért ne feledkezzünk meg róla, hogy a Képviselőházban és a Szenátusban is a demokraták vannak többségben, így, ha nagyon akarták volna, elfogadhatták volna a csomagot - akiraly], a tőzsde óriásit esett és a kormány értékes napokat vesztett a válság kezelésében, míg négy nappal később egy módosított változat végülis átment a Kongresszuson. Addigra azonban a piac bizalma jelentősen megrendült abban, hogy a kormányzat és a törvényhozás képes hatékonyan kezelni a problémát.

Véleményem szerint a fenti momentum jellemző Bush egész tevékenységére. Az elnökben, úgy tűnik, semmi nyitottság nincs arra, hogy egy összetett problémát több oldalról megvizsgáljon. Az ember azt gondolná, hogy egy kicsi államot hirdető republikánus elnök meghallgatja saját pártja képiselőit mielőtt rábólint az utóbbi fél évszázad legnagyobb állami szerepvállalására. De nem. Bush intellektuális érdeklődése a részletekre nem terjed ki. A világot fehéren és feketén látja. Vakon bízik az általa kiválasztott szakértőkben és tanácsadókban, és elmar maga mellől mindenkit, aki ellent mond.

Nem ez az első eset, mikor az elnök saját makacsságának és szűklátókörűségének lett áldozata. Irakban márpedig vannak tömegpusztitó fegyverek – hangzott a megkérdőjelezhetetlen érv. Donald Rumsfeld hadügyminszter továbbra is élvezi a bizalmamat – hesegette el a már saját pártjában is Rumsfeld fejét követelőket. Jó munkát végeztél, Brownie! (Mike Brown, az állami katasztrófa elhárító ügynökség vezetője irányitotta a Katrina hurrikán előtti és utáni totális káoszba fulladt mentőakciót.)

Bush a világot végtelenül légyszerűsítve jók és rosszak harcaként éli meg, ahol mindenki, aki nem őt támogatja, az valamilyen mértékben rossz. Nem véletlen, hogy elnökségének csúcspontja szeptember 11-e volt. Akkor egy rövid pillanatra a világ tényleg jókra és rosszakra oszlott. Senki nem tett föl bonyolult kérdéseket, senki nem mondott ellent, nem kellett máshonnan is megvizsgálni a problémát. Akkor csak együtt kellett érezni az áldozatokkal és bosszút esküdni a gonosz terroristák ellen. Akkor minden egyértelműen fehér és fekete volt. A szürke hétköznapok bonyolult problémáinak kezelése azonban, úgy tűnik, messze meghaladja képességeit.