Santorum meglepetésre besöpörte a déli államokat

2012.03.14. 11:19
31 hozzászólás

Két fontos győzelmet könyvelhetett el Rick Santorum kedden a republikánus előválasztáson, amelyen a jelöltek egyikéből majd Barack Obama elnök kihívója lesz. A konzervatív tábor támogatását jelző fontos déli államokban, Alabamában és Mississippiben is ő végzett az élen, miközben a jelöltségre legesélyesebb Mitt Romney csak szépségtapaszként tekinthet a Hawaii-on és az Amerikai Szamoán rendezett kaukuszok megnyerésére.

Santorum újabb két győzelme különösen annak fényében ér sokat, hogy az előzetes felmérések inkább Romney és a másik, szintén a konzervatív táborra utazó jelölt, Newt Gingrich párharcát vetítették előre Alabamában és Mississippiben is. Santorum nagy fölénnyel nyert szombaton Kansasban is, ezzel pedig egyértelműen a konzervatív bázis elsőszámú választása Romney-val szemben, és továbbra is életben tartotta reményeit.

000 141195414
Fotó: Win Mcnamee

Ezzel az is eldőlt, hogy nem fordult meg a világ, Romney nem tudta neki kedvezőtlen terepen kihasználni a szuperkedden szerzett lendületét. Ugyan csak néhány százalékkal kapott ki mindkét államban, de a konzervatív szavazatok szinte teljesen megoszlottak Santorum és a második helyen befutó Gingrich között. Ugyanakkor a jelöltség elnyeréséhez szükséges delegáltak szempontjából így is Romney jött ki legjobban az estéből, köszönhetően Hawaii-nak és Amerikai Szamoának.

Newt Gingrich újabb pofont kapott, a közeli Georgia volt kongresszusi képviselőjeként, és a januári dél-karolinai előválasztás győzteseként komolyan számolt ezzel a két állammal, Alabamával és Mississippivel, innentől nehéz elképzelni, hogy bárhol is esélye legyen a győzelemre. Santorum ugyan utalt rá beszédében, hogy Gingrichnek vissza kellene lépnie, azonban a volt házelnök egyelőre a jelek szerint nem készül erre. Az már korábban kiszivárgott, hogy feltehetően még elég pénze van ahhoz, hogy egy ideig versenyben maradjon.

A republikánus jelöltség elnyeréséhez 1144 delegáltra van szükség az augusztus 27-én rendezett jelöltállító gyűlésen. A CNN becslése szerint Romney most 489-nél jár, Santorumnak 234, Gingrichnek 134, Ron Paulnak 66 delegáltja van (a keddi államok nem kedveztek Ron Paulnak, a libertárius jelölt csak néhány százalékot ért el). Ebből is látszik, hogy Romney még mindig nagyon messze van attól, hogy számszerűleg is ő legyen Barack Obama megkerülhetetlen kihívója, így aztán még tovább húzódhat a küzdelem.

Március 15-én Missouri, egy Romney-nak megint kedvezőtlen állam jön, ahol Santorum február elején már megnyerte az előválasztást, azonban a delegáltakat majd a mostani kaukusz alapján ítélik oda a jelölteknek.