A Tea Party politikai öröksége maradandó
További Fehér ház cikkek
- Hallgatásra ítélték Donald Trumpot, a házi Twittere azonban szárnyal a tőzsdén
- Milyen „vérfürdőről” beszélt Donald Trump?
- Donald Trump kompromisszumos megoldást javasolt az abortusz tilalmával kapcsolatban
- Mike Pence volt alelnöke sem Donald Trumpot, sem Joe Bident nem támogatja az idei elnökválasztáson
- Donald Trump előnyét mérik az Egyesült Államokban az első közvélemény-kutatások
A cikk szerzője, Felcsuti Balázs évek óta az Egyesült Államokban él, 2008-ban Barack Obama kampányának aktivistája volt.
Az amerikai elnökválasztás közeledtével a fókusz a két jelölt, Barack Obama elnök és kihívója, Mitt Romney programjára, eredményeire, családjára, nyakkendőjének színére helyeződött. A republikánus jelölt láthatóan az előválasztások óta taktikusan a politikai közepet célozza meg, ám van egy mérsékeltnek nehezen nevezhető választói csoport, a Tea Party, amelyet szintén meg kellett szólítania a republikánus előválasztások során.
A 2010-es amerikai kongresszusi választáson a Republikánus Párt szélsőséges szárnya, a Tea Party mozgalom a korábbi akciók mellett tényleges képviselői helyeket is szerzett. A Tea Party – amely nevét az 1773-as Bostoni Teadélután (Boston Tea Party) ellenállóiról kapta – 66 tagú képviselőházi frakciója nélkül nem volt meg az alsóházi republikánus többség, a 100 fős szenátusban négy szenátoruk szintén megkerülhetetlen volt.
A republikánus elnökjelölti versenyben kezdetben szinte kivétel nélkül minden induló a Tea Party jelöltjeként pozícionálta magát, vagy – mint maga Romney – legalábbis kulcskérdésekben a mozgalom álláspontjához közelítette sajátját. Így lehetséges, hogy a massachusettsi kormányzóként még járulékokat emelő Romney hallani sem akar adóemelésről, korábbi álláspontjával ellentétben nem támogatja az abortuszhoz való jogot, illetve deportálná a 15 millió illegális bevándorlót.
A Tea Party a 2008-as pénzügyi, majd gazdasági válságra adott etatista válasz ellenpólusaként jött létre. George W. Bush dollárszázmilliárdokat költött a bajban lévő bankok, biztosítócégek és ipari vállalatok megmentésére. Ezt Obama megtoldotta egy közel ezermilliárd dolláros gazdaságélénkítő csomaggal, miközben a közelmúltig nagy költségekkel folytatódott az iraki és az afganisztáni háború.
A költségek tehát elszaladtak, Amerika adósságállománya ma a GDP közel 100 százalékára rúg, miközben a gazdasági növekedés megtorpant, a munkanélküliség pedig makacsul 8 százalék környékén stagnál. Hiába érvelt a 2010-es kongresszusi választásokon a kormányzat azzal, hogy sikerült elkerülni a gazdaság teljes összeomlását és a második nagy gazdasági világválságot, a Tea Party egyszerű üzenete (költségcsökkentés, adócsökkentés, költségvetési egyensúly) sokkal jobbal rezonált a választópolgároknál.
Pozícióba kerülése után a Tea Party befolyását kamikáze módon gyakorolta. Képviselőik, akik közül sokan nem karrierpolitikusok és akiknek deklaráltan nem (elsődleges) céljuk az újraválasztás, alig-alig mutattak kompromisszumkészséget. Legemlékezetesebb akciójuk a 2011 nyári adósságplafon emelése körüli cirkusz volt, amikor az USA fizetésképtelenségének tüzével játszva zsarolták a demokratákat és a mérsékelt republikánusokat.
Az eset által demonstrált politikai bizonytalanság és döntésképtelenség adta a Standard & Poornak az utolsó lökést az USA leminősítéséhez. (Kissé ironikus, hogy az adócsökkentésért küzdő, ám a parlamentáris szabályok határait feszegető Tea Party névadó elődeinek nem is az adó mértékével, hanem a brit parlamenti képviselet hiányával volt problémája. No taxation without representation – szólt az amerikai gyarmatosok szlogenje.)
A Tea Party a 2010-es választási diadala óta sokat vesztett népszerűségéből. Sokan őket tartják felelősnek nemcsak a leminősítésért, hanem az utóbbi két évben szinte megbénult kongresszusi munkáért, a kompromisszumos megoldások hiányáért, az ízléstelen politikai adok-kapokért. Elnökjelölti szinten a Tea Party jelöltek mind elvéreztek, habár a libertárius Ron Paul sokáig tartotta magát, és terjesztette az államot majd mindenhonnan kivonultató üzenetét.
Habár a nagyon szorosnak igérkező elnökválasztásban a Tea Party üzenete döntő hatással lehet a választás kimenetelére olyan államokban, mint Ohio vagy Nevada, de komoly az esélye annak, hogy a 2012-es választásokon a választók kisöprik a Tea Party jelöltek jelentős részét a hatalomból, és a gazdaság stabilizálódásával újra mérsékeltebb jelöltek juthatnak szóhoz.
Akárhány jelöltje is fog azonban elbukni, a Tea Party politikai öröksége maradandó. Az, hogy ma az amerikai politikai párbeszéd – és azon belül az elnökválasztás – legfontosabb kérdése az állam szerepe, a felhalmozott adósság leszorításának mikéntje, a költségvetés egyensúlyba hozása és a drága szociális programok reformja, az egyértelműen az ő érdemük.
A törököt zászlóstul a mélybe rántó Dugovics Tituszhoz hasonlóan a Tea Party is egyetlen küldetéstől – az állam szerepének csökkentése – vezérelve, kompromisszumok nélkül, önnön sorsával nem törődve írja be magát Amerika történelmébe.
Rovataink a Facebookon