2008-ban ugye a felméréseket meghazudtolva tudott itt nyerni Clinton, és férjének, Bill Clintonnak is meghozta a comeback kid nevet, miután ugyan csak második lett, de a várakozásokhoz képest jobban szerepelt 1992-ben. Most mégis Sanders a toronymagas esélyes, és nem csupán a felmérések számai miatt. Egyrészt a szomszédos Vermont állam szenátoraként jól ismerik, másrészt a magát demokratikus szocialistának valló, a többek között a jóléti állam kibővítése, és az ingyenes felsőoktatás mellett kampányoló Sanders hihetetlen népszerű a fiatalok, valamint az állam fehér, liberális szavazói között, és a legutóbbi vitán is energikusabb volt, mint Clinton.
Ha Clinton valami csoda folytán fordítana, az hatalmas csapás lenne Sanders kampányára nézve, hiszen akkor egy kifejezetten neki fekvő államban, lényegében a szomszédban szenvedne vereséget. A volt first lady saját belső felmérései sem jósoltak azonban győzelmet, ezért az elsődleges célja inkább az lehetett, hogy relativizálja az esetleges vereséget, egy 10 ponton belüli különbség erre már elég is lehet.
Rovataink a Facebookon