Marco Rubiót hiába támadta azzal Chris Christie, hogy előre begyakorolt mondatokat ismételget állandóan, úgy látszik, erről nem tud leszokni. Beszédében most azt a mondatot ismételgette, hogy
a 21. században mi, konzervatívok értetek fogunk harcolni!
miután a gyerekét egyedül nevelő anyákról, a több műszakban dolgozó családapákról és a 17 éves gimnazistákról is beszélt.
Mert onnan jöttünk, ahonnan ti jöttetek, mert mi is úgy éltünk, ahogy ti éltetek.
- folytatta Rubio:
Azokért harcolunk, akiknek még nem sikerült.
Rubio szerint gyakorlatilag csak hárman maradtak a versenyben, ahol "hosszú volt az út, sokan, sok jó ember volt ebben a kampányban". Rubio szerint az ő kampánya képes egyesíteni ezeket az embereket, a republikánus pártot és az országot.
Végezetül reklámozta a weboldalát és beszélt a szüleiről, akik bevándorlóként jöttek Kubából Amerikába, most pedig a fiúkból lehet az Egyesült Államok következő elnöke, ha Isten is így akarja.
Rovataink a Facebookon