A republikánus pártelit egyre idegesebb, hiszen jelen állás szerint a teljesen outsider Donald Trump, illetve a kongresszusi párttársai által szinte egyöntetűen gyűlölt és megvetett Ted Cruz vezetik az elnökjelölti versenyt.
Trump és Cruz sikerét viszont részben az is magyarázza, hogy mérsékelt, az establishmenthez közel álló jelöltből még mindig túl sok van, így elaprózódnak a szavazatok. Ennek pedig úgy lehetne véget vetni, ha valahogy sikerülne visszalépésre kényszeríteni közülük minél többet. A Politico nem véletlenül ír arról, hogy a republikánusok nagy öregjei elvárnák, hogy a Dél-Karolinában gyengén teljesítő jelöltek (Bush, Kasich, és kisebb mértékben a szintén outsider Carson) szálljanak már végre ki a francba. Nekik azonban jó okuk van rá, hogy ezt ne tegyék meg:
- Már régóta jósolják Jeb Bush kampányának a végét, de az csak nem akar eljönni. Bush egyrészt a jelöltek közül messze a legtöbb pénzzel rendelkezik, amivel sokáig tudja húzni, másrészt épp a napokban kezdte el megtolni a kampányát testvére, George W. Bush exelnök. Sőt, pár napja Jeb még a szemüvegét is kontaktlencsére cserélte, hogy kevésbé tűnjön egy balféknek, szóval mindent bevet, amit csak tud, nem nagyon akarja feladni.
- John Kasich Ohio-i kormányzó másodikként végzett New Hampshire-ben, és a Chris Christie és a többi jelentéktelenebb jelölt visszalépésével neki is sikerült valamennyit felszívni a mérsékelt szavazatok közül. Dél-Karolinára abszolút nem koncentrált, sőt már Michiganben kampányol, nem nagyon látni, miért akarna majd most visszalépni.
- Ben Carson kampányába pedig dől a pénz, ezért semmi oka rá, hogy félreugorjon előle. A vitákon rendre csak zavartan mosolygó, lassan motyogó és ártalmatlan butaságokat beszélő nyugdíjas idegsebészt ugyanis rengetegen megsajnálták, miután Ted Cruz csúnyán megszívatta. Ugyebár még Iowában történt, hogy a Cruz-kampány elkezdte terjeszteni Carsonról, hogy ki fog szállni a versenyből, ezért nem is érdemes rá szavazni - amiről kiderült hamar, hogy hazugság. Bár Carson Iowa után New Hampshire-ben is leszerepelt, de Cruz piszkos trükkje hozott neki annyi médiafigyelmet és szimpátiát, amiből végül több millió dollárnyi adomány lett.
Rovataink a Facebookon