Ez a poszt a következő Percről percre része:

Clinton és Trump nagyot nyert Floridában

  • A republikánusoknál Donald Trump három államban, Floridában, Illinois-ban és Észak-Karolinában is nyerni tudott a március 15-én szavazó fontos államok közül.
  • Floridában a győztes mindent visz elv alapján megnyerte az összes delegáltat, és nagy különbséggel legyőzte Marco Rubiót, aki hazai államát is elveszítve kiszállt a versengésből.
  • John Kasich-nek viszont sikerült megnyernie saját államát Ohióban, ezzel első győzelmét aratta.
  • A demokratáknál Hillary Clinton nagyot nyert Floridában, Ohióban, Észak-Karolinában és Illinois-ban is.
  • Szorosan alakul azonban Missouri mindkét oldalon, így Ted Cruznak és Bernie Sandersnek is van esélye győzelemre.
  • Mindezt percről percre közvetítettük, olvassa vissza!

új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A végeredményre még várni kell, de Clinton, Trump is nagyot nyert

    Missouriban tehát mindkét oldalon 0,2 százalékpont a különbség Trump és Clint javára, viszont könnyen lehet, hogy még napokat is várni kell a végleges eredményre. Ez Clintonnak szinte lényegtelen, mert ugyanannyi delegáltat kapnak Sandersszel, a republikánusoknál viszont gyakorlati súlya is lesz annak, ki nyeri az államot. Arról nem is beszélve, hogy ez lehet Cruz egyetlen győzelme.

    Ezzel, és az összefoglalóval búcsúzunk, az itt érhető el.

  • Missouriban is, 1199 szavazattal már ő van elől. Ez 49,6 százalékot jelent, Sanders 49,4 százalékon áll. Clinton vezet azokban a megyékben, ahonnan még érkeznek be szavazatok, ezért akár ötből öt állammal is zárhat a végén.

  • Mindkettő Missouriban. Trump 41-40,7-re vezet Cruz, Clinton pedig 49,7-49,3-ra Sanders előtt. Egyébként pont Missouri volt az az állam, ahol a 2008-as előválasztásoknál is mindkét oldalon hajszál döntött csak Clinton és McCain javára.

  • Végre a CNN is odaadta Barack Obama hazai államát Hillary Clintonnak: az eredmények 96 százalékánál 50,6-48,6 arányban vezet a volt first lady Bernie Sanders előtt, amit már nem lehet ledolgozni. Ez azt jelenti, hogy a brutális floridai (31%-os különbség) és a nagy észak-karolinai és ohiói (14%-os különbség) győzelem után szorosan, de a negyedik elsősége is megvan ma Clintonnak.

    Úgy néz ki, Sanders esetleg Missourival vigasztalódhat, ahol kicsivel 1% alatti most az előnye, de ott is folyamatosan csökken.

  • A Fox News, a CNN és az MSNBC se adta élőben Bernie Sanders beszédét, amit Phoenixben tartott hétezres közönsége előtt. A vermonti szenátor ugyanazt mondta el, amit mindig, alig reflektálva a keddi választás eredményére: ismét politikai forradalmat hirdetett és a politikai.gazdasági életet uraló milliárdosok ellen kelt ki. Sanders castrói hosszúságú, egy órás beszédében programpontjait sorolta és arról beszélt, hogy jövő héten az arizonai előválasztáson jók az esélyei, ha magas lesz a részvétel - miközben Clinton ötből négy államban épp elverte, háromban ráadásul elég durván.

    Sanders próbálta hangsúlyozni, hogy kampánya mennyire odafigyel a latino és fekete közösségekre - miközben ezek a csoportok szavaznak masszív blokkokban Hillary Clintonra, és rajtuk úszik el Sanders jelöltsége -, a fiatalokra, akik körében magas a munkanélküliség, és így tovább. A szenátor a rendőrség militarizálása helyett elszámoltatná a törvénysértő rendőröket és olyan sokszínűvé tenné a rendőrségi állományt, mint amilyen a közösség, amit szolgálnak. Sanders szerint a dorgkérdést pedig egészségügyi kérdésként, nem bűnügyi kérdésként kell kezelni, újra kell gondolni a drog elleni háborút, és nem szabad a füvet a heroinnal egy szinten kezelni.

    Persze odaszúrt riválisának is, és azzal büszkélkedett, hogy az ő kampányát nem támogatják Super PAC-ek, ellenben 27 dollár az átlaga a neki adott adományoknak. Kiemelte, hogy Clinton közben 15 milliót kapott a Wall Streettől, de az olajcégek és a nagy gyógyszercégek is kitömik Hillary Clinton kampányát. 

  • Legalábbis a republikánusoknál,

    • Trump 41,2 százalékkal vezet
    • Cruz előtt, aki 40,8 százalékon áll.

    Minden bizonnyal a milliárdos nyeri majd ezt az államot is, de a nagy tévécsatornák még nem adták oda neki a győzelmet.

    A demokratáknál Missouriban 90 százaléknál jár a feldolgozottság:

    • Sanders 50,3
    • Clinton 48,6

    És szintén a demokratáknál Illinois-ban 93 százaléknál:

    • Clinton 50,6
    • Sanders 48,5
  • Szegény Rubio, valószínűleg nem Trump diadalmas arca lebegett a szeme előtt, amikor a minap azt mondta: „Teljes szívemmel hiszem, hogy aki jövő kedden megnyeri a floridai előválasztást, az lesz a republikánus elnökjelölt."

  • Munka, szabadság, biztonság, ez a három fő téma, amiről a választás szólni fog Ted Cruz szerint. "Könnyű arról beszélni, hogy újra naggyá tesszük Amerikát, miközben Kínában gyártatjuk a baseball-sapkánkat" - gúnyolódik Donald Trumpon a texasi szenátor, aztán gyorsan eldarálja választási programját:

    • a kisvállalkozások jelentik az amerikai gazdaság szívét, ezért az azokat gúzsba kötő szabályozásokat meg fogja szüntetni elnökként
    • az Obamacare minden egyes szavát visszavonná
    • egyszerű egykulcsos adót vezetne be és megszüntetné az adóhivatalt
    • nem adna szociális juttatásokat az illegális bevándoróknak

    Ezután van még egy jó mondata Cruznak arról, hogy Donald Trump befolyást vásárol, Hillary Clinton pedig befolyást árul. Cruz szerint eddig túlságosan Washingtontól függött a politika, és megígéri, hogy "együtt elérjük, hogy Washington kevésbé hasson ki az életünkre". Majd jön még egy-két ideológiai szlogen, miszerint a kevesebb állam több szabadságot, magasabb életminőséget és keresetet jelent. Aztán jön a biztonság kérdése.

    Cruz felidézi, hogy Trump arról beszélt, semleges lenne Izrael és a palesztinok vitájában. Cruz ellenben elnökként kérlelhetetlenül Izrael mellett állna. "Aki nem tud különbséget tenni a szövetségesünk és az ellenségünk, Izrael és az iszlám terroristák között, annak megkérdőjeleződik a képessége, hogy a hadsereg főparancsnoka legyen" - folytatja Cruz, aki még hozzáteszi, hogy az iráni atommegállapodást is darabjaira tépné.

    Végül jön a szokásos történelmi párhuzam: egyszer már előfordult, hogy egy gyenge demokrata elnök, Jimmy Carter uralma után jött egy szabadságpárti republikánus, Ronald Reagan, aki legyőzte a Szovjetuniót és felpörgette a gazdaságot. Obamát követve a Fehér Házban Cruz lenne az új Reagan, utal rá sokadszorra a texasi szenátor. Beszéde végén pedig megismétli, hogy mindenkit tárt karokkal várnak a csapatába.

  • A FiveThirtyEight az exit poll eredmények alapján azt elemezgeti, miért tudott Clinton nyerni Ohióban, és Michiganben miért nem. A mostani győzelmét a fehér szavazókra, az idősebb szavazókra és a kereskedelmi ügyeket fontosnak tartó szavazókra vezetik vissza.

    • Michiganben Sanders vitte a fehér szavazókat, de Ohióban Clinton mellé álltak többen 51-48 százalékos arányban, ami úgy látszik, sokat számított.  Emellett erős maradt a volt first lady a fekete szavazók körében is (68-30 százalékos megoszlásban szavaztak rá).
    • Az már közhely, hogy Sanders nagyon jól áll a fiataloknál, hát, Ohióban kevés van belőlük. A szavazók 62 százaléka legalább 45 éves vagy öregebb volt.
    • Azok a szavazók, akik szerint a más országokkal folytatott kereskedelem amerikai munkahelyeket vesz el, 53-46 százalékos arányban Clintont támogatták most. Michiganben ennél a csoportnál Sanders volt az erősebb.
  • Volt egy pillanat, amikor Ted Cruz egy tizedszázalékkal átvette a vezetést a rettentő szoros Missouriban Trumptól, na, akkor állt ki éppen beszélni. Egyelőre nem tudni, hogy tud-e nyerni Missouriban, de a texasi szenátor azt emelte ki, hogy „továbbra is delegáltakat nyerünk, és folytatjuk menetelésünket az 1237 szükséges delegált felé."

    Szerinte egyértelmű választás előtt áll Amerika, csak két kampánynak van esélye megnyerni a jelöltséget, mondta eljelentéktelenítve az Ohióban győztes John Kasich-et. Hangsúlyozta, hogy csak ő tudta többször is legyőzni Trumpot, egészen pontosan kilenc államban, Alaszkától Maine-ig az ország minden pontján.

    „Olyan jelöltet akartok, aki osztja az értékeiteket, vagy olyat, aki évtizedeken át szembement azokkal?" – tette fel a kérdést. Szerinte Trump az egyetlen, akit Clintonnak lenne esélye legyőzni, és a média ezért is ad neki annyi ingyenreklámot, azonban a választók fognak dönteni.

    Méltatta Marco Rubiót is, akit olyan barátnak nevezett, aki erős, optimista, pozitív kampányt folytatott. Hamarosan viszont kiderült, hogy a floridai szenátor támogatóihoz szólt, akiket persze tárt karokkal vár a saját táborába.

  • „Nagyon jó este volt" – kezdte győzelmi beszédét Donald Trump, majd pedig köszönetet mondott minden megnyert államnak, és még az Északi-Mariana-szigeteket is kiemelte, ami már órákkal korábban megadta az alaphangot. Felidézte, hogy rekordszámú, 17 republikánus jelölt egyikeként indult, azóta viszont már szenátorok, kormányzók is kipotyogtak, Ben Carson visszavonult idegsebész, és Chris Christie New Jersey-i kormányzó pedig már őt támogatják.

    Bírálta a kereskedelmi egyezményeket, a kiszervezett munkahelyeket, és azt mondta, a párizsi támadások mindent megváltoztattak.

    Aztán megint előhúzta a pártegyesítésre vonatkozó üzenetet. Szerinte most is kiderült, hogy hosszú sorokban özönlöttek szavazni az emberek az öt államban. Sok demokratát, függetlent és olyan embert is meg tudott szólítani, akik korábban még soha nem is szavaztak.

    „Florida a második otthonom, itt ilyen mértékben nyerni egészen hihetetlen" – mondta. A végén gratulált a floridai veresége után visszalépő Rubiónak is, aki szerinte keményen kampányolt, és nagy jövője van még a politikában. Viszont megjegyezte, hogy szerinte senkire nem zúdult még annyi negatív hirdetés korábban, mint most rá. Ettől függetlenül azonban csak erősödött a felmérésekben.

    „Győzni, győzni, győzni fogunk, nem állunk meg!" – üzente, és ezúttal nem fogadott kérdéseket, mint a legutóbbi előválasztások után tartott beszédeinél.

    • A név eredetileg indián nyelven annyit tett: a nagy kenuk városa.
    • Missouri volt az első rabszolgatartó állam, amely felszabadította a rabszolgáit.
    • Két hírhedten macskarajongó írót is köszönhetünk Missourinak: T. S. Eliot és Mark Twain is itt született.
  • Missouriban most 2 százalékon belül van a különbség Clinton és Sanders között, igaz, még mindig elég kicsi, 11 százalékos a feldolgozottság. Mindenesetre most Sanders vezet 50 százalékkal Clinton 48,1 százalékával szemben.

    Az illinoisi verseny is elég kiélezett, ott 61 százalékon áll a feldolgozottság, és Clintonnak 52,6, Sandersnek 46,6 százazaléka van.

  • A feldolgozottság 56 százaléknál jár, de a CNN már odaadta Trumpnak. Az állás egyébként most ez:

    • Trump 40,2
    • Cruz 36,4
    • Kasich 12,6
    • Rubio 8,2

    Innentől már csak egyetlen állam van hátra a republikánusoknál, Missouri. Ott egyelőre a körzetek negyedét dolgozták fel, és Trump vezet:

    • Trump 43
    • Cruz 40,1
    • Kasich 8
    • Rubio 5,8
  • Florida után megvan a második győzelme is abban az államban, hogy pénteken lemondta chicagói rendezvényét a verekedések miatt.

    A feldolgozottság egyébként most 37 százaléknál áll, ezen a ponton:

    • Trump 40,3
    • Cruz 25,9
    • Kasich 22
    • Rubio 9,5
  • Vigyázat, 14 perces beszéd, és a végére exponenciálisan növekszik Isten emlegetése. Itt meg el is lehet olvasni .

  • Kasich most először tarthatott győzelmi beszédet, ami szentimentálisra sikerült. Az is kiderült belőle, hogy az amerikai szellemiség az emberekben él, és hinni kell benne, hogy meg tudjuk változtatni a világot. Mindenesetre küzdeni akar a republikánus jelöltállító konvencióig, és azt ígérte, hogy ősszel visszajön Ohióba, hogy legyőzze Hillary Clintont, és ő legyen az Egyesült Államok következő elnöke.

  • „Ez Amerikáról szól, pontosan, az egységről, nem a megosztásról″ - kezdi a saját államát magabiztosan megnyerő Kasich a győzelmi beszédét, miután végre elhalkul az +USA, USA" skandálás. Ezután azonban rövid ideig ő sem tudja folytatni egy tüntető miatt - az este során Marco Rubio beszédét is megzavarta egy demonstráló -, de amikor végre igen, rögtön megtapsoltatja híveivel Marco Rubiot, a "nagyon kiváló szenátort". 

    "Nem fogom az alja utat választani az ország legmagasabb tisztségének elnyeréséért" - foglalja össze frappánsan kampánya fő üzenetét Kasich, hiszen az ohiói kormányzó eddig valóban visszafogta magát, nem ment le kutyába, mint riválisai, és megpróbált pozitív üzeneteket megfogalmazni.

    Ezután arról beszélt, hogy amikor nemrég betért egy Cleveland-i étterembe, ahol az emberek elkezdték éltetni, azt mondta nekik: "kérlek, ne tegyétek, mert elsírom magam" - idézte fel a jelenetet Kasich, majd természetesen el is sírta magát.

    Ezt követően a kormányzóként elért eredményeit sorolta: Ohio két ciklusa alatt több százezer munkahelyet teremtett, két milliárdos többlete van a büdzsének, és biztosítva vannak a nyugdíjak. „És senkit nem hagyunk az út szélén" - teszi hozzá Kasich, majd ismét személyesre vált. "Az egész életem arról szólt, hogy megfelelő körülményeket teremtsek az embereknek, hogy legyenek lehetőségeik" - folytatja, és ismét személyesre vált, és elmondja, mennyire szegény családból származik.

    "A kampányom folytatódik, és az a szándékom, hogy büszkék legyetek rám" - teszi nyilvánvalóvá, ami amúgy is az: elérte a maga elé kitűzött célt, hogy megnyerni Ohiót, úgyhogy megy tovább.

  • Ted Cruz stábja elkészült a Marco Rubiótól búcsúzó kötelező közleménnyel. Ebben Cruz Rubiót barátnak nevezi, és dicséri a kampányát, amiért optimista volt, a párt jövőjére és a konzervatív alapelvekre fókuszált.

    "Marco történetében nagyszerű nemzetünk ígérete ölt testet. Tudom, hogy továbbra is a határtalan lehetőségek bajnoka lesz Amerikában. Kívánom Marcónak, Jeanette-nek és négy gyereküknek a legjobbakat" - írta.

  • John Kasich stábja közleményt adott ki, eszerint Ohio új helyzetet teremtett, most új játszma kezdődik. Azt írják , hogy Kasich - pozitív üzenetével és azzal, amit már letett az asztalra -  képes legyőzni a Donald Trump "sértésgépezetet". Azt az érvet is bedobják, hogy a talpon maradt három jelölt közül szerintük egyedül Kasich tudná megverni Hillary Clintont.

    • Chicagóban épült a világ első felhőkarcolója 1885-ben.
    • És az első McDonald's is nekik jutott.
    • Illinois az USA legnagyobb töktermesztője. Nemcsak sok van belőle, de akadnak igazán hatalmasok is.
  • Valaki mellé be kell majd sorolniuk. A Morning Consult március 11-15. között készített felmérése szerint a floridai szenátor 412 támogatójának másodlagos preferenciái a következőképpen alakultak:

    • Cruz-ra 47 százalék,
    • Kasich-re 27 százalék,
    • Trumpra 13 százalék

    szavazott volna, ha Rubio helyett kell valakit választani.

  • Clinton azt mondta, hogy le kell dönteni a falakat, nem újakat építeni. Nemcsak beszélni kell a problémák megoldásáról, hanem lépéseket is kell tenni. A legfontosabb pedig, hogy össze kell fogni, és együtt kell küzdeni az emberek különböző jogaiért. „Elnökjelöltként kampányolni nehéz, de elnöknek lenni sokkal nehezebb" – mondta, és biztos benne, hogy szebb jövő vár az országra, ha nyerni tud novemberben.

  • Hillary Clinton a floridai Palm Beachen mondott - eléggé berekedve - győzelmi beszédet: "elnyerjük a jelölést és novemberben megnyerjük a választást", kezdte, majd szokásához híven gratulált a keményen kampányoló Bernie Sandersnek. Az eléggé fókuszálatlan, terjengős beszédben a legfontosabb talán azt volt, hogy Clinton végig olyan fordulatokat használt, mint hogy mit kell majd csinálnia a következő elnöknek, milyen az elnöki íróasztalnál ülni, milyen feladatok várnak az új elnökre, és hogy a szavazók milyen elnököt érdemelnek. A lényeg ebben nyilván az, hogy a volt külügyminiszter és first lady szándékosan úgy festette le magát, mint aki gyakorlatilag már besöpörte a jelöltséget, és akinek már a novemberi választásra, sőt az ország kormányzására kell készülnie.

  • Hiszen viszonylag szorosnak mondható az állás Észak-Karolinában és Missouriban is. Előbbi államban Donald Trump 40-36-ra vezet Ted Cruz előtt az eredmények 34 százalékánál, utóbbiban pedig 38-32-re, de Missouriban még alig jöttek be adatok, csak 3%-nál járunk.

  • A demokratáknál Clinton megnyerte:

    • Floridát
    • Ohiót
    • Észak-Karolinát

    A republikánusoknál Trump nyert

    • Floridában (mind a 99 delegált)

    Kasich pedig

    • Ohióban (mind a 66 delegált)

    A többi államban még számolnak.

  • A CNN odaadta a kormányzónak saját államát, ezzel ő is megnyerte mind a 66 delegáltat. Ez a New Hampshire-i második helyével feltűnt Kasich első győzelme.

    Nem tudni, mit lehet várni még Kasich-től a következő államokban, de az biztos, hogy Rubio kilépésvel ő marad a pártvezetés egyetlen esélye. Ez látszik a Predictwise-on is, ahol hirtelen 11 százalékra teszik a győzelmi esélyeit, miközben az eddig már jó pár államot megnyert Ted Cruz is csak 13 százalékon áll. Trump győzelmét 74 százalékra teszik.

  • Az eredmények 13%-ánál kétharmad-egyharmad arányban Hillary Clinton vezet Ohióban is, egy ekkora előny behozhatatlan, így a különböző tévécsatornák szépen oda is adták ezt az államot is Clintonnak. Pedig korábban, főleg Michigan után még több elemző is azt találgatta, hogy Sanders esetleg meglepetést okozhat itt. Nem okozott, és már csak két állam van hátra ma este, hogy szépítsen a vermonti szenátor. 

  • Ünneplés közben sem sajnálta az időt arra, hogy megint Megyn Kellyvel, a Fox News műsorvezető-sztárjával foglalkozzon. Egy igazán rövid mondatba sikerült két sértést is belezsúfolnia: őrültnek nevezte az újságírót magát, a műsorát meg nézhetetlennek.

    Mondjuk a múltkori, menstruációra utalgató nőgyűlölő beszóláshoz képest most kimondottan finom volt.