Egyik volt republikánus elnök sem fog Trump mellett kampányolni

2016.05.05. 11:30

Így zajlik az előválasztás

Egyetlen, ma is életben lépő republikánus exelnök sem támogatja Donald Trump jelöltségét.

- habosíthatnám fel azt a hírt, hogy George és George W. Bush közös nyilatkozatban jelentette ki a Guardian-nek, egyikük sem kíván semmilyen formában sem beszállni az elnökválasztási kampányba, és véleményt sem akarnak nyilvánítani. 

Az idősebb (91 éves) Bush azt állította, hogy amikor kisebbik fia, a republikánus párt kedvenceként induló, és a Trump által simán bedarált Jeb Bush mellett kampányolt, az kivételes alkalom volt. A fiatalabbik (69 éves) Bush viszont igazán nem hivatkozhatott korára és fáradékonyságára, hiszen ő tényleg rendszeres sztárvendége volt öccse kampányrendezvényeinek.

Normális esetben bevett szokás, hogy a volt elnökök legalább hivatal adta tekintélyüket bevetik pártjuk aktuális jelöltje érdekében. De a mostani kampány bővelkedett a rendkívüli mozzanatokban, és ezek közé tartozott az is, hogy Trump milyen kegyetlenül számolt le a Bush-örökséggel. Kerek-perec kijelentette, hogy elhibázottnak tartja George W. Bush 2003-ban indított iraki háborúját; sőt, 2008-ban személyesen próbálta meggyőzni Nancy Pelosit, a képviselőház akkori demokrata (!) elnökét, hogy az értelmetlen háború miatt indítson bizalmatlansági indítványt (az elnök elmozdítását célzó impeachment-et) Bush ellen.

Annak ellenére, hogy az utolsó fajsúlyosabb jelölt, Ted Cruz szerdai visszalépése után a republikánus párt elnöke, Reince Priebus is egységre szólított fel, máris rengeteg republikánus politikus választja a passzivitást, különösen azok, akik az ősszel maguk is választás elé néznek, és úgy gondolják, hogy Trump nő- és kisebbségellenes kijelentései, valamint nagy elutasítottsága - a választók 70 százalékának nem szimpatikus - átragad a pártra és rájuk is. Ezért is megy még mindig az agyalás a republikánus agytrösztökben a B- meg C- meg X-tervekről, és ezért is kezdett külön közpolitikai kampányba Paul Ryan képviselőházi elnök.