Trump meglepetésre két felmérésben is előzi Clintont

2016.05.19. 22:40

Így zajlik az előválasztás

Donald Trump két felmérésben is megelőzte országosan a demokraták várható elnökjelöltjét, Hillary Clintont. A Rasmussennél 42-37-re vezetett a milliárdos, míg a Fox News polljában 45-42 volt az állás a republikánus jelölt javára.

A Rasmussen felmérésében 13 százalék egyik jelölttel sem volt elégedett, míg a bizonytalanok 7 százalékot tettek ki. A Fox News polljában megkérdezettek többsége szerint pedig a jelöltek nem őszinték, nem elég együttérzőek, és bármit mondanának a győzelem érdekében.

Az elmúlt hetekben készült mérvadó felméréseket összesítő RealClearPolitics átlaga alapján egyébként Clinton még mindig 45,8-42,5-re vezet Trump ellen, de az elmúlt időszakban kezdett csökkenni köztük a különbség.

Az országos felmérésekben egyébként várhatóan nem lesz nagy különbség a két jelölt között, de az lesz a fontos, hogy a csatatérállamokban és több megfordíthatónak tűnő államban hogyan állnak majd egymással szemben.

Clinton: Trump muszlimellenes kijelentéseitől csak többen mennek terroristának

Hillary Clinton eközben egy CNN-nek adott interjúban kemény szavakkal támadta Trumpot, akit megosztónak, veszélyesnek és erkölcstelennek nevezett, aki véleménye szerint nem alkalmas az elnöki tisztségre. Leginkább republikánus riválisa külpolitikai elképzeléseire fókuszált, bírálta amiatt, hogy leülne tárgyalni akár az észak-koreai diktátor Kim Dzsongunnal is, ellenben Amerika NATO-elkötelezettsége veszélybe kerülne az elnöksége alatt.

Bírálta Trumpot a londoni muszlim vallású polgármestert, Sadiq Khant illető szavai miatt is, és különösen hevesen támadta Trump tervét, mely szerint nem engedne be muszlimokat az Egyesült Államokba, ha ő lenne az ország elnöke.

„Ha az Egyesült Államok elnöke lennél, az egész világ téged hallgat és figyel. Ha azt mondod, hogy minden muszlimot ki fogsz tiltani, az iszlám világnak adsz tanúságot, és üzensz a terroristáknak is. (...) Donald Trump lényegében azt éri el, hogy több ember csatlakozik a terroristákhoz.”

Clintonék 6 milliót kerestek beszédekkel

Miután Donald Trump kampánycsapata bejelentette, hogy hivatalos dokumentumokból is látszik majd, hogy 10 milliárd dollár a vagyona, kedden Clinton is nyilvánosságra hozta, mennyi pénzt keresett például fizetett beszédekkel 2015-ben.

Hillary Clintonnak hat beszéd 1,5 millió dollárt ért, de azóta nem vállalt fizetett beszédeket, hogy tavaly áprilisban bejelentette elnökjelölti indulását. A legtöbb pénzt, 315 ezer dollárt az eBaytől kapta. 2014-ben megjelent könyve után több mint 5 millió dollárral gazdagodott.

Clintont a kampányban keményen támadta kihívója, Bernie Sanders elsősorban a Wall Street-i bankoknak tartott fizetett beszédei miatt. Tavaly nem tartott amerikai bankoknak fizetett beszédeket, de egy évvel korábban még igen. Férjével, Bill Clintonnal együtt összesen 18 millió dollárt kaptak fizetett beszédekért 2014-ben. Tavaly a volt elnök 4,6 milliót keresett beszédekkel.