Az FBI nem javasol vádemelést Clinton ellen az emailügyben

2016.07.05. 17:34 Módosítva: 2016.07.05. 18:35
6 hozzászólás

Az FBI a Hillary Clinton emailügyében egy éve folyó vizsgálata alapján nem javasol vádemelést a volt külügyminiszter ellen, jelentette be James Comey igazgató. Az FBI átküldi a nyomozás megállapításait és az ügyet az igazságügyi minisztériumnak.

A 30 ezer átadott emailből 110 olyan volt, ami elküldésének, vagy beérkezésének idején titkosított információt tartalmazott, mondta Comey. Az FBI több ezer olyan levelet is talált, amiket Clinton nem adott át, ezek közül három tartalmazott bizalmas információt. Titkosított információ viszont nem került nyilvánosságra.

Comey szerint nincs bizonyíték, hogy Clinton, vagy bármelyik kollégája szándékosan törvényt akart volna sérteni, de azt megállapították, hogy gondatlanul jártak el. Clinton több emailszervert is használt, amíg külügyminiszter volt.

Comey szerint mindvégig hozzáértően és bármilyen külső befolyástól függetlenül folyt az eljárás, ő pedig nem egyeztetett az igazságügyi minisztériummal. Azt mondta, hogy csak a tények számítanak, és az FBI politikától mentesen, profin oldotta meg a feladatát. „Nem is lehetnék büszkébb, hogy tagja lehetek ennek a szervezetnek" – mondta.

Comey néhány órával azelőtt jelentette be az FBI vizsgálatának eredményeit, hogy a leendő demokrata elnökjelölt Clinton először kampányol majd együtt Barack Obama elnökkel az észak-karolinai Charlotte-ban.

Clintont szombat reggel hallgatta ki az FBI, három és fél órát beszélgetett a nyomozókkal. Kampánycsapata közlése szerint Clinton önként vállalta a kihallgatást, és örül, hogy segíthet az igazságügyi minisztériumnak pontot tenni a hosszan húzódó ügy végére.

Az ügy háttere, hogy Clinton nem a kormányzati levelezőrendszert használta külügyminisztersége idején, hanem saját szervert állított fel otthonában, és ezen keresztül intézte munkahelyi e-mail-ezését is. Amivel az a baj, hogy egyrészt ez eleve szembemegy a kormányzati szabályokkal, másrészt így számos, titkos információt tartalmazó e-mail landolt a legalábbis véleményes védettségű magánszerveren, ami törvénysértést vet fel. A botrány részleteiről itt írtunk hosszabban.

Már az elejétől az volt a kérdés, hogy lesz-e vádemelés az ügyben, ez ugyanis Clinton elnöki esélyeinek végét jelenthetné. Loretta Lynch igazságügyi miniszter pénteken azt mondta, hogy az FBI és az ügyészség véleménye alapján fognak dönteni.

Trump a Twitterére kiírta, hogy minden megvan bundázva, David Petraeus tábornok szerinte sokkal kevesebbért került bajba.

Nagyon-nagyon igazságtalan! A megszokott rossz döntés.

Bernie Sanders hivatalosan még nem lépett vissza – habár jelezte, hogy Clintonra szavaz majd –, de szóvivője szerint az FBI bejelentése nem befolyásolja semmilyen döntésben.

Többen azt is bírálják, hogy egy hete Lynch találkozott Bill Clinton exelnökkel, akivel állításuk szerint csak golfról és unokákról beszélgettek fél órán át. Azonban az igazságügyi miniszter is elismerte, hogy a találkozó rossz fényt vethet a párhuzamosan folyó nyomozásra.