Nem emelnek vádat Clinton ellen

2016-07-05T222721Z 183840939 HT1EC751QD24U RTRMADP 3 USA-ELECTIO
2016.07.07. 00:31

Az amerikai igazságügyi miniszter, Loretta Lynch bejelentette, hogy nem emelnek vádat az elnöki pozícióért induló Hillary Clinton ellen, amiért az korábban, még külügyminiszterként a biztonságos helyett saját rendszerét használta emailezésre, amit aztán valószínűleg fel is törtek, és a Wikileaks publikált az anyagokból.

A Twitterre is kikerült hivatalos levél részlete szerint "egybehangzó ajánlás" alapján döntött úgy, hogy nem lesz vádemelés, hiába az évekig tartó nyomozás.

Felelnie kell viszont az FBI igazgatójának, James Comeynak. Ő már kedden azt ajánlotta, hogy ne emeljenek vádat Clinton ellen, viszont elmondta, hogy „nagyon felelőtlen volt a titkos anyagokkal kapcsolatban".

Emailszerverein több mint száz titkosított üzenetet találtak, erről a volt külügyminiszter azt mondta, nem direkt kapott vagy küldött ilyeneket privát címéről.

Az FBI igazgatóját képviselőházi bizottság fogja meghallgatni.