Előállt, mindent magára vállalt Trump feleségének szövegírója

2016.07.20. 19:51 Módosítva: 2016-07-20 20:23:48
2 hozzászólás

Nyilvános közleményben vállalta magára a Donald Trump feleségének beszéde körüli plágiumbotrányt Melania Trump egyik szövegírója, Meredith McIver, aki állítása szerint felajánlotta a lemondását, de Trumpék nem fogadták el.

Trump felesége volt a nyitónap fő szónoka a Clevelandben tartott republikánus jelöltállító gyűlésen, de a beszéd után nem sokkal az amerikai lapok kiderítették, hogy egyes részek feltűnő hasonlóságokat mutatnak Michelle Obama nyolc éve, az akkori demokrata gyűlésen elmondott beszédével. Vannak részek, amik szinte szóról szóra megegyeznek, másoknál a lényeg és a gondolatmenet az azonos.

A szerdán előálló szövegíró nő a közleményben azt írja, hogy régóta a Trump család barátja, és együtt dolgozott Melania Trumppal a hétfő esti beszédén. Közben több olyan ember is szóba került, akiket Trump felesége inspirálónak talált. McIver azt állította, hogy telefonon beszéltek, amikor Trump felesége felolvasott több részt is Michelle Obama 2008-as beszédéből, amiket ő meg lejegyzetelt.

Ezek közül néhányat aztán felhasználta a hétfői beszéd vázlatánál, ami aztán történetesen a végleges beszéd is lett. Ő viszont közben nem ellenőrizte le Obama feleségének a beszédét.

Ez az én hibám volt, és rettenetesen érzem magam a felfordulásért, amit Melaniának és Trumpéknak, valamint Michelle Obamának okoztam. Nem akartam rosszat

– írta a közleményben. Hozzátette, hogy Trump nem fogadta el a lemondását, mert szerinte „mindenki követ el ártatlan hibákat, és az ilyen tapasztalatokból tanulunk." McIver azt írta, hogy ő ragaszkodott hozzá, hogy kiadhassa ezt a közleményt.

Kedden reggel Paul Manafort kampányfőnök még azzal haknizta végig a nagy tévéket, hogy Melania Trump a közbeszédben gyakori szavakat használt, és egyébként is mi oka lett volna átvenni Michelle Obama beszédének elemeit, ha egyszer tudta, hogy 35 millió amerikai figyeli majd minden szavát. Manafort azt is mondta, hogy senkit sem fognak kirúgni a történtek miatt, mivel szerinte nincs is miért, egyébként pedig csak Hillary Clinton és a demokraták megpróbálják aláásni Trump feleségét.

Azóta sokat fordult a világ, és nem sokkal a szövegíró levelének nyilvánosságra hozása előtt Trump is megszólalt a Twitteren az ügyben, másfél nap hallgatás után először írt a botrányról. Azt írta, hogy valahol nagyon is jó dolog, hogy ennyien foglalkoztak felesége beszédével:

A jó hír az, hogy Melania beszéde nagyobb nyilvánosságot kapott, mint bármi más valaha a politika történetében, főleg, ha hiszel abban, hogy minden sajtó jó sajtó!

Különféle internetes fórumokon egyébként már rögtön a beszéd után voltak, akik úgy gondolták, a plágium szándékosan történt, mert így jelentősen nagyobb hírverést fog kapni Trump feleségének beszéde. Ez persze sosem fog kiderülni, de akár így volt, akár nem, úgy tűnik Trump is arra próbálja kifuttatni az egészet, hogy jól jártak azzal, hogy ennyire felkapott lett neje beszéde.

A republikánusok kedd óta már tényleg hivatalos elnökjelöltje egyébként a szövegíró előállása óta megpróbált még előnyt is kovácsolni az egész plágiumügyből, ugyanis egy későbbi tweetben odaszúrt Hillary Clintonnak is. Szerinte a média több időt tölt Melania beszédének elemzésével, mint amennyit az FBI foglalkozott Clinton emailjeivel.

A gyűlés második napján Trump két gyereke, Donald Trump Jr. és Tiffany Trump is beszédet mondott. Donald Trump Jr. beszédét különösen kiemelkedőnek tartotta sok elemző, és ugyan annál is felmerültek hasonlóságok egy egyetemi oktató egyik írásával, de mint kiderült egész egyszerűen azért, mert ő maga is dolgozott a szövegen.

Szerdán a milliárdos másik fia, Eric Trump áll majd a clevelandi közönség elé. Ő a Politico szerint gyorsan sietett hangsúlyozni, hogy senki nem segített neki a beszédének elkészítésében, „minden egyes szavát" ő maga írta meg. A beszédben amúgy majd arra koncentrál, hogy miért döntött Trump az elnökjelölti indulása mellett.

Szerdán fog majd beszélni egyébként a konvención Trump előválasztási riválisai közül Marco Rubio floridai szenátor – aki csak videón jelentkezik be –, és Ted Cruz texasi szenátor is, aki egyelőre nem állt ki a milliárdos mellett. Sőt, azt mondta, arra fogja használni a saját felszólalását, hogy felvázolja a saját elképzelését a republikánusok jövőjéről. Newt Gingrich volt házelnök felvezetése után pedig Trump pénteken bejelentett alelnökjelöltje, Mike Pence indianai kormányzó mutatkozik majd be.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!