- Külföld
- Fehér ház
- vélemény
- olvir
- usa
- elnökválasztás 2016
- demokrata
- republikánus
- donald trump
- hillary clinton
Trump és Clinton csatája új fejezetet nyithat Amerikában
További Fehér ház cikkek
- Hallgatásra ítélték Donald Trumpot, a házi Twittere azonban szárnyal a tőzsdén
- Milyen „vérfürdőről” beszélt Donald Trump?
- Donald Trump kompromisszumos megoldást javasolt az abortusz tilalmával kapcsolatban
- Mike Pence volt alelnöke sem Donald Trumpot, sem Joe Bident nem támogatja az idei elnökválasztáson
- Donald Trump előnyét mérik az Egyesült Államokban az első közvélemény-kutatások
Véget ért az USA-ban a két fő párt jelölőgyűlése, és ezzel célegyenesbe fordult a világ első számú politikai cirkusza, az amerikai elnökválasztás. Unalomra senkinek sem lehetett panasza: a republikánus és a demokrata konvenció egyaránt bővelkedett show-ban, drámában, hajmeresztő retorikában és fennkölt magasztosságban. Bár a két jelöltet, Donald Trumpot és Hillary Clintont annak rendje és módja szerint megválasztották, egyik párt sem tudta eltüntetni a lufik és konfettiáradat alatt meghúzódó törésvonalakat.
Meghasonlott tudatállapot
Clevelandban, a republikánus jelölőgyűlésen olimpikonokat megszégyenítő tornamutatványnak lehettünk tanúi. Donald Trump családtagjait, barátait, illetve néhány pozícióért helyezkedő politikust leszámítva a párt előkelőségei különböző politikai nyaktekerésekkel próbálták összeegyeztetni lojalitásukat a republikánus szavazók felé, illetve azt, hogy ezek a szavazók a republikánus elit egy jelentős része számára szalonképtelen Trumpot választották meg elnökjelöltnek.
Volt, aki támogatta Trumpot, de tüntetőleg távol maradt a konvenciótól (John McCain, a 2008-as elnökjelölt). Volt, aki eljött, de beszédében inkább csak Hillary Clinton gyalázásáig jutott (Paul Ryan házelnök), és volt olyan, aki Trump támogatása helyett egy képletes kacsintással a választók lelkiismeretére apellált (Ted Cruz). És persze voltak olyanok is, akik nem kértek az egészből, és távolmaradásukkal tüntettek a jelölt ellen (Mitt Romney, Jeb Bush, George W. Bush, stb.).
A tudathasadásos állapotot tovább fokozta, hogy Trump szóban és tettben ott ment ellene a republikánus elitnek, illetve a párt filozófiájának, ahol csak tudott. A piac mindenhatóságát hirdető párt jelöltje protekcionista politikával ellensúlyozná a szabadkereskedelmi egyezmények káros hatásait. Az erős és aktív Amerikát kultiváló neokonzervatív nézetekkel szemben Trump újraértékelné az USA szerepét a NATO-ban, átengedné Szíria menedzselését az oroszoknak, és megszüntetné az amerikai jelentétet azokban az országokban, ahol ezért nem fizetnek. Külön iróniája volt a konvenciónak, hogy Trump főidőben adott lehetőséget a felszólalásra Peter Thielnek, a Pay-Pal nyíltan homoszexuális társalapítójának, miközben a párt programpontjai közt megerősítették a melegházasság ellenzését.
A republikánus párt továbbra is képtelen mit kezdeni Trumppal, de legfőképpen saját kudarcával. Véleményem szerint a párt válsága három fő tényező eredménye.
- Egyrészt a párt filozófiája és értékei közvetlenül összefüggésbe hozhatók Amerika problémaival. Külpolitikában a neokonzervatív, demokráciaexportáló Bush-kormányzat belevitte Amerikát két véres és költséges háborúba Irakban és Afganisztánban, amelyek eladósították az országot és destabilizálták a Közel-Keletet. A gazdaságban a kicsi államot és a piac mindenhatóságát hirdető republikánusok semmilyen épkézláb gyógymódot nem javasolnak a piaci folyamatok veszteseinek, így a globalizáció miatt állásukat vesztett ipari munkásoknak, a megfizethetetlen egészségügyi költségek miatt csődbe jutott családoknak, a jövedelmi egyenlőtlenségek miatt megrekedt kisebbségeknek. Társadalmi kérdésekben pedig mára az ország többsége meghaladta az abortuszt és melegházasságot ellenző republikánusokat.
- Másrészt a párt donorjai érdekellentétbe kerültek a párt bázisával. A republikánusokat támogató multinacionális cégek, iparvállalatok, nagytőkések, bankok, gyógyszergyárak és olajvállalatok számára a globalizáció, a szabadkereskedelem, az alacsony adók előnyösek, míg a párt bázisát adó (és 2016-ban nagy számban Trumpra szavazó) fehér, alacsonyan iskolázott ipari munkás rétegek elsődleges vesztesei voltak a szabadkereskedelmi egyezményeknek, illetve a 2008-as pénzügyi válságnak.
- Harmadrészt pedig az USA demográfiája a republikánusoknak hátrányosan változik. A társadalom összetétele a republikánusok bázisát adó fehér többség felől lassan, de biztosan a kisebbségek, latinók és afro-amerikaiak felé tolódik el, akik hagyományosan inkább a védelmezőbb államot és megengedőbb társadalompolitikát (abortusz, LMBT-jogok) hirdető demokratákhoz húznak. Egyes kimutatások szerint 2050-re a fehérek kisebbségben lesznek Amerikában. A republikánusok demográfiai hátrányára jellemző, hogy az utóbbi hat elnökválasztáson ötből a demokraták kaptak több szavazatot, míg 1968 és 1992 között a demokraták mindössze egyszer tudtak nyerni.
A Republikánus Párt képtelen volt reagálni ezekre a válságtényezőkre. A párt ciklusok óta mélységesen megosztott, és frakciói, főleg a Tea Party képviselte konzervatívok és az establishment jelentette mérsékeltek egymással csatáznak, miközben az utóbbi nyolc évben Obama elnök és a demokraták obstruálásánál messzebb nem nagyon jutottak. 2016-ban pedig végig kellett nézniük, hogy az establishment nem kis erőfeszítése ellenére és a Tea Party üdvöskéjét (Ted Cruz) maga mögé utasítva Donald Trump söpri be a frusztrált republikánus előválasztók szavazatainak többségét.
Sanders szavazóit próbálták meggyőzni
A demokraták látszólag sokkal nagyobb egységet – és nem utolsósorban politikai és hollywoodi sztárparádét – tudtak felmutatni Philadelphiában. Ellentétben a republikánusokkal, a demokrata pártelit színe-java egy emberként sorakozott fel Clinton mögött. A demokraták győzelmének kulcsa az Obama által kovácsolt, kétszer is győzelmet hozó választási koalíció egyben tartása, és ebben a kisebbségek körében népszerű elnök, a csatatérállamok munkás rétegeit megszólítani képes alelnök, Joe Biden, az empatikus exelnök Bill Clinton, illetve a „rocksztár” first lady, Michelle Obama elengedhetetlen segítséget tud nyújtani Hillarynak Clintonnak.
A demokraták problémája azonban az a lecke, amit Trump republikánus ellenfelei a saját bőrükön tapasztalhattak: az idei választás a változásról szól. Felmérések szerint az amerikaiak 60-70 százaléka úgy gondolja, hogy az ország rossz irányba megy, márpedig Bill Clintontól Joe Bidenen át Obamáig a demokrata pártelit a mostani irányzat része. A demokratáknál a változást Bernie Sanders jelenti, aki az előválasztás során nagyon keményen nekiment Hillary Clintonnak, és bár győznie nem sikerült, politikai mozgalma, a mérsékelt Clintonénál sokkal radikálisabb álláspontjával óriási lelkesedést generált a baloldalon.
A demokrata jelölőgyűlés előtt tehát a fő cél Bernie Sanders és szavazóinak pacifikálása volt. Az előbbi messzemenőkig sikerült: Sanders lényegében maga jelentette be Clinton jelöltségét és főműsoridős beszédben méltatta a volt külügyminisztert, annak ellenére, hogy a Wikileaks által kiszivárogtatott emailek alapján a párt egyértelműen Hillaryt favorizálta. Az újabb emailügy (Hillary privát szervere után a második) egyébként még sokat árthat a párt imázsának, hisz a pártatlanság megsértésével tovább erősíti azokat a vádakat, hogy a politikai rendszer – és ezen belül a Demokrata Párt – korrupt, és a rendszeren kívül lévőknek nincs esélyük a győzelemre.
Sanders támogatói azonban már keményebb diónak bizonyulhatnak. Aki látta a vermonti szenátort fogadó fergeteges, percekig tartó ovációt, az átszellemült, könnyes arcokat, a dacosan magasba tartott transzparenseket, annak kétsége sem lehet afelől, hogy Hillary Clintonra kemény munka vár, ha az akár 20-22 milliósra is becsült Sanders szavazótábor nagy részét magáénak akarja tudni novemberben. Ráadásul a Bernie szavazókra igencsak nagy a kereslet, hiszen őket ugyanaz a status quo-ellenes rebellió motiválja, mint ami Trump szekerét is tolja. Maga Trump azonnal fel is szólította Sanders szavazóit, hogy ha igazi változást akarnak, akkor ne Hillaryre, hanem rá szavazzanak. De megjelent a színen az ultraliberális Zöld Párt színeiben induló Jill Stein massachusettsi orvos is, aki szintén a Sanders táborból csipegethet szavazókat.
Természetesen Bernie Sanders nem adta ingyen a támogatását, és a demokrata egység látszata itt törik meg igazán. Clinton kénytelen volt átvenni Sanderstől jó néhány olyan programpontot (minimálbér, oktatás-finanszírozás, a Csendes-óceáni Partnerség (TPP) nevű kereskedelmi egyezmény elutasítása), amelyekben korábban eltért a véleményük. A párt politikai platformja jóval balrább áll, mint maga a centrista jelölt. Ezzel Clinton nemcsak önellentmondásba kerül, hanem néhány kérdésben szembe kell mennie Obama elnök álláspontjával is, noha annak politikai örököseként igyekszik feltüntetni magát.
Talán a TPP kérdése a legkellemetlenebb számára, hisz Obama a már letárgyalt, 12 országot érintő szabadkereskedelmi egyezményt még idén ratifikáltatni akarja a kongresszussal. Trump és Sanders kérlelhetetlen támadásai az ipari munkahelyek elvesztéséért fő felelősnek tartott szabadkereskedelmi egyezmények ellen azonban fontos választási kérdéssé tették a TPP-t. Clinton – aki korábban támogatta az egyezményt, de most már határozottan elutasítja – pálfordulása nemcsak az „Obama örököse” képet kezdi ki, de táptalajt ad annak a gyakran hangoztatott republikánus vádnak, miszerint megbízhatatlan, és politikai kalkuláció alapján alakítja ki álláspontjait.
Hamarosan eldől
A két jelölt ráadásul egyaránt nagyon magas elutasítottsági mutatót mondhat magáénak, és jelentős terhekkel tekint a kampány finise elé. A kettejük közti választás azonban teljesen világos.
Trump az outsider, aki kívülről támadja a politikai rendszert, Clinton az establishment, aki negyven éve a rendszer része. Trump a populista elefánt a porcelánboltban, Clinton a pragmatikus fontolva haladó. Trump a macsó férfi, Clinton az első női elnök szeretne lenni. Trump a változás, Clinton – minden igyekezete ellenére – a status quo. Trump sötét és pesszimista kórképével, kirekesztő nézeteivel osztja meg a választókat, Clinton Amerika mély válságával össze nem illő hurráoptimizmusa, vélt érzéketlensége taszít milliókat. Trump átláthatóságot követel, de nem hozza nyilvánosságra adóbevallását. Clinton átláthatóságot követel, viszont kitörölt harmincezer emailt privát szerveréről.
A választást alapvetően az fogja eldönteni, hogy mennyire erős az a Trump képviselte protesthullám, amely érzelmi alapon döntve, zsigerből megy szembe a szerintük válságkezelésre képtelen, korrupt, hitelét vesztett politikai elittel, amelynek Clinton évtizedek óta szerves része. Alig száz nap múlva kiderül a válasz.
A szerző közgazdász, Massachusettsben él, és egy biotechnológiai cég munkatársa.
(Borítókép: A demokraták elnökjelöltje, Hillary Cinton kampányol az ohiói Columbusban, 2016. július 31-én. Fotó: REUTERS/Aaron P. Bernstein)
Rovataink a Facebookon