Hillary Clinton tüdőgyulladására rámehet az elnökség

000 G32RR
2016.09.12. 21:47

Így zajlik az előválasztás

Hát nekem már a busz utáni sprinthez is be kell melegítenem, ugyan miért is lepődnék meg azon, ha két, a hatvanas évei vége felé járó gazdag amerikai legfontosabb közös témája az egészség? És ha ezt a két szépkorút Hillary Clintonnak és Donald Trumpnak hívják? És ha novemberben tényleg az „És hogy szolgál a kedves egészsége?” kérdésre adott válaszon áll vagy bukik az, ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke, a drónhadak és titkos CIA-missziók ura?

Ez a forgatókönyv egyáltalán nem valószínűtlen és egyáltalán nem meglepő. Ami meglepő, hogy az egészségügyi problémák nem a Big Mac-menün élő és testét golffal karban tartó, 70 éves republikánus jelöltet, hanem a kalóriaszámláló, koleszterintudatos és jógázó, 68 éves demokrata riválisát gyötrik.

Celebrating 1237! #Trump2016

Donald J. Trump (@realdonaldtrump) által közzétett fénykép,

Vége a középkorú férfiak uralmának

2016-ban biztosan véget ért az a trend, mely egymás után három középkorú férfit emelt az elnöki tisztségbe. Bill Clinton 45 éves volt, George W. Bush 54, Barack Obama pedig 47, amikor beiktatták őket. A triumvirátust két idősebb republikánus előzte meg: Ronald Reagan 69 évesen kezdett kormányozni, nyolc évvel később, 1989-ben az idősebb Bush pedig 64 évesen.

Amikor azt írom, hogy egészségügyi probléma, akkor nemcsak Hillary Clinton testének rakoncátlankodásaira gondolok, hanem arra, hogy a jelölt által produkált tüneteket, sőt a tünetre utaló gyanús jeleket sikerült egy nagy politikai sárgombóccá gyúrni, amivel aztán lehet fröcskölni Hillary Clintont. Az egészség-ügy kialakulásában több tényező is közrejátszott:

  1. Hillary Clintonról 2012 óta terjed az underground jobboldali blogokon, hogy amikor az év végén elesett és beverte a fejét, akkor súlyos agyvérzést kapott. Ezt a gyanút mainstream republikánus politikusok és híroldalak is időről időre előrángatják a Videó bizonyítja, hogy Clinton agyvérzést kapott? Nem, én ott voltam és láttam!-posztok alvilágából. Donald Trump közismerten nem túl finnyás, ha a konteók bevetéséről van szó, ezért nem csoda, ha augusztusban a jelölt szóvivője diszfáziát (agyi rendellenességre is visszavezethető) diagnosztizált a kampányeseményeket feltűnően hanyagoló Hillary Clintonnál.
  2. A politikai okokból titkolt betegség ügye elhalt volna, ha nem erősít rá a gyanúra két eset. Az első egy köhögőroham volt, ami egy szeptember 5-i clevelandi kampányeseményen kapta el a jelöltet, és mivel időben elég közel esett, ezért azonnal az egészség-ügy kontextusában kezdték el tárgyalni (kedvencem a Hillary 2016-os összes nyilvános köhögéséről készített leltár). Rudy Giuliani volt New York-i polgármester a betegség eltitkolásával vádolta a mainstream médiát, és arra biztatta az embereket, hogy online terjesszék a „tényeket”.
  3. Egy héttel a clevelandi köhögőrohamot követően azután következett a szeptember 11-i megemlékezés, mely nemcsak a rosszullét (amiről itt írtunk részletesebben), hanem annak kommunikációja miatt is vált a hét vezető politikai ügyévé. Ugyanis a jelölt stábja másfél órán keresztül nem adott ki közleményt arról, miért is távozott olyan hirtelen a jelölt. Ráadásul előbb jött az a magyarázat, hogy Hillary Clinton a hőségtől lett rosszul, majd pedig az, hogy pénteken jelentkezett nála a tüdőgyulladás. A rejtély-faktort csak növelték az eset olyan részletei, mint például a jelölt lába mellől kipotyogó apró fémtárgy.

A sajtó természetesen azonnal rárepült a legapróbb részletekre, és már olyan latolgatások is megjelentek, mi van, ha Hillary Clinton tüdőgyulladása a vártnál lassabban, vagy egyáltalán nem javul, és a párt kénytelen előrántani egy B jelöltet. A Demokrata Pártból kiszivárgott, hogy rendkívüli megbeszélést tarthat (figyelem, feltétes mód!) a párt vezérkara; az elnökjelölt kiesése esetén pedig vagy Joe Biden alelnök vagy pedig a jelöltállításon meglepően jól szereplő Bernie Sanders lesz a beugró jelölt – természetesen csak akkor, ha Hillary Clinton maga mond le az elnökjelöltségtől (erről egyelőre szó sincs).

Azt hiszem, nem kell ecsetelnem, hogy mennyire rosszat tesznek a kampánynak az ilyen latolgatások. Ráadásul a tüdőgyulladás Hillary Clintont pont egy újabb lejtmenetben kapta el. Míg augusztusban, a demokrata jelöltállító gyűlés után volt olyan hét, amikor 8 százalékkal is vezetett országosan, a hónap második felében újból veszített támogatottságából, előnye átlagosan 3-4 százalékpontra olvadt, több billegő államban pedig elolvadt. Saját tetszési indexén nem sikerült sokat javítania, ezért előnye leginkább attól függ, a szintén alacsony szimpátiának örvendő Donald Trumpnak épp mennyire jön be aktuális húzása.

Ennek ellenére még mindig ő vezet a legtöbb államban, és nagyon nem mindegy, mi lesz az állás, amikor jövő héten több helyen is megkezdődik az előzetes szavazás (2012-ben 37 százaléknyian még a választás napja előtt eldöntötték, kit választanak). És a ráadás ráadásaként két hét múlva kezdődnek az elnökjelölti viták, melyekre Hillary Clintonnak újra csúcsformába kell lendülnie.

Hogy van Hillary? És hogy van Donald?

Az amerikai elnökök és elnökjelöltek egészségi állapota alapesetben nyitott könyv a nyilvánosság előtt. Obama elnök évente kiadja általános állapotfelmérésének eredményeit, és Hillary Clinton 2015-ös vizsgálatának eredményei is ismertek. Eszerint a jelölt jó egészségi állapotnak örvend, és a múltban is csak két kockázatosabb esete volt:

  1. Egy 1998-ban és 2002-ben is felbukkanó mélyvénás trombózis. Az érelzáródás a hosszú üldögélések miatt alakult ki, de nem keletkezett olyan vérrög, ami elzáródással fenyegetné mondjuk a tüdőt. A jelenség abszolút nem tűnik veszélyesnek.
  2. A másik a már említett agyrázkódás. Ezt úgy szenvedte el Hillary Clinton, hogy 2012-ben egy enyhe gyomorfertőzés miatti rosszul lett, elájult, és beütötte a fejét. Az agyrázkódás mellett az orvosok felfedeztek egy vérrögöt az agyában, de az felszívódott, és a rendszeres kontrollvizsgálatok sem mutattak utóhatásokat. A baleset idején volt olyan republikánus, aki azzal gyanúsította Clintont, hogy csak a bengázi támadás miatti meghallgatásról akarja magát kihúzni a baleset ürügyén. A balesetet azonban maga Hillary Clinton tette politikai teljesítményét meghatározó eseménnyé, amikor fejsérülésével magyarázta, hogy nem emlékezett minden instrukcióra, ami a személyes szerverén tárolt titkosított leveleinek archiválására vonatkozott.

Donald Trump a stratégiaváltásának megfelelően tartózkodón reagált Clinton rosszullétére, inkább korrekt módon jobbulást kívánt riválisának, és leszögezte, hogy napokon belül nyilvánosságra hozza legfrissebb orvosi vizsgálatának eredményeit. 

A republikánus jelölt is sok kritikát kapott amiatt, hogy bár megválasztása esetén Ronald Reagant nyolc hónappal lekőrözve ő lenne a legidősebb hivatalba lépő elnök, egészségi állapotáról mégis csak háziorvosának, Harold Bornstein-nek egy rövid igazolása alapján lehet tájékozódni. Ez azonban már-már iróniába hajló szuperlatívuszokban beszél páciense állapotáról, konklúziója szerint például

egyértelmű, hogy Donald Trump lesz a legegészségesebb személy, akit valaha elnökké választottak.

Bornstein azóta maga is sokat magyarázkodott a kevéssé hiteles orvosi igazolása miatt, ezért Trumpra is ráfér, hogy meggyőzőbben bizonyítsa fizikai alkalmasságát.

De miért rugóznak ennyit az egészségen az amerikaiak?

Ahhoz, hogy Magyarországról megértsük ezt a kérdést, először is tudatosítani kell magunkban, hogy az amerikai elnöknek teljesen más a funkciója, mint a magyar miniszterelnöknek: az elnök legfontosabb alkotmányos funkciója az, hogy ő a

az Egyesült Államok szárazföldi haderejének és hajóhadának és az egyes államok milíciájának főparancsnoka.

És a legtöbb jogköre ebből a főparancsnoki tisztségből nőtt ki az évszázadok során. Ezért nem csoda, ha minden elnökválasztási kampány legfontosabb vonása az, hogy a jelölt magát tapasztalt és megbízható vezetőnek állítsa be, szemben riválisával, aki alkalmatlan/tapasztalatlan/megbízhatatlan.

Hillary Clinton kampányának egyik központi eleme, hogy Donald Trump egy olyan labilis pszichéjű személyiség, akire óriási hiba lenne rábízni a katonai döntéseket vagy az amerikai atomkódot. Ezzel szemben a republikánus vállalkozóhoz közel álló orgánumok Hillary Clintont fizikailag állítják be alkalmatlannak az elnöki posztra, azt sugallva, hogy érzékelését és döntési képességét korlátozó idegi rendellenességben szenved.

Azt senki nem vonja kétségbe, hogy az amerikai elnöki pozíció pszichésen és fizikailag is borzalmasan megterhelő munka, ezért tulajdonképpen érthető, hogy az egészség ilyen kitüntettet téma szokott lenni az elnökválasztási kampányokban. A fiatal - és ami még fontosabb, fiatalos – John F. Kennedy például gondosan titkolta hormonális zavarait, vastagbél-gyulladását, hátproblémáit és depresszióját, pedig Nixon ügynökei 1959-ben minden követ megmozgattak, hogy bizonyítékokat szerezzenek alkalmatlanságára. 1992-ben Bill Clinton kampányát segítette az ABC News által megszerzett felvétel – én csak paródiájával együtt találtam meg –, melyen az idősebb Bush a japán miniszterelnök vacsoráján dobja ki a taccsot.

A fiatalabb Bush idején is politikai üggyé vált, amikor az elnök egy perec majszolása közben ájult el otthonában, mivel a banális eset mögött többen Bush alkoholizmusának vagy pont a leszokási procedúra tüneteit vélték felfedezni.

A 2008-as jelöltsége idején a 72-t betöltő John McCain nem bízta a véletlenre vagy a híresztelésekre az egészségi állapotát: 1100 oldalnyi dokumentációt bocsátott a sajtó rendelkezésére vizsgálatairól. Ezzel az energikus Obamával versengő republikánus jelölt annak a feltételezésnek akart elébe menni, miszerint a Vietkong hadifogságtól a 64 éves korban végrehajtott melanómaműtétig sok mindenen keresztülmenve nem fogja kihúzni a ciklus végéig. (A szenátor amúgy a mai napig aktív, és jó egészségnek örvend.)

Orbán tanácsadója is kijátszotta az egészségkártyát, de még hogy!

Az időskor és az egészség eddig Magyarországon nem volt kampánytéma, de azért azt érdemes megjegyezni, hogy

legvirtuózabb felhasználása Orbán Viktor stratégája, Arthur Finkelstein nevéhez köthető.

1980-ban Finkelstein nehéz feladat előtt állt: egy fiatal, feltörekvő republikánus politikust, Al D'Amatót kellett győzelemhez segítenie New York állam veterán republikánus szenátora, a liberális-konzervatív Jacob K. Javits ellen. Finkelstein az azóta védjegyévé vált agresszív stílussal fogott a trónfosztáshoz: kampánytémává tette a republikánusok között ismert, de nyilvánosan nem emlegetett tényt, miszerint Javits a Stephen Hawkingot is kerekesszékhez kötő amiotrófiás laterálszklerózis (ALS) tüneteit mutatja. Az államban sokan megütköztek az olyan szlogeneken, hogy

Jacob Javits 76 évesen és hanyatló egészséggel még hat évet akar magának.

A republikánus választók fejébe azonban mégiscsak beférkőzött az, hogy Javits betegsége a szenátusi választáson visszaüthet, vagy ha mégis hozza az államot, akkor betegségének súlyosbodása káoszba taszíthatja a New York-i republikánusokat. De a mérleg másik serpenyőjében ott volt az, hogy Javits ellen a lehető leggusztustalanabb eszközzel, gyógyíthatatlan betegségével kampányoltak.

Ezzel az ellenhatással azonban Finkelstein előre számolt, és úgy távolította el Al D'Amatótól saját kampányát, hogy előre tervezett módon kirúgatta magát. Ezzel az aktussal sikeresen terelte át a negatív kampányról a média figyelmét saját személyére, de közben a választókban már ott dolgozott a betegség és kor miatti alkalmatlanságról szóló eredeti kampányüzenet. Al D'Amato a szavazatok több mint 55 százalékával magabiztos győzelmet aratott Jacob Javits felett, majd demokrata ellenfelét is legyőzte. 1999-ig, 18 évig ő volt New York állam képviselője a szenátusban – visszavonulása óta egyébként egyetlen egyszer sem győzött republikánus jelölt.

Jacob Javits pedig hosszas betegség után 1986-ban, 81 éves korában meghalt. Pont akkor, amikor kitelt volna szenátusi mandátuma.