Clinton: Nem gondoltam, hogy ekkora ügy lesz belőle

2016.09.13. 16:11

Így zajlik az előválasztás

Telefonon jelentkezett be New York-i otthonából Hillary Clinton a CNN-en, és először adott nyilvános interjút, miután vasárnap idő előtt elment a szeptember 11-i megemlékezésről, amit kampánycsapata később azzal magyarázott, hogy tüdőgyulladása van, a melegben pedig kiszáradt.

Anderson Cooper műsorvezető többek között azt kérdezte meg Clintontól, hogy miért tartotta titokban a tüdőgyulladását, amit már pénteken diagnosztizáltak. „Nem gondoltam, hogy ez lesz belőle" – mondta Clinton. Szerinte ilyen egy elfoglalt, aktív emberrel történik, akkor próbálja tovább tenni a dolgát. Többek között azt is hangsúlyozta, hogy nem veszítette el az eszméletét a vasárnapi eset alatt, amiről itt olvashat bővebben>>>

Bill Clinton arról beszélt, hogy az elmúlt években többször is előfordult a feleségével hasonló, amikor túlságosan kiszáradt, miközben éjjel-nappal dolgozott. Hillary Clinton a CNN-nek azt mondta, hogy csak két ilyen esetre emlékszik az elmúlt időszakból, de ez olyan dolog, ami néhányszor megtörtént vele élete során, tisztában van vele, és általában ki is tudja védeni.

A több kampányrendezvényen is rátörő köhögésekről pedig azt mondta, azt hitte allergiás – az egyik rendezvényen még viccesen meg is jegyezte, hogy úgy tűnik, ellenfelére, Donald Trumpra allergiás –, mivel az is mindig hasonló köhögéssel jár nála.

Elmentem az orvoshoz, ott állapították meg a tüdőgyulladást

– mondta.

Clinton azt mondta, már sokkal jobban érzi magát, aztán pedig át is ment támadásba Donald Trump ellen. Azt mondta, hogy többet tudnak róla az emberek, mint bárki másról, szerinte Trump esetében pont fordított a helyzet. Megint arról beszélt, hogy ellenfelének is nyilvánosságra kellene hoznia az adóbevallását, és a részletes orvosi leleteit is. Vasárnap már kampánycsapata is megígérte, de Clinton is azt mondta, hogy a következő napokban további dokumentumokat hoznak nyilvánosságra az egészségi állapotáról. Emellett azt tervezi, hogy néhány napon belül visszatér kampányolni, de addig sem tölti teljesen pihenéssel az idejét.

Clinton a történtek miatt lemondta ugyan a héten tervezett kaliforniai pénzgyűjtő rendezvényeit, de azokat ettől még megtartották, és New York-i otthonából öt percre a demokrata jelölt is bejelentkezett. Alapvetően egy átlagos kampánybeszédet tartott, az egészségi állapotáról csak annyit mondott, hogy „az orvosok utasítására" otthon kell maradnia.

Mentek a találgatások

A vasárnap történtek nemcsak a rosszullét (amiről itt írtunk részletesebben), hanem annak kommunikációja miatt is váltak a hét vezető politikai ügyévé. Ugyanis Clinton stábja másfél órán keresztül nem adott ki közleményt arról, miért is távozott olyan hirtelen a helyszínről. Ráadásul előbb jött az a magyarázat, hogy Hillary Clinton a hőségtől lett rosszul, majd pedig az, hogy pénteken jelentkezett nála a tüdőgyulladás.

Az egész ügyben ezért is érthető módon sok a találgatás, többek között megszólalt Bennet Omalu nigériai származású orvos is, aki felfedezte a CTE-t, azaz az amerikai foci játékosainál jelentkező agysérülést. Szerinte toxikológiai vizsgálatot kellene végezni Clinton vérén, hogy kiderüljön, nem mérgezték-e meg a demokrata elnökjelöltet, írja a Washington Post.

Clinton kampánycsapata elismerte, hogy nem volt megfelelő a kommunikációjuk, de szerintük ennél többet nem kell belelátni az esetbe. A kampánystábjából többen is azt mondták, hogy Clinton tüdőgyulladása nem annyira komoly, viszont vasárnap a kiszáradás is súlyosbította, főként, mivel a demokrata jelölt nem iszik elég folyadékot.

Stábja szerint gyorsan jobban lett

A Politicónak több forrás is azt mondta, hogy miután beültették a légkondicionált kisbuszba, és vizet is kapott, Clinton hamar jobban lett, és rögtön felhívta telefonon a családtagjait. Lánya, Chelsea lakásában aztán izotóniás italt is kapott. Ott már sokkal jobban érezte magát, az unokáival játszott és telefonon tartotta a kapcsolatot a kampánycsapatának tagjaival, mielőtt másfél órával később elhagyta a lakást, és visszament chappaquai otthonába.

Hillary Clinton gyengélkedése a szeptember 11-i megemlékezésen

Clinton kampánycsapata azt is hangsúlyozta, hogy a demokrata jelölt nem fertőz, ezért nem jelentett veszélyt sem az unokáira, sem arra a kislányra, aki a lakásból kilépve az utcán köszöntötte.

Clinton legközelebbi tanácsadói állítólag már pénteken tudtak a diagnózisról, de azt nem tudni, hogy a kampánycsapat többi tagját pontosan mikor értesítették. Az is kiderült azonban, hogy stábjának több tagját is köhögés kínozta az elmúlt hetekben, és Jennifer Palmieri kommunikációs igazgató egy kis időre augusztusban kórházba is került légúti fertőzés és kiszáradás miatt.

Trump nem erre koncentrált

Korábban rugózott Clinton köhögésein, ezúttal azonban Donald Trump alapvetően nem csinált kampánytémát a vasárnapi esetből, az egyébként gyakran frissülő Twitterére sem került ki semmi erre utaló bejegyzés. Mielőbbi felépülést kívánt ellenfelének, akit nem az egészségi állapota miatt támadott, hanem mert Clinton múlt hét végén egy pénzgyűjtő rendezvényen Trump támogatóinak felét szánalmas alaknak nevezte. A saját egészségi állapota miatt is kérdésekkel szembenéző republikánus jelölt egyébként azt mondta, hogy nemrég teljes kivizsgáláson esett át, és ennek eredményét hamarosan nyilvánosságra is hozza.

Viszont a republikánusok közül többen is keményen ostorozták Clintont, elsősorban a szavahihetősége miatt. Roger Wicker mississippi szenátor többek között arról beszélt, hogy bárkinek lehet tüdőgyulladása, ahogy bárki elkaphatja az influenzát is, viszont a probléma az, hogy Clinton kampánycsapata a legnagyobb természetességgel ködösít és hazudik.

Több demokrata sem érti

A titkolózásokra utalva pedig Barack Obamához közel álló demokraták is csalódottan nyilatkoztak. Többek között David Axelrod, Obama egyik volt főtanácsadója is azon mérgelődött, hogy a túlzott titkolózás folyamatosan szükségtelen problémákhoz vezet az elnökválasztási kampány során.

Josh Earnest, a Fehér Ház szóvivője viszont nem fogalmazott meg ehhez hasonló kritikát, hangsúlyozta, hogy Obama továbbra is Clinton mellett áll, és úgy gondolja, ő a legmegfelelőbb utódjának. Obama kedden Philadelphiában kampányol majd volt külügyminiszteréért, de eredetileg is úgy tervezték, hogy ezen a rendezvényen az elnök egyedül jelenik meg, így nem befolyásolta Clinton tüdőgyulladása.

A pártvezetésnek megfelelő Demokrata Nemzeti Bizottság (DNC) egyik volt vezetője, a már 2008-ban is Hillary Clintont támogató Don Fowler azt is felvetette, hogy a pártnak pontosítania kellene azt a folyamatot, amivel egy ilyen helyzetben lehetséges cserejelölttel tudnának előállni. Fowler gyorsan hozzátette, hogy szerinte Clinton teljesen felgyógyul majd a tüdőgyulladásból. Clinton esetleges lecserélésére egyébként egyedül abban az esetben lenne módja a pártvezetésnek, ha ő maga lemond az elnökjelöltségről, erről pedig egyelőre szó sincs.