Egymástól pár sarokra várja majd az eredményeket Trump és Clinton

2016.11.03. 13:12

Nem kell majd nagyon messzire mennie az amerikai elnökválasztás vesztesének, hogy gratuláljon a nyertesnek november 8-án, Hillary Clinton és Donald Trump ugyanis egyaránt New Yorkban tartja az eredményváró buliját, egymástól alig három kilométerre.

A döntés nem igazán meglepő, hiszen mindkét jelölt New York-i kötődésű. Bár Clinton eredetileg Chicago mellett született, szenátorrá mégis New Yorkban választották, és ebben az államban van a birtokuk is. Trump pedig itt csinálta meg a szerencséjét abból a pénzből, amit a szintén New Yorkban meggazdagodott apjától kapott. Az viszont nem gyakori, hogy a két jelölt és támogatói egy városban, sőt, egy környéken izgulják végig a választásokat.

Donald Trump érdekes módon nem a nevét viselő Trump Toronyban, hanem a pár sarokkal arréb lévő Hilton Midtown szállodában tartja „győzelmi partyját", ahová csak a meghívóval érkező támogatók és barátok jöhetnek. Clinton pedig a Jacob K. Javits Convention Centerben szervezi a buliját Manhattan nyugati részén. 

Ennyi lesz a távolság Clinton és Trump bulija között
Ennyi lesz a távolság Clinton és Trump bulija között

Addig viszont még van öt keményen átkampányolható nap, amely még változtathat azon, hogy ki fog jobban ünnepelni New Yorkban jövő kedden. Az utolsó napokat úgy tűnik, az eddig Trump közelségétől ódzkodó republikánusok is komolyan veszik. Szerdán például a szenátus republikánus vezetője, Mitch McConnell állt ki Trump mellett egy Kentuckyban tartott kampányrendezvényen. McConnell hosszan dicsérte a republikánus jelöltet és azt mondta, hogy ha egész Amerika úgy szavaz, mint Kentucky, akkor „rendben is leszünk".

McConnell azután állt ki kampányolni Trump mellett, hogy korábban, az elnökjelölt kiszivárgott puncifogdosós hangfelvétele után elhatárolódott Trumptól. Akkor azt mondta, hogy három lány édesapjaként azt gondolja, hogy Trumpnak bocsánatot kell kérnie a nőktől. A szenátus vezetője viszont tudja, hogy ha Clinton nyeri a választásokat, a republikánusoknak sokkal kevesebb esélyük van arra, hogy megtartsák a többségüket a szenátusban, így neki és minden republikánus szenátornak az az érdeke, hogy Trump legyen a befutó kedden. 

A kampány hajrájában még a republikánus jelöltségért Trump ellen induló Ted Cruz is aktívan beszáll Trump mellett. A texasi szenátor csütörtökön azt jelentette be, hogy Iowa és Michigen államokban fog kampányolni Trump alelnökjelöltjével, Mike Pence-el közösen. Ez annak fényében különösen érdekes, hogy Cruz és Trump között annyira elmérgesedett a viszony az elnökjelöltségért folyó kampányban, hogy

Cruz korábban kijelentette, hogy nem lesz Trump „hűséges kiskutyája".

Cruz azért sértődött meg Trumpra, mert a kampány során Trump többek között beszólt Cuz feleségének, Cruz édesapjáról pedig azt terjesztette, hogy köze lehetett a Kennedy-gyilkosság elkövetésével megvádolt Lee Harvey Oswaldhoz. Cruz korábbi kampánytanácsadója, Alice Stewart volt főnöke pálfordulásáról a CNN-en azt mondta, Cruz azért gondolta meg magát, mert Trump meggyőzte őt, hogy egy igazi konzervatív jelölt, Hillary Clintonnnál pedig mindenképpen jobb, így támogatja a kampányát. 

Clinton mellett egyébként Barack Obama elnök mellett Bill Clinton exelnök, Joe Biden alelnök és Bernie Sanders vermonti szenátor is nagy erőkkel kampányol majd az utolsó napokban a csatatérállamokban.

Szerdán váratlanul elmaradt az a sajtótájékoztató, amelyen egy nő nyilvánosan kiállva azzal vádolta volna meg a republikánus jelöltet, hogy megerőszakolta őt, amikor még csak 13 éves volt. A nő már pert indított Trump ellen, aki állítólag egy ágyhoz kötözte, megerőszakolta és meg is verte egy barátja, Jeffrey Epstein buliján, majd megfenyegette a 13 éves lányt, hogy baja lesz, ha erről bárkinek beszél. A nő a nevét nem hozta nyilvánosságra, viszont szerdán ügyvédjével együtt tartott volna a részletekről sajtótájékoztatót Los Angelesben, az ügyvéd viszont az utolsó pillanatban bejelentette, hogy ügyfele annyi fenyegetést kapott, hogy inkább nem áll ki a sajtó elé.