Korunk legnagyobb trolljának felesége fellépett az internetes zaklatás ellen

GettyImages-620898304
2016.11.04. 10:44

Így zajlik az előválasztás

Donald Trump felesége, az egykori modell Melania Trump is megtolja férje kampányhajráját, a billegő államokban három önálló rendezvényt is tart. Ez azért is nagy szó, mivel a szlovén származású Melania Trump nem túl jó szónok, a nyári elnökjelölő konvenció óta nem is szólalt fel kampányrendezvényen - akkor beszédében sem volt sok köszönet, mivel kiderült, hogy (beszédírója) egész bekezdéseket plagizált Michelle Obama 2008-as demokrata konvención elmondott beszédéből. Csütörtök délután Pennsylvania Mike Pence alelnökjelölt feleségével, Karen Pence-szel közösen lépett fel.

Az amerikai lapok beszámolója szerint Melania Trump egy nagy V-jelet mutatva lépett a pódiumra, ahol a Trump-kampányról rögtön leszögezte:

ez a kampány nem szokványos, ez mozgalom, amely részvételre és cselekvésre ihletett embereket.

Elmondta, a 80-as évek Szlovéniájában felnőve még úgy tekintett a reagani Amerikára, mint a szabadság és a lehetőségek hazájára. 

Bevándorló vagyok.

jelentette ki, majd felidézte, hogy sikeres modellként is tíz esztendeig tartott, mire több vízum és zöldkártya után letette az állampolgári vizsgát (ezzel tulajdonképpen arra a korábbi vádra reagált, miszerint illegálisan dolgozott az Egyesült Államokban).

Melania Trump körvonalazta azt, milyen fő célkitűzései lennének First Lady-ként. Elmondása szerint fő céljának a gyerekek internetes zaklatása elleni fellépést tartja 

Kultúránk egyre gonoszabbá, egyre durvábbá válik- különösen a gyerekekkel és tinédzserekkel. Más módot kéne találnunk arra, hogyan tudunk több tisztelettel beszélni egymással. 

A közösségi médiában erre a kijelentésre azonnal rárepültek, méghozzá azért, mivel Melania Trump férje korunk egyik legnagyobb internetes trollja és zaklatója, aki önmagát is a támadásokra azonnal visszavágó "kontrabonyós"-nak (counterpuncher) tartja. A Vox arra is felhívja a figyelmet, hogy Melania Trump üzenete azért sem szerencsés férje kampánya szempontjából, mivel a demokrata párt hirdetéseinek igen nagy része szól arról, hogy gyerekeinket meg kell védeni attól az agresszivitástól, ami Donald Trumpból árad. Itt egy erős példa: