Mitől ilyen iszonyú kínos Michelle és Melania képe?
További Fehér ház cikkek
Ha valamit nem lehet eltagadni az elmúlt év kampányától az az, hogy iszonyú szórakoztató volt. A szürreális pillanatok toplistáján egyértelműen magas helyen szerepel Melania Trump beszéde, ami egy részén gyakorlatilag szóról-szóra egyezett Michelle Obama 8 évvel korábbi beszédével. A két nő most a Fehér Házban találkozott, míg a jelenlegi és az őt váltó elnök az ovális irodában tanácskozott.

Bár Trump szerint Melania nagyon szimpatizált Michelle-lel, a testbeszéd-elemző szerint közel sem volt akkora az öröm.
Ugyanúgy, ahogy a Barack Obamáról és Donald Trumpról készült képről, Michelle és Melania fotójáról is első pillantásra meg lehet mondani, hogy nem a kifelé kommunikált öröm uralkodott a találkozón. Amit a laikusok csak sejtenek, azt a Telegraph megkeresésére Elizabeth Kuhnke testbeszéddel foglalkozó szakértő ki is elemezte: íme, mi annyira hamis a hivatalos fotón.
Michelle sokkal profibb, mint az elnök
Először is ki kell emelni, hogy ha vannak ellenérzései Melania Trumppal szemben, Michelle Obama sokkal professzionálisabban rejtette el őket, mint ahogy az elnök tette Donald Trumppal való találkozóján. Michelle a szakértő szerint vérbeli diplomataként viselkedett, minden mozdulatában látszik, hogy nagyon sokszor vett már részt ilyen meetingen. A gesztusai is csak nagyon kis mértékben árulkodnak erőltetett szívélyességről – az elemző szerint talán az ellenszenv jele lehet a magasra vont szemöldök, vagy a keresztezett lábak.
Az viszont a tudatos és az önkéntelen testbeszédéből is egyértelmű, hogy Michelle otthon érzi magát. Hiába a szívéhez közelítő gesztikuláció, amivel befogadást, örömmel fogadást kíván kommunikálni, elárulja a lábtartása – éppenséggel le is rúghatná a cipőit, annyira magáénak érzi a terepet.
A leköszönő first lady mosolyától a ruhaválasztásáig lazaságot sugároz, amivel valódi ellenpólusa a szorongó Melaniának.
Melania szégyelli magát, mintha büntetésben lenne
Ami egy hozzá nem értőnek is azonnal egyértelmű, az Melania feszengése. Szegény leendő first lady a szakértő szerint a félelem és a szégyen jeleit kommunikálja, igyekszik minden érzést bent tartani, és nagyon-nagyon igyekszik megfelelni. Kis feketében, arcát falként védő hajjal, merev testtartásban, szögegyenes derékkal ül Michelle Obamával szemben – azzal a Michelle Obamával, aki idén elképesztő érzelmi erejű szónoklatot tartott Donald Trump szexizmusáról.
A szája szorosan összezárva, amit a szakértő szerint úgy kell értelmezni, fél, hogy valami rossz fog kicsúszni rajta. Melania valószínűleg retteg a first lady szerepétől, eddigi legnagyobb szereplésén ugyanis olyan kampányhiba áldozata lett, ami akár komolyan is sérthette volna Donald Trump esélyeit (már ha nem Donald Trumpról lenne szó, akiről minden botrány lepereg).
Persze hogy fél, ha így kezelik
Melaniát kifejezetten kevéssé óvta a férje a kampány alatt, és egy egészen más korszakot idéző módon tette félre a kampányfinisben is. Trump Michelle és Melania beszédének egyezéséről még egy viccet is elsütött, az egyik választási vitában pedig azt is elmondta, sosem kért bocsánatot feleségétől a zaklatási botrányai miatt. Az utolsó hetekben Melania a kisfiával volt, ezért nem volt az események fősodrában, habár Philadelphiában kampányolt az utolsó napokban. Ezt sokan úgy értelmezték, hogy Trump feleségét elrakták az útból, nehogy „megint elrontson valamit" – ez a félelem süt a mostani találkozón felöltött pózából is.
Trump Twitteren egyébként azt írta, fantasztikus volt a Fehér Házban töltött nap, és Melania nagyon kedvelte Mrs. Obamát. Melania november 8. óta még egy szót sem írt a közösségi médián.
A fantastic day in D.C. Met with President Obama for first time. Really good meeting, great chemistry. Melania liked Mrs. O a lot!
— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) November 11, 2016
Rovataink a Facebookon