Hiába akarja lecsapolni Trump a kormány amerikai lobbistáját, Rogán minisztériuma nem bontja fel a szerződését

2016.11.25. 07:14
5 hozzászólás

A Donald Trump által belengetett lobbiellenes törvénycsomag ellenére nem válik meg a magyar kormány a Századvégen keresztül 1,3 milliárd adóforintból foglalkoztatott washingtoni lobbistájától - tudta meg a Magyar Nemzet. A lap pénteki számában megjelent cikk szerint a kérdést a Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda és a Habony Árpád érdekeltségébe tartozó Századvég is azzal hárította, hogy sem konkrét információ nem áll rendelkezésükre, sem a jogszabály-változtatás pontos szövege nem ismeretes.

Ahogy arról írtunk, a megválasztott elnök a héten részletesen ismertette, hogyan szűrné meg a Capitolium körül legyeskedő hivatásos lobbistákat; a bejelentett szabályváltoztatások alapján egyértelmű, hogy

Connie Macket akár örökre eltilthatják attól, hogy Magyarországnak lobbizzon.

A lobbista ugyanis Trump javaslatcsomagjának több kizáró kritériuma alá is besorolható: 2013 januárjáig Florida állam egyik republikánus képviselője volt – tehát ha az egykori kongresszusi képviselőkre csak az enyhébb, ötéves lobbitilalmat szabják ki, 2018 januárjáig akkor sem folytathat lobbitevékenységet. Viszont ha a volt kongresszusi képviselőkre is kiterjesztik a külföldi megbízókra vonatkozó örökös lobbitilalmat, akkor a magyar kormánynak végleg meg kell válniuk tőle.

Ahogy azt konkrét példán keresztül is bemutattuk, Connie Mack eddigi lobbitevékenysége sem mondható túl sikeresnek, ráadásul mivel a kampány során számos kirohanást intézett a megválasztott elnökkel szemben, egy Trump-elnökséggel együttműködő törvényhozásban nem biztos, hogy szívesen látják majd (bár Mack az utóbbi időkben már visszafogta magát, illetve Trumpnak a törvényhozás mindkét házában rengeteg ellenfele van a republikánusok között is).

A Miniszterelnökség 2014-ben adott megbízást a Századvég, a Liberty International és az SLI Group LLC közös konzorciumának, a szerződés később Rogán minisztériumához került át, mely idén január és jövő március között összesen 612 millió forintot ad támogatásként Macknek.

A kormány és a Századvég kiváró magatartását igazolhatja, hogy egy dolog Trump radikális lobbiellenes csomagja, egy másik dolog, hogy a konkretizálás során mennyit fognak ebből lefaragni azok a képviselők, akik kampányaikat a lobbistákon keresztül kapott támogatásokból finanszírozzák.