Obama alámerül, de nem tűnik el teljesen
További Fehér ház cikkek
- Donald Trump szerint Washingtonból irányítják az ellene folytatott büntető hadjáratot
- Donald Trumpnak saját elvbarátai vittek be egy gyomrost, ami a győzelmébe is kerülhet
- Donald Trump olyan „alkut” ígért az abortuszról, amely mindenkinek tetszeni fog
- Hatalmas bajban az elnök, de a kihívója sem örülhet annyira
- Barack Obama és Bill Clinton is segítette Joe Biden kampányát
Nem lesz George W. Bush, aki lényegében úgy eltűnt, mintha tényleg nyugdíjazták volna, de nem lesz Bill Clinton sem, aki folyamatosan ott virított a különböző jelöltek kampánykörútjain.
A hozzá közel álló források szerint Barack Obama az elnöksége végeztével, még mindig csak 55 évesen valahol a kettő között képzeli el a saját szerepét. Obama pénteken nyolc év után költözik ki a Fehér Házból, és a most következő első időszakot az önreflexiónak és memoárja összeállításának szentelné. Viszont ezzel párhuzamosan az elnöksége elején még az egész kongresszusban többséggel bíró, a végére viszont mindent elveszítő Demokrata Párt új vezetői bázisának kiépítésében is segédkezne; és bár a napi politikától távol maradna, az egész országot érintő ügyekben nem fél majd megszólalni – mint mondta, akár egyszerű állampolgárként.
Volt egy-két odaszólogatás
Obama a leköszönése napján a RealClearPolitics legutóbbi átlaga szerint elmondhatta magáról, hogy az amerikaiak 57,2 százaléka pozitívan ítéli meg munkáját három és fél héttel az elnöksége vége előtt, és csupán a megkérdezettek 39,3 százaléka vélekedett róla negatívan. A kampány alatt végig népszerűbb volt, mint Trump vagy demokrata ellenfele, Hillary Clinton, aki ezért a kampányban Obama örökösének is próbálta beállítani magát. A kampányban Obama az utolsó pillanatig próbált mindenkit mozgósítani Trump ellen, és hangsúlyozta, hogy a republikánus jelölt győzelme esetén számos intézkedését visszacsinálná.
Két nappal a november 8-i elnökválasztás után azonban már meghívta leendő utódját a Fehér Házba, és megbeszélésük végén hangsúlyozta, hogy célja a lehető leggördülékenyebb átmenet biztosítása, és a közvetlen kritikától nagyrészt tartózkodott. Ez viszont nem jelentette azt, hogy ebben a néhány hónapban ne szúrt volna oda adott esetben Trumpnak. Többek között arról beszélt, hogy szerinte a remény és a változás üzenete mentén ő le tudta volna győzni Trumpot, és megválasztották volna harmadik ciklusra is, amennyiben ezt az alkotmány lehetővé tenné.
Erre Trump rá is ugrott a Twitteren, teljességgel lehetetlennek nevezve, hogy Obamával szemben elbukott volna, és emlékeztetve, hogy a demokrata elnök aktív kampányolása ellenére sikerült győznie. Trump azt is hozzátette, hogy az ilyen megjegyzések nem segítik a sima átmenetet. Később azonban a Fehér Ház és Trump stábja is jelezte, hogy nincsenek gondok, telefonon többször is beszélt egymással a leköszönő és a leendő elnök.
Habár ez már a köztes időszakban volt, Obama azzal sem várt ki, hogy egyértelmű választ adjon, miután a titkosszolgálatok megállapították, hogy az oroszok hekkeltek az elnökválasztási kampány alatt. Szankciókat vezetett be, és 35 orosz diplomatát, illetve családtagjaikat kiutasította, ezzel kész helyzet elé állítva a Vlagyimir Putyinnal barátibb kapcsolatokra készülő Trumpot. Obama január 11-i búcsúbeszédében is utalt közvetetten utódjára, például amikor azt mondta, hogy a haladás sokszor egy visszalépéssel valósul meg, de összességében pozitív, az eredményeire koncentráló beszédet mondott.
Könyvet ír, de azért figyel
Azt mondta, hogy az utolsó megbeszéléseken már nagyon érezte, hogy hamarosan feloszlik a csapat, ezért többször el is érzékenyült. Elnöksége végeztével annyi biztos, hogy egyelőre a családdal együtt Washingtonban, tűzközelben maradnak, amíg kisebbik lánya, Sasha be nem fejezi a középiskolát. Ez az éve leginkább a nyolcéves elnöki ciklusa átgondolásával, a döntései számba vételével fog telni, és miután meglepte az elnökválasztás eredménye, így időt akar hagyni az okok elemzésére is. „Egy ideig vissza kell húzódnom. Nem politikai okokból, hanem magam miatt. Le kell nyugodnom" – magyarázta. Ha a hagyományos elnöki memoár oldaláról nézzük, akkor legközelebb majd valamikor 2018-ban, a könyv bemutató körútján láthatnánk viszont Obamát.
Habár volt tanácsadója, a most CNN-es kommentátor David Axelrod podcastjében azt mondta, egy-két év lehet, amíg megint aktívan kiáll különböző ügyek mellett, azonban a köztes eseményektől is függhet, hogy felszólal-e már a következő időszakban is. Korábban arról beszélt, hogy George W. Bush is adott neki mozgásteret, és nem kritizálta a lépéseit, ezt pedig ő is tiszteletben akarja tartani Trumppal szemben. Viszont azóta azt is nyilvánvalóvá tette, hogy fontos politikai kérdések esetében nem habozna elmondani a véleményét.
„Továbbra is állampolgár maradok, és ez felelősséggel és kötelességekkel jár" – magyarázta, noha azt senki sem gondolhatja, hogy egy volt elnök szava nem bír jóval több súllyal, mint egy átlag amerikaié. Azt már jelezte, hogy nem fog egy-egy adott törvény körüli vitába belefolyni, és távol akar maradni a napi politikától, ellenben ha alapvető értékekről lesz szó, akkor megvizsgálja a lehetőséget, hogy megszólaljon-e. Ez annyiban érdekes kísérlet lesz, hogy Trump és a republikánusok legfontosabb célja első körben éppen az elnöksége alatt hozott intézkedések, többek között az Obamacare lebontása lesz, és így valójában elnöki örökségének meghatározó elemei is riválisaitól függnek majd. Trump be is ígérte, hogy a beiktatása után napokig ki sem engedi majd a tollat a kezéből, annyi mindent kell aláírnia.
A Politicónak Obamához közel álló források azt mondták, hogy van néhány olyan téma, amiknél biztosan nem maradna csendben: például ha tényleg napirenden lenne a muszlimok kitiltása vagy az országba illegálisan érkezett, de azóta különleges státuszt kapott gyerekek deportálása. Ugyanígy lehetnek olyan vetületei az iráni atommegállapodásnak és a párizsi klímaegyezménynek is, amik miatt felszólalna, vagy legalábbis előzetesen ezt tervezte.
Mentorálna egy új generációt
Azt viszont állítólag mindenképpen szeretné elkerülni, hogy egy állandó Obama vs. Trump helyzet álljon elő. „Ehelyett az a célja, hogy előléphessen a következő ember, vagy következő emberek csoportja, amire nem lenne lehetőség, ha folyamatosan elszívná előlük a levegőt" – mondta az egyik névtelenül nyilatkozó tanácsadó.
Arról még biztosan sok vita lesz, hogy mennyiben felelős Obama Trump felemelkedéséért, milyen szerepet játszott a demokrata belharcokon elbukott, de a 2008-as kampányban még megígért kampányfinanszírozási reform elvetése, egy több sebből vérző Obamacare elfogadása, a kihagyott ígéretei, mint Guantánamo bezárása vagy a gazdasági és a külpolitikai döntései a 2016-os elnökválasztás alakulásában. Az viszont biztos, hogy Obama is ki akarja venni a részét az elnöksége elején még az egész kongresszust uraló, a végére viszont kifejezetten nehéz helyzetbe került Demokrata Párt újjáépítéséből.
Axelrod podcastjében Obama arról is beszélt, hogy teljes választói rétegek voltak, akikre a demokraták nem figyeltek megfelelően oda, Clinton kampánya pedig nem szólította meg megfelelően azokat az amerikaiakat, akik nem érezték a gazdaság talpra állásának előnyeit. Emellett szerinte a Demokrata Párt nem volt ott kellően helyi szinten, hogy elmagyarázza a nagyvárosokon kívül élőknek, odafigyel a gondjaikra. Obama szerint a pártnak most újra kell szerveznie magát, és először legalulra, a helyi szervezetekre, a helyi választásokra kell koncentrálnia.
Obama nemcsak beszédeket akar tartani, könyveket írni, hanem egy konkrét intézetet is támogatna, ahol majd a jövő politikusait és aktivistáit képeznék. Szerinte ők segíthetnek felsorakoztatni a szavazókat egy progresszív agenda mögé. Emellett azt is tudni lehet, hogy beindul majd az alapítványa és a régi kampánygépezetéből kialakított Organizing for Action szervezetet is leporolták a tanácsadói, a chicagói központban egyre újabb embereket vettek fel az átmeneti időszakban. Az OFA dolga lenne majd azoknak a céloknak a meghatározása, amik mentén aztán több száz workshopot indíthatnak országszerte.
Arra viszont egyáltalán nem utalt Obama, hogy formálni akarná a 2020-es elnökjelölti mezőnyt, és a legtöbben azt sem várják, hogy a közeljövőben olyan aktív kampányolásba kezdjen bármelyik jelölt mellett, ahogy Clintont próbálta segíteni, hiába vágyna erre esetleg rengeteg demokrata a 2018-ban esedékes félidős választásokon. Az viszont persze már most borítékolható, hogy a 2020-as demokrata elnökjelölt-állító konvenció egyik fő szónoka Obama lesz.
A demokraták egysége nem tökéletes
Addig azonban még hosszú út vár az igazi vezetője nélkül maradó Demokrata Pártra, amiben egyelőre nem látszanak olyan ifjú titánok, akiket biztos befutónak lehetne gondolni. Ez részben következik abból is, hogy egy két ciklus után búcsúzó elnök újrázott, vagyis 2012-ben egyáltalán nem is volt versengés a párt potentátjai között az elnökjelöltségért, de az elszívott levegőről beszélő tanácsadó akarva-akaratlanul a 2016-os kampányra és Hillary Clintonra is utalt.
Az előválasztásoknak a párt bázisának mozgósítása mellett az is egy célja lenne, hogy megmérettethessék magukat azok a leendő vagy aktuális politikusok, akik úgy érzik, hogy a helyük egyszer még az ovális irodában lesz. Most viszont Hillary Clinton elől olyan szinten tért ki minden szóba jöhető jelölt, és sorakozott fel mögötte masszívan az egész pártvezetés, hogy gyakorlatilag semmi esély nem volt ilyen lehetséges feltörekvő arcok előkerülésére. Nem véletlen, hogy végül egy hivatalosan a szenátusban függetlenként ülő politikus, Bernie Sanders vermonti szenátor nőtte ki magát Clinton legnagyobb ellenfelévé, akiért 75 éves kora ellenére tömegével rajongtak a fiatalok, és sikerült is országos ismertségre szert tennie.
A megosztó előválasztás hatása rányomta a bélyegét a pártra, aminek most egyszerre kellene megszólítania Sanders, Clinton és Obama szavazóit is. Bill Clinton és Hillary Clinton is kétségtelenül a demokraták erős emberei között maradnak, de a közeljövőben legalábbis erősen kérdéses, hogy az elbukott választás után milyen szerep juthat nekik a párt jövőjében, még ha Trump országosan hárommillióval kevesebb szavazatot is kapott.
Sanders ellenben kifejezetten aktív szerepvállalásra készül, és nem zárta ki, hogy akár négy év múlva megint elinduljon az elnökválasztáson. Arról beszélt Trump győzelme után, hogy szerinte a Demokrata Pártnak kínos lehet, hogy több millió fehér munkás szavazó döntött Trump mellett, és Clinton a lelkesedés hiánya miatt veszített. Sanders továbbra is nagyon népszerű a pollok alapján, és komoly támogatói bázisa állt össze baloldalról és a függetlenek között, ők pedig zsigerből utasítják el az establishmentet.
Mi lesz a pártelnökkel?
A két irányvonal közötti szembenállás már a pártvezetésnek megfelelő Demokrata Nemzeti Bizottság (DNC) elnöki posztjáért folyó versengésben is megjelent. Ez már csak azért is különösen kényes kérdés, mert a demokrata konvenció idején szivárogtak ki azok a belső levelezések, amikből kiderült, hogy az előválasztások alatt lejtett a pálya a pártvezetésen belül Clintonnak Bernie Sandersszel szemben. Emiatt le kellett mondania Debbie Wasserman Schultz akkori pártelnöknek, de a helyette ideiglenes pártelnökké előlépő Donna Brazile-ról is kiderült, hogy kérdéseket szivárogtatott a Clinton-kampánycsapatnak az előválasztási viták alatt, ezért a CNN is megszakította vele az együttműködését.
Ideológiailag nincs óriási különbség a két jelölt, Keith Ellison minnesotai képviselő és Tom Perez, Obama kabinetjének egyik legprogresszívebb tagja között, de egyikük az előválasztás alatt mégis Sanderst, a másik pedig Clintont támogatta, számíthat, melyiküket választják ki végül. Mivel azonban az Egyesült Államokban alapvetően választási pártokról beszélhetünk, ezért hagyományosan vett pártvezetés sincs, és a pártelnök szerepe is jóval korlátozottabb, nem lehet majd a Demokrata Párt valódi vezetőjének tartani.
A félidős választásban sem bízhatnak
Sokatmondó volt, amikor a Trump győzelme utáni napokban megkérdezték az egyik fontos demokrata képviselőtől, hogy akkor mégis ki vezeti most a demokratákat. Erre annyit tudott mondani kényszeredett mosollyal, hogy a képviselőházi frakciójuk élén Nancy Pelosi áll, akinek az újraválasztása azonban nem ment teljesen simán. A szenátusban pedig Chuck Schumer New York-i szenátor feladata lesz, hogy összetartsa a demokratákat, akiknek most kisebbségben muszáj lenne minél nagyobb egységet sugározniuk.
Sokaknak lehetnek azonban saját tervei, még ha Clinton alelnökjelöltje, Tim Kaine nem is tartozik közéjük, legalábbis egyelőre tagadta, hogy bármilyen vezető szerepre készülne. Cory Booker New Jersey-i szenátor ellenben sokak szerint azért tanúskodott Jeff Sessions igazságügyi miniszteri kinevezése ellen, mert már saját 2020-as elnökjelölti álmait dédelgeti. Más szenátorok pedig egész egyszerűen azért sem utasíthatnak majd el minden republikánus oldalról érkező javaslatot – ezzel a republikánusok szenátusi vezetője, a mindent ellenző Mitch McConnell Obama alatti taktikáját követve –, mert nincsenek olyan helyzetben, mint biztos székben csücsülő társaik.
A képviselőházi körzetek átrajzolása miatt is kevés esélye volt, hogy akár csak közel kerüljenek a demokraták az alsóházi többséghez. Azonban a szenátust sokkal jobban bánhatják, hiszen ott a mostani 34 székből – a szenátoroknak minden második évben csak a harmadát választják meg, hat évig tart a ciklusuk elcsúsztatva – csak 10-et kellett nekik megvédeniük, és 24-et a republikánusoknak. Ehhez képest viszont csak egy helyet tudtak fogni, a republikánusok pedig továbbra is többségben vannak. Ez azért is jelenthet problémát nekik, mert a félidős választásokon ugyan hagyományosan megbüntetik a választók az elnök pártját, azonban a demokratáknak kell majd több széket védeniük, ráadásul kifejezetten republikánus színezetű államokban. Ezekben pedig a szenátorjelöltjeik sem mehetnek majd el túlságosan mérsékelt irányba.
Rovataink a Facebookon