Ítéletnapi hangulat a demokrata pártelitben

Magyar idő szerint hétfő délutánra befejezték a Nevada államban másfél nappal korábban lezárult demokrata párti előválasztás szavazatainak összeszámlálását. Ahogy az már a kaukusz (azaz a gyűlésekre bontott, kétkörös, ráadásul csoportos egyeztetéseken keresztül bonyolított szavazás) lezárása után nem sokkal egyértelművé vált, a szavazáson a radikális baloldali Bernie Sanders tarolt.

Jelentősen javítani tudott a számára demográfiailag kedvezőbbnek tartott első két államban Iowában és New Hampshire-ben elért eredményein, a szavazatok 46,8 százalékát hozta. Sanders mögött a második helyen Joe Biden volt alelnök végzett messze lemaradva, 20,2 százalékkal, őt követte az előválasztás meglepetésjelöltje, Pete Buttigieg 14,3 százalékkal (aki urnazárás utáni blöffje ellenére mégsem tapadt olyan szorosan a második helyezettre, de továbbra is azt állítja, feldolgozási anomáliák miatt valójában szoros a második hely), majd Elizabeth Warren massachusettsi szenátor 9,7 százalékkal. A korábbiakhoz képest jól (azonban nevadai erőfeszítéseihez képest közepesen) szerepelt a Trump elmozdításáért indított eljárás egyik legnagyobb támogatója, a 4,7 százalékot kapott milliárdos Tom Steyer, aki a magánvagyonából közel kétszázmillió dollárjába kerülő eredményével a következő, dél-karolinai forduló előtti vitára is kvalifikálta magát.

Sanders sikere ráadásul nem merül ki az általa elnyert 22, a végelszámolásnál számszerűleg amúgy sem sokat érő delegáltban:

• azzal, hogy több mint felét besöpörte a latinó demokraták szavazatainak, és Joe Biden mögött második helyen végzett a fekete szavazatokat tekintve, Sanders bebizonyította, hogy támogatottsága nem korlátozódik 2016-os bázisára, a fehér munkásosztályra és a fehér fiatalokra. Az új szavazói csoportok meghódítása további lendületet adhat kampányának a soron következő színesebb államokban.
• Sanders újabb jelét adta annak, hogy képes a demokrata pártban hagyományosan nagy befolyással bíró szervezetek ellenében is szavazókat megszólítani. A nagy Las Vegas-i szállodák munkásainak szakszervezete határozottan kiállt Sanders általános egészségbiztosítási elképzelései ellen, ehhez képest a Strip (a híres szállodasor) hét jelölőgyűléséből ötöt megnyert.
• amellett, hogy a vermonti szenátor 26 százalékponttal kapott több szavazatot a második helyezettnél (érdemes mondjuk megjegyezni, hogy Sanders a rá leadott első körös szimpátiavoksoknál 14 százalékponttal teljesített jobban a delegáltak elosztásánál), a másik markánsan baloldali jelölt, Elizabeth Warren jó vitateljesítménye ellenére is kiábrándítóan szerepelt.
• ráadásul a Demokrata Párt másik nagy erőközpontjának számító „centristák” közül még nem emelkedett ki az a jelölt, aki a másik pólust képezhetné: Biden, Buttigieg és Klobuchar nem alkottak maradandót, de egyikük sem szállt ki a versenyből. Az országos közvélemény-kutatások által jellemzően harmadik helyre mért mérsékelt liberális Mike Bloomberg pedig még be sem szállt.

Nem csoda, ha a vezető amerikai lapok egyhangúlag arról tudósítanak, hogy

Ugyanis Sanders 2016-hoz hasonlóan most is erőteljesen kampányol a pártelit és a mindkét párttal jóban lévő gazdasági elit ellen, és Donald Trumpot sem valamilyen anomáliának, hanem az amerikai kapitalizmus kiteljesedésének, a legkárosabb amerikai energiaipari és pénzügyi érdekcsoportok képviselőjének tartja. Nevada után ki is posztolta, hogy

Van egy hírem a republikánus elit számára. És van egy hírem a demokrata elit számára. Nem állíthatnak meg minket.

Sanders Vermont állam egyik szenátori székét eleve függetlenként nyerte el, és a szenátus demokrata frakciójának is csak külsős tagja. Ráadásul kis adományokból finanszírozott kampánya a Demokrata Párton keresztül elérhető kampányalapoktól is függetlenné teszi, azaz Sandersre anyagilag sem tud nyomást gyakorolni a pártvezetés. A párt vs. outsider felállás 2016-hoz képest annyiban változott, hogy Sanders az akkori lelkesedésre alapozva valódi mozgalmat épített fel az újabb kampányra, és már a 2018-as kongresszusi választás is megmutatta, hogy bizonyos szempontból a maga képére tudta formálni a Demokrata Párt normáit.

Nem a kommunizmus, 2016 kísértete járja be a Demokrata Pártot

A demokrata pártelitben uralkodó pánikhangulatot egyetlen vezető demokrata politikus nem erősítette meg, de Matt Bennett befolyásos tanácsadó a Politicónak azt állította:

30 éve nem tapasztaltam ilyen ítéletnapi hangulatot. Soha nem keresett még ennyi ijedt és lehangolt demokrata, mint a nevadai szavazás után.

És árulkodó, hogy az MSNBC Baló Györgye, Chris Matthews a francia hadsereg 1940-es összeomlása után uralkodó enerváltsághoz hasonlította a Demokrata Párt helyzetét, ami azért meredek analógia azzal a Bernie Sandersszel kapcsolatban, akinek legtöbb felmenője gázkamrában végezte.

Az apokaliptikus hangulatot két, Sandersszel kapcsolatos, elitista előítélettel felütött aggodalom táplálja:

• egyfelől általános a vélekedés, hogy Sanders egészségbiztosítási reformjának, gazdagokra kirovandó vagyonadójának, klímavédő csomagjának megvalósítása alapjaiban forgatná fel az amerikai piacgazdaságot és társadalmat. Mondjuk Sanders víziója szerint a 30 millió egészségbiztosítás nélkül élő amerikai, a 45 millió fiatalt érintő, 1600 milliárd dollárt kitevő tanulmányi hitelállomány, a jövedelmi különbségek drasztikus növekedése, az ökológiai válság elégséges alapot szolgáltat a forradalmi intézkedésekre, és nézeteit úgy tűnik, meglehetősen sok szavazó osztja.
• másfelől úgy gondolják, hogy ha Sanders lesz az elnökjelölt, akkor „demokratikus szocialista”-ként biztos vereség elé néz a kedvező gazdasági mutatók előnyeit élvező Trump ellen. Sőt, Sanders bukásával nem hogy nem valósul meg a hőn áhított szenátusi hatalomátvétel, de még a 2018-ban elnyert képviselőházat is bukhatja a párt. Ezzel sokan szembe szegezik azt a tényt, hogy 2016-ban is pontosan ezzel érvelt a pártelit, miért is kell Hillary Clinton jelöltségét támogatni Bernie Sandersével szemben. És a jelenlegi felméréseket elnézve Sanders sem országosan, sem pedig az elnökválasztás szempontjából kulcsfontossággal bíró csatatérállamokban nem mutat rosszabb számokat demokrata riválisainál.

És bár a kampány ezen szakaszában a külpolitikai kérdések alig-alig bukkannak fel (pedig az amerikai elnök valódi hatalma elsősorban ezen a téren mutatkozik meg), az is kiborította a bilit, hogy Sanders lemondta a részvételt a pártállástól függetlenül minden amerikai politikus számára kötelezően ajánlott eseménynek számító amerikai-izraeli közös fórumon, mivel szerinte azon „rendszeresen olyan vezetők vesznek részt, akik bigott nézeteket fejtenek ki, és a palesztinoktól a legalapvetőbb jogokat is megvonják”. Ez előrevetítette azt, hogy egy esetleges Sanders-elnökség újragondolná az Egyesült Államok kormányzatokon átívelő (és Trump idején csak megerősödött), azonban morálisan kifogásolható külpolitikai alapvetéseit, és egy ilyen revíziótól sokan előre fáznak Washingtonban. 

Ráadásul a centristákban feldereng a republikánusok 2016-os végzete: hiszen miközben a pártvezetés képtelen volt megegyezni abban, hogy ki mögé is kéne beállni, a választók relatív többségének támogatását bíró külsős jelölt, Donald Trump márciusra olyan lendületbe került, hogy már képtelenség volt őt megállítani. Egyébként Trump Clinton elleni esélyeit is részben azért becsülték alá (és becsültük alá mi is), mert jelöltségét végigkísérték a pártelittel és a konzervatív értelmiségiekkel való civódásai. Ehhez képest 2016 novemberében a republikánus részvételen nem látszódott meg a megelőző hónapok belháborúja.

Sanders egyébként minden idealizmusa mellett egy vérprofi politikus, aki tudja, hogy az elnökjelöltséghez széles platformot kell kiépítenie, a győzelemhez pedig szüksége van a Demokrata Párt infrastruktúrájára is, ezért kampányának legfőbb üzenete már hetek óta az, hogy

Jelenleg egyetlen vezető centrista demokrata jelölt sem érzi úgy, hogy neki kéne kiszállnia, ellenben a színfalak mögött mindenki amellett érvel, hogy miért ő az egyetlen, akinek Sandersszel szemben talpon kéne maradnia. Jellemző, hogy Buttigieg még Dél-Karolinában is előszeretettel operál Biden elleni üzenetekkel, azaz elsősorban a centrista blokkon belüli pozícióharcot akarja döntésre vinni. A hetvenes éveit taposó éllovasokhoz képest fiatal, a feketék között viszont szinte mérhetetlen támogatással bíró jelölt el tudta érni, hogy az állam vezető lapja, a The State szerkesztőségi cikkben tette le „az energikus, fegyelmezett jelölt” mellett a voksot.

Ezt a patthelyzetet az a várakozás is táplálja, hogy a különféle előrejelzések szerint annak is nagy esélye van, hogy a júliusi elnökjelölő küldöttgyűlésre senki nem tud abszolút többséget kialakítani.

Ha pedig ott második fordulót kell tartani, akkor már bekapcsolódnak a pártvezetéshez jobban kötődő ún. „szuperdelegáltak”, és ők akár Sandersszel szemben egy konszenzusos jelöltet is megválaszthatnak. Ezért a jelölteknek megérheti a végsőkig kitartani, hiszen néhány tucat elnyert delegálttal is komoly alkupozícióba kerülhetnek a centrista elnökjelöltség mérlegelésénél. Bár azért tegyük hozzá, ez egy erősen spekulatív forgatókönyv. Hiszen óriási lenne a felháborodás, ha a legnagyobb választói támogatást élvező jelöltet háttéralkukkal manővereznék ki, szóval ezt nehezen léphetnék meg.

Egyelőre azonban a demokrata jelöltek Dél-Karolinára koncentrálnak, ahol Joe Biden stabil előnyt élvez Sandersszel szemben, elsősorban azért, mert Barack Obama volt alelnöke mintegy megörökölte az állam szavazóinak csaknem harmadát kitevő fekete választók támogatását volt főnökétől. Csakhogy könnyen lehet, hogy egy korrekt győzelemnél több kell ahhoz Bidennek, hogy újra bedörrentse a kampányvonatot. A szavazók és a médianarratíva visszabillentéséhez Biden fontos szövetségesre is számíthat, ugyanis valószínűleg őt fogja támogatni a dél-karolinai Jim Clyburn, Amerika egyik legtekintélyesebb fekete politikusa, a képviselőház demokrata frakcióvezető-helyettese. Clyburn szerdán fogja megnevezni a kedvenc jelöltjét, de azt már előre borítékolta, hogy nem a Demokrata Párt törvényhozási pozícióit szerinte kockára tévő „önjelölt demokratikus szocialista” Bernie Sanders lesz az.

Trump dörzsöli a tenyerét

Persze az amerikai elnök is feszült figyelemmel követi az előválasztás alakulását, és állandó késztetést érez arra, hogy beszólásaival alakítsa a demokrata erőviszonyokat. Trump mindig is úgy vélte, hogy legkevésbé Joe Biden jelöltségével járna jól, nem véletlen, hogy ellene igyekezett terhelő ügyeket előrámoltatni az ukrán elnökkel (aminek azután az lett a vége, hogy a demokrata párti képviselőház megindította az elmozdítására irányuló alkotmányos eljárást, végül pedig a szenátus felmentette az elnököt az impeachment vádpontjai alól). És nem tudni, hogy Trump valóban úgy érzi-e, hogy Sanders könnyen verhető, vagy csak egyszerűen zavart akar kelteni, mindenesetre Nevada után szabályosan gratulált a demokrata éllovasnak:

Úgy tűnik, Őrült Bernie jól teljesít a Nagyszerű Nevadában. Biden és a többiek gyengének tűnnek, kizárt, hogy Mini Mike [igen, így becézi az 173 centis Bloomberget] a történelem legrosszabb vitán bemutatott teljesítménye után újra tudja indítani a kampányát. Gratulálok Bernie, és ne hagyd, hogy elvegyék tőled a sikert!

A republikánusok alig leplezett elégedettséggel készülnek Sanders ellen, akit a Fox Newson „a szocializmust nem érdekli az emberek lelke”-szintű Reagan-idézetekkel támadnak, vagy a fejére olvassák, hogy 1986-ban elismerően szólt a kubai forradalom néhány vívmányáról.

Marc Short, Mike Pence alelnök kabinetfőnöke is a vezető republikánus adón mondta el, hogy egy Sanders-Trump párharcra számítanak az ősszel, melyen

éles ellentét lesz egy szocializmust támogató jelölt és az elnök között, aki alatt 3 és fél százalékon van a munkanélküliségi ráta, és aki több mint 7 millió munkahelyet teremtett.

(Borítókép: Bernie Sanders ünnepli győzelmét támogatóival a nevadai kaukusz győzelme után San Antonióban 2020. február 22-én. Fotó: Mike Segar / Reuters)