Trump mély gödröt ásott magának, de Biden is a pincéből indul

Miután a Demokrata Párt elnökjelöltjének személye április közepére eldőlt, eljött az ideje, hogy rendesen beinduljon az elnökválasztási kampány, írnánk egy átlagos évben. Az idei azonban természetesen nem egy átlagos év: Donald Trump elnök ellenfele helyett a koronavírus-járvánnyal folytat verbális küzdelmet, miközben kihívója, Joe Biden volt alelnök szó szerint a pincéjéből próbál életjeleket adni.

Bár a novemberi elnökválasztásig még sokat változhat a helyzet, Trump az országos felmérésekben csapnivalóan áll Bidennel szemben, és számos, a győzelem szempontjából az országos számoknál is fontosabb ingaállamban is mély gödörből kell kiásnia magát az újrázáshoz.

Miután a járvány miatt drámai válságba torkollott a hagyományosan a hivatalban lévő elnöknek kedvező gazdasági konjunktúra, a Republikánus Párt stratégái jobb híján Kína gyalázásával próbálják összetartani bázisukat, bár várhatóan ennél fontosabb lesz a választók számára, hogy őszig véget ér-e a járvány neheze, helyreáll-e az élet, beindul-e a gazdaság.

Bidennek a cinikusabb vélemények szerint jól jön, hogy nincs kampány, és a Trump elleni küzdelmet a Demokrata Párt más, jobban felkészült politikusai viszik. Ugyanakkor neki is van még pár csontváz a szekrényben, amelyek a járványhelyzet javulása esetén bőven előkerülhetnek novemberig.

A Foxon is bukóban

A koronavírus a nyugati világ számos országában felkészületlenül érte a kormányt, és számos súlyos, rendszerszintű gyengeséget hozott felszínre, de a kormány népszerűségének a járványhelyzet és az azt övező nemzeti összefogás szinte mindenhol jót tett, Franciaországtól Ausztrálián át Magyarországig. Az Egyesült Államokban azonban az összefogás nem ment valami simán, és a vezetők iránti bizalomnak sem tett jót a válság, sőt: Donald Trump népszerűsége a FiveThirtyEight mértékadó összesítése szerint a márciusi végi kis ugrás után kifejezetten romlani kezdett, jelenleg alig 42,6 százalékon áll.

Arról nincs szó, hogy Trumpot ne a politikai haszonszerzés logikája vezérelte volna. A kezdetekben a karanténintézkedések negatív gazdasági (és ebből fakadó politikai) hatásaitól tartva hetekig tagadta a bajt. Amikor márciusban világossá vált, hogy Amerikában is elszabadult a járvány, kampányeseményt formált a védekezésből: éjt nappallá téve tömjénezte maga és kormánya erőfeszítéseit, és beosztottjait és a szövetségi kormány segítségét kérő kormányzókat is erre kapacitálta. A járványhelyzetről tájékoztató fehér házi sajtóeseményeket pedig a saját PR-rendezvényeiként kezelte, és többször büszkélkedett vele, hogy milyen jó nézettséget hoz neki a vírus.

Jelen esetben ugyanakkor úgy tűnik, hogy a jó nézettség és az agresszív PR nem tudta felülírni a szövetségi kormány gyenge és összeszedetlen reakcióját. Bár az amerikai számok, az 1,1 millió regisztrált fertőzött, több mint 60 ezer áldozat népességarányosan nem a legrosszabbak a világon (az ismert megbetegedések száma alacsonyabb az olasz, belga vagy svájci adatnál, a halálozás a francia adat fele, a spanyol harmada),

Az elnök kénytelen volt felhagyni az öntömjénező PR-sajtótéjékoztatókkal is, miután elég nagy botrány kerekedett belőle, hogy arról merengett: miután a szakemberek szerint az UV-fény és a fertőtlenítőszerek (külső felületeken) gyorsan végeznek a SARS-CoV2 névre keresztelt vírussal, meg lehetne vizsgálni, hogy hogyan lehetne hasonló módszerekkel belsőleg alkalmazni ezeket. Bár később azzal próbálta menteni a dolgot, hogy szarkasztikusan beszélt, orvosok és a balközép sajtó eléggé kiakadtak, és attól tartottak, hogy emiatt sokaknak eszükbe juthat fertőtlenítőt inni (ez ugyebár halálos). Ezek után Trump kicsit visszavonult az élőben közvetített sajtótájékoztatóktól, és a régi szép időkhöz hasonlóan a Twitteren osztja meg gondolatait a világgal. (Kampánymenedzsere, Brad Pascale mindenesetre továbbra is a tévészereplésekben látja a győzelme zálogát.)

Gyengül az ingákban

A koronavírus kezelésének gyatra megítélése az elnökválasztási felmérésekre is rányomja bélyegét. Országosan a legfrissebb felmérések hat és tíz pont körüli Biden-előnyt mérnek. Négy éve ilyenkor Trump akkori demokrata kihívója, Hillary Clinton négy ponttal vezetett Trump előtt, e tekintetben tehát jóval jobban áll az ellenzéke.

Ennél is fontosabb, hogy Trump megítélése több fontos ingaállamban is rendkívül gyenge. Bár Clinton országosan jó két százalékponttal több szavazatot kapott 2016-ban, mint Trump, az amerikai elnökválasztást nem a közvetlen szavazatok, hanem az úgynevezett elektori voksok döntik el. A történelmi gyökerű rendszerben 538 elektor van, akik népességarányban oszlanak el az államok között. Az a jelölt, amely a legtöbb szavazatot kapja egy adott államban, megkapja az adott állam összes elektorát, és aki megszerzi az elektorok többségét, az lesz az elnök. Ez a rendszer felértékeli a szoros államok szerepét: Trump hiába kapott ki nagyon az ország legnépesebb helyein, New Yorkban vagy Kaliforniában, sikerült behúznia több kisebb, elődje, Barack Obama idején demokraták által nyert államot a középnyugaton, az ipar haldoklását nyögő rozsdaövezetben. 

Ezeket az államokat Trump 2016-ban mind szorosan nyerte, előbbi háromban kevesebb mint egy százalékpontot vert Clintonra, Floridában pedig 1,2 százalékkal győzött. 2020-ban ezek nélkül biztosan nem tud majd újrázni.

Különösen érdekes a legnagyobb ingaállam, a népes, de mindig szoros versenyt hozó Florida, ahol a republikánus kormányzó, Ron DeSantis népszerűsége nagyon megsínylette a járványt. Ez a második legidősebb amerikai állam, ahol szép számban laknak a republikánus tábor hagyományos derékhadát adó konzervatív, tehetősebb nyugdíjasok: a 65 év felettiek között Trump 2016-ban 17 pontot vert Clintonra. Trump és DeSantis népszerűsége azonban felmérések szerint az idősek között is csökkenni kezdett, miután a járvány leginkább őket fenyegeti.

Tágul a térkép

Ezen tendenciák miatt több elemző is úgy vélte, a választási térkép bonyolultabbá vált: több ingaállam mellett a demokraták egyes hagyományosan republikánus államokban is feljöttek a járvány során. De a spekulációk szerint lehet olyan állam, amelyet Trump megfordíthat: a 2016-ban Clintonra voksoló Nevadában, New Hampshire-ben vagy Új-Mexikóban felmérések szerint az alacsonyabban képzett, munkanélkülivé vált emberek körében népszerűbb az elnök a gazdaság gyors újraindítását hangoztató retorikája, mint az óvatoskodó demokratáké.

Az ilyen, szorosabb küzdelmet ígérő helyeken fontos szerep jut majd a kormányzóknak, illetve a kormányzók és a szövetségi kormány viszonyának is: a közvélemény-kutatások alapján az amerikaiak jó része sokkal elégedettebb az állami, mint a szövetségi hatóságok teljesítményével. E tekintetben pedig visszaüthet, amikor Trump a karantén feloldása kapcsán nyíltan összetűzésbe kerül az óvatosabban lépkedő kormányzókkal, vagy nem ítéli el a kijárási korlátozások ellen tüntető szélsőjobbos mozgalmárokat, akik még a republikánus választók körében is népszerűtlenek.

Ettől függetlenül az aktuális számokat és esélylatolgatásokat érdemes távolságtartással kezelni. Bár az utóbbi választásokon a jelöltek népszerűsége jellemzően nem változott drámaian a kampányfinisben, fél évvel a voksolás előtt ezen számok legfeljebb azt jelzik, hogy hogy állnak a jelöltek a startvonalnál, és nehéz lenne ezekből megjósolni a novemberi eredményeket (2016-ban igazából még pár héttel előre sem sikerült a jóslás a többségnek).  

Bár saját jobbos táborán belül stabilan népszerű, a teljes lakosság körében eddig sem volt különösen jó az elnök megítélése (a FiveThirtyEight összesítése szerint egy-két rövid ugrástól eltekintve 2017 februárja óta a 38 és 43 százalék között mozog), ezt azonban ellensúlyozta a jó gazdasági helyzet: amint januárban (még nagyon más helyzetben) írtuk, a rekordalacsony munkanélküliség, a növekvő bérek és a töretlen konjunktúra nagyban javítják Trump novemberi esélyeit. A gazdasági helyzet azonban azóta nagyot változott, az idei első negyedévben súlyos recesszióba fordult az amerikai gazdaság, 4,8 százalékkal csökkent a GDP.

Mivel a nagy leállások csak március derekán kezdődtek, a második negyedév várhatóan még rosszabb lesz. Trump a gazdaság mielőbbi újraindítása mellett kardoskodik, ám ez a kormányzók hatásköre, és az ázsiai példák alapján a túl korai újranyitás hosszabb távon több kárt okoz. Ám egyes hírek szerint az elnök eleve tagadja, hogy kiállása vagy a járványkezelés gyengeségei okolhatók a rossz számokért, és nem hajlandó változtatni berögződésein.

Kína, Kína, Kína

Az egyelőre nehezen előrejelezhető, hogy a gazdaság hogy áll majd novemberben, és ez hogy hat majd Trump megítélésére. A spekulációk szerint egyes helyeken már azzal is megugrana az elnök népszerűsége, ha éppencsak elkezdődne a kilábalás, és emiatt optimistább helyzetben mehetnének szavazni az emberek; mások szerint még évekbe fog telni mire a munkanélküliség és a bérek visszatérnek a válság előtti szintre, emiatt a gazdaságra nem építhet Trump.

A Politico szerint a Republikánus Pártban két stratégiai irányvonal van azt illetően, hogy a gazdasági eredmények híján mi legyen az üzenet. Az egyik a Kína-gyalázásra építene: a párt egy vezető stratégája egy belső dokumentum alapján azt ajánlotta a republikánus jelölteknek, hogy

Az ajánlott kampányüzenetek között van, hogy a járványt Kína okozta, ám a demokraták nem bírnak/mernek keményen fellépni Pekinggel szemben, viszont a republikánusok készek „kemény szankciókat hozni”. 

Trump kampányában a „munkahelylopó” Kína négy éve is központi szereplő volt, bár nehéz megmondani, ez mennyit dobott eredményén. Most azonban felmérések szerint (pártállástól függetlenül) a lakosság 70 százaléka úgy véli, a kínaiak eltussolták a járványt és meghamisították az arról szóló adatokat. Nem meglepő, hogy ezt a szöveget nyomja Donald Trump és kormánya is, akik Kínán és az Egészségügyi Világszervezeten (WHO) akarják elverni a balhét – ami persze nem alaptalan, de mégis csak annak elfedésére szolgál, hogy az amerikai kormány tragikusan félremenedzselte a helyzetet.

Az is gyengíti az üzenetet, hogy az elnök közben erős késztetést érez rá, hogy szépeket mondjon Hszi Csin-ping kínai pártfőtitkárról. Közben viszont Kína savazását illetően kezd az alufóliasisakos összeesküvés-elméletek terepére tévedni, és a hírszerzést is erősen próbálja kapacitálni, hogy egy kínai laoratóriumra kenjék a vírus elszabadítását (miközben a kínai külügy fake news-osztagai az amerikai hadsereget vádolják a vírus kifejlesztésével). 

Ezt a vonalat inkább Trump körei viszik, akik ki is akadtak azon, hogy egyes stratégák rossz megítélése miatt az elnöktől való távolságtartást javasolták a párt kongresszusi és helyi jelöltjeinek. Trump egy kampányvideója arra próbál rájátszani, hogy Joe Biden túl „puha” Kína-ügyben, a Republikánus Párt az ingaállamok ingaszavazóinak intézett telefonhívásokkal próbálja győzködni az embereket, hogy csak ők védhetik meg az amerikai népet a vörös fenyegetéstől.

Kampány a pincéből

Joe Biden eközben már-már antikampányt folytat. Bár hivatalosan még nem ő a jelölt, Bernie Sanders vermonti szenátor visszalépése után nagyjából biztos, hogy Barack Obama alelnökét indítja a Demokrata Párt novemberben, csak papíron még össze kell gyűjtenie ehhez elég delegáltat. Az alelnöksége előtt szenátorként dolgozó Biden jelenleg ugyanakkor semmilyen politikai pozíciót nem visel, és a járvány miatt kampányolni sem tud, jobb híján a pincéjében berendezett stúdiójából, podcastokon és pártbéli szövetségeseivel folytatott telefonokon keresztül próbál életjeleket adni magáról, egyelőre elég mérsékelt sikerrel. 

Ez egyesek szerint amúgy előnyére válik. Bár a Trump-féle hülyeségcunamival nehéz vetekedni, a 77 éves Biden maga is a félrebeszélés nagymestere, a demokrata előválasztási kampányban is okozott pár kínos pillanatot.

a demokrata előválasztási mezőnyből messze lefelé lógtak ki, győzelmét elsősorban nem magának vagy segítőinek köszönhette, hanem annak, hogy Obama alelnökeként nagyon népszerű a demokrata voksolók derékhadát adó feketék körében, és (ennek folyományaként) február elején összezárt mögötte a párt centrista-balközép része. 

Biden esélyeit nem javítják fia, Hunter Biden erkölcsileg minimum megkérdőjelezhető ukrán és kínai üzleti ügyei, amelyeken Donald Trump korábban hosszasan lovagolt. Ahogy az sem, hogy az utóbbi hetekben Biden kongresszusi irodájának egy korábbi dolgozója, Tara Reade azzal vádolta meg a politikust, hogy 1993-ban szexuálisan zaklatta őt. Bár Donald Trump ellen jóval több hasonló vádat fogalmaztak meg, ez a konzervatív szavazókat nem nagyon ingatta meg, a baloldal ugyanakkor hagyományosan komolyan veszi a szexuális zaklatási vádakat.

A párt balszárnyának egy (hangos) része már ezen vádakat megelőzően is hadilábon állt Bidennel, a magát demokratikus szocialistának nevező Bernie Sanders hevesebb hívei közül sokan engedményeket követelnek a szerintük túl centrista Bidentől, mások közölték, semmiképpen sem hajlandók a volt alelnökre szavazni, dacára annak, hogy maga Sanders támogatásáról biztosította korábbi riválisát.

Lassan rákapcsolnak

Bár a lázongók felmérések szerint még Bernie Sanders táborának is csak egy kisebb részét teszik ki, a párton belüli huzavona okozhat még kellemetlen perceket. Biden tehát messze nem sebezhetetlen jelölt, úgyhogy számára tökéletes, ha Trump a fertőtlenítőszerek belsőleg való alkalmazásáról hadovál, miközben a demokrata kormányzók viszik a hátukon a pártot.

Bident pedig az is segítheti, ha sikerül jó alelnökjelöltet választania. A demokrata casting egy ideje már tart, a találgatások szerint mindenképpen nőt indít majd a párt, Biden ezt ígérte egy korábbi tévévitában is. A balszárny megbékítésére alkalmas Elizabeth Warren szenátortól a járványkezelés miatt országosan ismertté vált (és 2016-ban Trumpra voksoló államot vezető) Gretchen Whitmer michigani kormányzón át az energetikus Kamala Harris jamaikai-indiai származású kaliforniai szenátorig sok név van a kalapban.

A járványhelyzet miatt a médiát uraló helyi politikusok mellett a demokrata kampánygépezet is beindult. Baloldali politikai akciócsoportok (ezek formálisan pártfüggetlen csoportok, amelyek a gyakorlatban kampányalapokként funkcionálnak) országszerte elkezdték a korábbi évek ellenzéki stílusához képest keményebb tévéhirdetésekben támadni Trumpot és a republikánusokat, köztük egyes, novemberben az újraválasztásért induló republikánus szenátorokat.

Ez utóbbi különösen érdekes terepnek ígérkezik: november 3-án nem csak elnökválasztást tartanak, legalább ilyen fontos a kongresszusi választás. Az elnökválasztási előrejelzésekhez hasonlóan fenntartással kezelendő felmérések szerint a törvényhozás alsóházában a demokraták megtartják a 2018-as félidős választáson megszerzett többségüket, a szenátusban azonban jóval nehezebb dolguk van. A felsőház tagjait államonként választják, így a 3 milliós, erősen republikánus Arkansas ugyanúgy két szenátort delegált, mint a 39 milliós, erősen demokrata Kalifornia. Novemberben a hat évre választott szenátorok harmadának személyéről döntenek, a demokraták pedig hatfős hátrányból indulnak, azaz Barack Obama 2008-as elsöprő győzelméhez hasonló eredményre lenne szükségük, ellenkező esetben a Republikánus Párt megtartja a hatalom egy igen fontos, az elnöki és törvényhozási munka megakasztására tökéletesen alkalmas szeletét Washingtonban.

A koronavírus-járvány miatt ennek esélyei még az átlagosnál is nehezebben megjósolhatók – a járvány okozta bizonytalanság pedig még a voksolás megtartásának módjára is kihathat. A kongresszusban a demokraták és a republikánusok ugyanis az utóbbi hetekben még azon is összekülönböztek, hogy milyen lépésekre van szükség a választás biztonságos megtartása érdekében. A demokraták a levélszavazás lehetőségének kiterjesztése mellett kardoskodnak, amitől a republikánusok vonakodnak, mivel attól tartanak, a szavazás megkönnyítése ellenfeleiknek kedvezne. Szakemberek attól tartanak, hogy hacsak a kongresszus nem jut kompromisszumra, logisztikai káosz jöhet novemberben, a részvételi arány pedig jelentősen csökkenhet, mivel sokan nem akarják majd kockáztatni egészségüket a szavazáson. Joe Biden közben azt is felvetette, hogy Donald Trump megpróbálhatja elhalasztani a választást, bár erre egyébként az elnöknek nincs felhatalmazása, és csak rettentő bonyolultan lehetne megtenni.

Az idei kampány tehát a jelek szerint az utóbbi évek átlagánál is megosztóbb lesz, hiszen még a voksolás megtartásának módját illetően is összekapott a két oldal. Az eredmény viszont a jelen helyzet alapján nem is ezen, hanem leginkább azon fog múlni, hogy Donald Trump még mélyebbre ássa-e magát a következő hat hónapban, vagy a gazdaság újraindulása kihúzza-e a gödörből. 

(Borítókép: Donald Trump a Fehér Házban 2020. április 22-én. Fotó: Jonathan Ernst / Reuters)