Trump: Én vagyok itt a legkevésbé rasszista!

GettyImages-1281736138
2020.10.23. 06:40 Módosítva: 2020.10.23. 08:55

Így zajlik az előválasztás

Heteken belül vakcinát ígért az amerikaiaknak a koronavírus-járvánnyal szemben Donald Trump az elnökválasztási kampány utolsó jelöltvitáján. Joe Bidennel ezúttal kevésbé tudtak egymás szavába vágni, mint szeptemberben – ebben a felváltva lekapcsolt mikrofonok is segítségére voltak ezúttal a moderátornak. Az Indexnek nyilatkozó amerikai elemző szerint ez a vita nem változtatott a kampány dinamikáján, ami az előnyben lévő Bidennek kedvez.

Egy nyertese már elsőre látszott Donald Trump és Joe Biden csütörtök éjjeli, egyben utolsó szócsatájának: a vitakultúra. Noha így is sértegette egymást a két elnökjelölti rivális, legalább nem azzal telt el Nashville-ben a másfél óra, hogy folyamatosan kakaskodnak és egymás szavába vágnak – mint ahogy azt szeptemberben tették.

Én vagyok a legkevésbé rasszista ebben a teremben! 

– mondta ki az este talán legerősebb mondatát Trump. Egyrészt a moderátor, Kristen Welker televíziós műsorvezető fekete nő – aki ügyesen kézben tartotta a vitát –, másrészt nézők is jelen voltak. Ez az elnöknek is beugrott, és gyorsan hozzátette, olyan sötét van, hogy nem látja őket...

Modern történelmünk egyik legrasszistább elnöke 

– ez viszont Biden véleménye volt Trumpról.

Miközben Biden a felmérések átlagában 7,9 százalékponttal vezet Trump előtt, de egyes kulcsállamokban jóval kisebb az előnye, 48 millió előszavazó pedig már leadta a voksát, a két rivális szinte semmiben nem értett egyet, és két teljesen különböző Amerika-képet vázolt fel.

Kinek van egyáltalán terve az Egyesült Államokban már több mint 220 ezer halálos áldozatot követelő koronavírus-járvány kezelésére? Ki keményebb Amerika olyan világpolitikai riválisaival szemben, mint Oroszország vagy Kína? Kitől remélhetik az amerikai feketék, hogy javul a helyzetük? Ezekre a kérdésekre hallhatott a több tízmillió amerikai tévénéző különböző válaszokat. (Az első vitát 73 millióan követték.)

Ez a vita nem fogja alapvetően megváltoztatni a versengés dinamikáját, amire pedig Trumpnak szüksége lett volna. Így Biden könyvelhet el sikert 

– mondta az Indexnek adott éjjeli gyorsértékelésében Mitchell McKinney, a Missouri Egyetem politikai kommunikációs intézetének igazgatója. Úgy vélte: az elnök ezúttal nem sok olyasmit nyújtott a bizonytalan, illetve Biden mellett szilárdan el nem kötelezett szavazóknak, ami meggyőzhetné őket arról, hogy rá adják a voksukat.

Erős mondatok 

A 90 perces vita témáiról Welker saját hatáskörben dönthetett. Ezekből, illetve hajnali percről percre tudósításunkból emelünk ide érdekesebb mondatokat.

  • Harc a koronavírus ellen: Trump: „Nem lehet lezárni Amerikát! Heteken belül itt a vakcina. Bejelentések lesznek.” Biden: „Sötét tél felé haladunk. (Trumpnak) nincs világos terve, nincs rá kilátásunk, hogy az amerikaiak többsége a következő év közepe előtt vakcinához jusson.”
  • Nemzetbiztonság: Biden: „Megfizeti az árát, aki beavatkozik az amerikai választásba.” (Iránnal, Oroszországgal kapcsolatban jelentek meg ezzel kapcsolatos friss hírek). Trump: „Senki nem volt keményebb az oroszokkal, mint Donald Trump.” Trump: „Nem árt, ha jó a kapcsolat a (nem baráti) országok vezetőivel.” Biden: „Hitlerrel is az volt, amíg le nem rohanta Európát.” 
  • Család (egészségbiztosítás): Trump: „Véget vetünk az Obamacare-nek (az előző elnök nevéhez fűződő biztosítási reformnak), és csodálatos egészségügyi ellátás lesz.” Biden: „Jön a Bidencare.” A vita a magán-, illetve az állami finanszírozású ellátás körül forog.
  • Bőrszín szerinti megkülönböztetés: Trump: „Senki nem tett többet a fekete közösségért, mint én, talán Abraham Lincoln kivételével.” Biden: „Intézményes rasszizmus van Amerikában.” 
  • Éghajlatváltozás: Trump: „Többet tudok a szélről (a szélerőművekről – a szerk.), mint te. Rendkívül drága. Megöli az összes madarat.” Biden: „A zéró kibocsátás felé kell haladnunk. Először is 2035-ig az energiatermelésben, 2050-re pedig teljesen.”
  • Arról, hogy mit üzennek a nem rájuk szavazóknak: Trump: „A siker fog minket összetartani.” 
  • Biden: „Mindegyiküket képviselem.” 

(Borítókép: Donald Trump az elnökválasztási kampány utolsó jelöltvitáján 2020. október 22-én. Fotó: Justin Sullivan / Getty Images)