új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Trump alaszkai győzelmével a republikánusoknak már 50 helye helye van az amerikai törvényhozás felsőházában – írja a Reuters.

    Alaszka szenátora Dan Sullivan lesz, aki egy, a demokraták által támogatott független szenátorral Al Gross-szal szemben győzött. 

    Ezáltal az, hogy ki irányítja a Szenátust, várhatóan Georgiában fog eldőlni. Itt január 5-én tartanak majd egy újabb szavazást, mivel se a demokrata, se a republikánus jelölteknek nem sikerült megszerezniük a megválasztáshoz szükséges szavazatokat. 

  • Az NBC közlése szerint Alaszkát – és ezáltal három elektori szavazatot – megszerzett a republikánus jelölt.

  • Biden korábbi riválisai is helyet kaphatnak majd a demokrata elnökjelölt tervezett kabinetjében – írta a Fox News

    A híresztelések szerint Biden kabinetjének tagjai lehetnek majd

    Amy Klobuchar és Elizabeth Warren szenátorok is,

    akik a demokraták előválasztása során még Biden versenytársai voltak. 

  • Haszán Róháni iráni elnök kijelentette, hogy kész együttműködni Joe Bidennel – írja az MTI: 

     Célunk, hogy lekerüljön az amerikai szankciók terhe az iráni nép válláról. Ez a célkitűzés megfelel a nemzeti érdekeinknek

    – mondta Róháni az állami televízióban közvetített beszédében.

    Az elnök hozzátette: országa kész tárgyalásokat kezdeni az Egyesült Államokkal, amennyiben az új kormány ismét csatlakozik a Donald Trump amerikai elnök által felmondott nukleáris megállapodáshoz, illetve eltörli az azóta elrendelt büntetőintézkedéseket.

    Mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy visszatérjünk a 2016 és 2017 közötti időszakhoz, amikor is az atomalku és a szankciók feloldása nyomán növekedésnek indult az iráni gazdaság

    – fogalmazott Róháni.

    Irán és az Egyesült Államok kapcsolatai 2018-ban romlottak meg,  miután Donald Trump egyoldalúan felmondta a Teheránnal 2016-ban kötött atomalkut és új szankciókat hozott Teherán ellen.

    Joe Biden a választási kampány során ígéretet tett arra, hogy ha Irán teljesíti a szerződésben foglaltakat – vagyis atomprogramját csakis békés célból folytatja –, akkor az Egyesült Államok újra csatlakozik a megállapodáshoz.

  • Erről Nick Adams, a Fox News munkatársa számolt be nemrég a Twitteren. 

  • a megválasztott elnök szerdán fog találkozni tanácsadóival, hogy felkészüljön a 69 nap múlva tartandó elnöki beiktatására. A beiktatásig tartó átmeneti időszakot menedzselő csapatba pénzügyi, kereskedelmi, és banki szabályozási szakértőket kért fel, akik között vannak „magdemokraták” (angolul core democrats) és progresszív aktivisták is.

    A csapat ideológiai diverzitására azért van szükség, hogy reflektálni tudjanak a Demokrata Párton belüli klímaváltozás kezeléséről és a vagyoni egyenlőtlenségekről szóló vitákra – írja Reuters.

  • A Demokrata Párt bár megerősítette többségét az amerikai képviselőházban több képviselői helyet vesztettek eddigi többségükből.

  • Miközben a Trump-kampány jogi háborút indít az elnökválasztás eredménye ellen, a Wall Street már tovább lépett az elnökválasztáson – írja a CNN Business

    A Raymond James multinacionális független befektetői bank és pénzügyi tanácsadói iroda elemzői, Ed Mills és Chris Meekins úgy nyilatkozott,

    bár lehetséges, hogy Donald Trump folytatja a jogi lépéseit, teljesen valószínűtlen, hogy ezek bármit is változtatnának a megméretés kimenetelén. Ez nem 2000 ismétlése, amikor az elnökválasztás egyetlen szövetségi állam pár száz szavazatán múlt.

  • Miután nyilvánvalóvá vált, hogy a demokrata Joe Biden nyerte meg az amerikai elnökválasztást, a Trump-kampánystáb választási csalással vádolta meg a Demokrata Pártot. A közismerten republikánus irányultságú amerikai tévécsatorna, a Fox News sokáig segítette Donald Trumpot, azonban az már neki is sok volt, hogy bármiféle konkrét bizonyíték felmutatása nélkül kiált választási csalást a kampánya. 

    A Fox News műsorvezetője interjú közben lekeverte Kayleigh McEnany fehér házi szóvivőt, aki többször is választási csalással vádolta a Demokrata Pártot anélkül, hogy bizonyítékkal előállt volna.

    A Trump-kampányegyébként már azt is zokon vette, hogy a Fox New elsőként adta  Joe Bidennek Arizona államot és a hat elektorát.

  • A Reuters szerint Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója gratulát Joe Bidennek, és pozitívan nyilatkozott arról, hogy az elnökjelölt már most felállította a koronavírus-járvány visszaszorításáért felelős munkacsoportját.

    A főigazgató hangsúlyozta: a nemzetközi közösségnek együttesen kell fellépnie a közös cél, a járvány visszaszorítása érdekében.

    Ennek szellemében gratulálunk Joe Biden megválasztott elnöknek és Kamala Harris megválasztott alelnöknek, és várjuk, hogy közösen dolgozhassunk velük

    – nyilatkozta. Azt is hangsúlyozta, hogy

    új vezetőkre, bizalomra és elszámoltathatóságra van szükségünk ahhoz, hogy leküzdjük a járványt és szembenézzünk azokkal az alapvető egyenlőtlenségekkel, amelyek a világ sok problémájának gyökerében rejlenek. 

    Donald Trump korábban befagyasztotta a WHO számára nyújtott összegek kifizetését, valamint megkezdte az Egyesült Államok kiléptetését a szervezetből.

    Ez a folyamat jövő év júliusra zárulna le, Biden azonban úgy nyilatkozott, hogy beiktatása esetén

    már az első munkanapján vissza fogja vonni Trump erre vonatkozó rendeleteit.

  • Amíg Donald Trumpot a veje, Jared Kushner és  felesége, Melania Trump, arról győzködi, hogy a nyilvánosság előtt ismerje el a vereségét, a távozó republikánus elnök két fia, Donald Trump Jr. és Eric Trump arra szeretné rávenni a republikánusokat, hogy a nyilvánosság előtt vonják kétségbe az eredményt – írja a CNN.

  • Az elnök a Twitteren osztott meg néhány jó hírt:

    STOCK MARKET UP BIG, VACCINE COMING SOON. REPORT 90% EFFECTIVE. SUCH GREAT NEWS!

    Szuper a tőzsde, hamarosan jön a vakcina, amely az esetek 90 százalékban hatásosnak bizonyult. Nagyszerű hírek!

    – írta Donald Trump.

  • „Értesültünk róla, hogy Biden Úr bejelentette a választási győzelmét, azonban úgy tudjuk, hogy az Egyesült Államok törvényei fogják meghatározni azt, hogy ki lesz az elnök"

    – ezt Wang Wenbin kínai külügyminiszter mondta egy sajtótájékoztatón a Reuters szerint.

    A miniszter hozzátette: mindig is hittek abban, hogy a két államnak folyamatos párbeszédet kellene egymással folytatnia, illetve sokkal szorosabban kellene együttműködniük.

    A kölcsönös tisztelet talaján állva rendeznünk kell a nézeteltéréseket, a közös eredmények érdekében pedig együtt kell működnünk egymással, fenntartva egy stabil, kétoldalú kapcsolatot 

    – mondta. 

    A két szuperhatalom viszonya meglehetősen hűvös volt az utóbbi években, és kérdéses, hogy a következő elnök ciklus hoz-e változás ezen a téren.

    Biden ugyanis korábban meglehetősen negatívan nyilatkozott Kínáról.

    Hszi Csin-Ping kínai államfőt például egyenesen "gazembernek" nevezte. 

  • A német-amerikai barátság közös kincs, amelyet tovább kell gyarapítani – ezt Angela Merkel mondta Berlinben az MTI szerint. 

    A kancellár kiemelte,  Joe Biden lesz évtizedes bel-, és külpolitikai tapasztalattal kezdi meg munkáját,és jól ismeri Németországot és Európát.

    Hozzátette továbbá, hogy szívből gratulál a megválasztott elnöknek, és Kamala Harris megválasztott alelnöknek is, aki

    a tisztséget betöltő első nőként és bevándorlók gyermekeként sok embernek inspiráció, és példa az Amerika adta lehetőségekre.

    Merkel azt is hangsúlyozta, hogy a németek a saját bőrükön tapasztalták meg, mennyire fontos szerepe van az Egyesült Államoknak a szabadságban és a demokráciában.

    Az Egyesült Államoknak és az Európai Unió részét alkotó Németországnak össze kell tartania, hogy le tudjuk győzni korunk nagy kihívásait

    – mondta.

  • Politikai elemzőket megszégyenítő éllel értékelte az amerikai elnökválasztást Gabriel Byrne. Az Egyesült Államokban élő ír színész szerint – derül ki a The Guardian interjújából – a demokraták úgy álltak ki újra „egy szépségverseny tulajdonosa”, vagyis Donald Trump ellen, hogy nem tanultak semmit, és alábecsülték a dühöt, amelyet a „kékgallérosok” – a fizikai munkát végzők – éreznek. A 40 millió emberből álló tömeg, amelyik Donald Trumpot támogatja (a republikánus elnök az eddig összeszámolt szavazatok alapján 71 189 789 voksnál jár – a szerk.) , szemernyit sem fogyatkozott.

    Az a fazon eltűnt – célzott Donald Trumpra –, Joe Bident viszont ki nem állhatom. Csak egy elitista, aki telekiabálja a világot az amerikai morális felsőbbrendűség hülyeségével. Semmi nem fog változni alatta, mert csak azt mondja, hogy vissza kell téríteni Amerikát ahhoz, ami egykor volt. Hát hogyne. Ahhoz Amerikához, amely Donald Trumpot vetette ki magából

    – fanyalgott a Golden Globe-díjas színész.

  • Nem változik meg minden, de sok minden jobb lesz a transzatlanti kapcsolatokban annak eredményeként, hogy Joe Biden váltja Donald Trumpot az Egyesült Államok élén – mondta a német külügyminiszter hétfőn egy rádióinterjúban. 

    Heiko Maas úgy nyilatkozott, hogy Joe Biden

    elkötelezett multilateralista, aki tudja, hogy korunk határtalan kihívásaira – a globalizációra, a klímaváltozásra, a digitalizációra, a migrációra  – nemzetközi megoldás szükséges.

    Hozzátette: a berlini kormány arra számít, hogy „az elnökváltás után több együttműködés és kevesebb szembenállás lesz a nemzetközi porondon" – mondta a német diplomácia vezetője, hozzátéve: „Évek óta várunk már erre".

    Kifejtette, hogy az együttműködés első "gyorstesztje" a koronavírus-járvány kezelése lesz, és hamar napirendre kerül majd a klímaváltozás ügye is, azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy az Egyesült Államok csatlakozik-e ismét a párizsi nemzetközi klímavédelmi megállapodáshoz.

    Tudjuk, hogy Joe Bidennel nem lesz minden másként, de sok minden jobb lesz, megváltozik az együttműködés, ismét beszélünk majd egymással, főleg olyan ügyekben, amelyekben eltér a felfogásunk

    – idézte az MTI a német külügyminisztert. 

  • Kovács László korábbi külügyminisztert személyes ismeretség fűzi Joe Bidenhez. "Nagy hatást tett rám figyelmessége, Magyarország iránti érdeklődése. Beszélgetéseink számomra fontos jellemzője volt, hogy soha nem éreztette velem az országaink súlya közötti hatalmas különbséget” – közölte az Indexszel Kovács, hozzátéve, ezért régóta elkötelezett és lelkes híve Bidennek.

    A Horn-kormány külügyminisztere úgy látja: az Egyesült Államok a világ legerősebb és legbefolyásosabb országa. Nemcsak katonai, de gazdasági vagy tudományos, de számos más fontos területen is az. Ezért fontos, hogy ezt a hatalmas erőt kik, illetve személy szerint is ki és hogyan használja fel, kiknek az előnyére és kiknek a hátrányára.

    Az évtizedek során sok fontos ország külpolitikájának irányítóival volt alkalmam találkozni, véleményt cserélni. Arra is volt lehetőségem, hogy több évtizeden keresztül alaposan megismerjem az amerikai külpolitika irányítóinak a véleményét is. Számomra egyértelmű, hogy az amerikai külpolitika alakítói közül a felkészültség, a szakmai tudás, a becsület és a tisztesség tekintetében a
    legjobb tulajdonságokkal Joe Biden rendelkezik. Ezért örülnék, ha a következő években a magyar külpolitika irányítóira is Joe Biden gyakorolná a legnagyobb hatást –

    közölte lapunkkal Kovács. 

  • A Reuters szerint a Kreml szóvivője, Dmitrij Peszkov úgy nyilatkozott: Moszkva megvárja a hivatalos végeredményeket, mielőtt hozzászólna az amerikai választásokhoz. Vlagyimir Putyin orosz elnök korábban többször is elmondta, hogy kész bármelyik elnökjelölttel együttműködni, és bízik abban, hogy az új amerikai kormányzat segítségével

    normalizálni tudja a két állam közötti kapcsolatokat. 

  • Nagy volt az öröm az apró, mindössze 350 lakossal rendelkező Thulasendrapuram falván  – írja a CNBC.

    Az indiai faluban már csak vasárnap reggel értesültek Biden győzelméről, mivel az időeltolódás miatt a többség már aludt akkor, amikor azt Amerikában bejelentették.

    Kamala Harris győzelmét ünneplik az indiai Thulasendrapuram nevű faluban 2020. november 8-án.

    Reggel azonban már mindenki arról beszélt, hogy a hírek szerint Kamala Harris lesz az Egyesült Államok következő alelnöke. Számukra ez azért bír nagy jelentőséggel, mivel

    HARRIS ÉDESANYJA, SHYAMALA GOPALAN, a faluból SZÁRMAZOTT.

    Gopalan 19 évesen került az Egyesült Államokba, a Kaliforniai Egyetemen tanult és szerzett diplomát. 

    Ezzel magyarázható az, hogy a kis indiai faluban imát mondtak Harris győzelme miatt, valamint tűzijátékkal is megünnepelték azt. 

    Early Sunday morning, firecrackers went off and prayers were held in Thulasendrapuram, India, the ancestral village of VP-elect Kamala Harris, to celebrate her making history to become the first female, Black and South Asian American to win the second-highest U.S. office pic.twitter.com/u4XPhUfbnw

     „Örömteli pillanat ez számunkra, nagyon élvezzük"

    – mondta Kalidas Vamdayar, a falu egyik lakosa, hozzátéve: meg fogják kérni a megválasztott alelnököt, hogy látogasson el a faluba. 

  • Az elnök továbbra sem fogadja el a választás végeredményét és a következő időszakban továbbra is fog olyan tömegrendezvényeket tartani, mint amilyeneken a kampány során részt vett – írja a Fox News

    Trump ezzel igyekszik fenntartani társadalmi támogatottságát szavazói körében. 

    A Fox szerint ezeket a rendezvényeket elsősorban a csatatér-államokban – Georgiában, Arizonában, Michiganben, Nevadában és Pennsylvaniában – tartják majd.  

    Az elnök azt is kérte a kampánya támogatóitól, hogy továbbra is segítsék őt anyagilag is. 

    Trump állítása szerint több államban is elhunyt emberek adtak le szavazatokat a demokratákra. Az elnök továbbá azt is kifogásolta, hogy többször nem engedtek be választási megfigyelőket a szavazóhelyiségbe. 

  • Miközben a Kreml jelenlegi ura feltűnően hallgat az amerikai elnökválasztás végkimenetele kapcsán  - Vlagyimir Putyin személy szerint még nem kommentálta az eredményt, csak a Kreml szóvivője -, az ország egy korábbi vezetője, Mihail Gorbacsov volt szovjet pártfőtitkár, majd elnök ismét hallatott magáról. Az Interfax hírügynökségnek nyilatkozva közölte: Joe Biden győzelme az amerikai elnökválasztáson

    lehetőséget teremt a nukleáris hadászati támadófegyverek csökkentéséről megkötött START-3 (Új START) szerződés meghosszabbítására. Gorbacsov úgy véli, Biden egy őszinte, ésszerű utat járó ember - írta az MTI.

    Most majd egyszerűbb lesz - mondta a 89 éves Nobel-békedíjas politikus arra utalva, hogy az eddigi próbálkozások az egyezmény megmentésére nem jártak sikerrel. A jövő februárban lejáró egyezmény meghosszabbítására ugyanis az oroszok szerint kevés esély mutatkozott Donald Trump elnök hozzáállása miatt. 

    A demokraták természetesen óvatosak lesznek, ahogy mi is. Az elővigyázatosság azonban nem szabad, hogy útját állja a felek közötti valódi tárgyalásoknak – vélekedett Gorbacsov. Több külpolitikai szakértő is úgy vélekedett, hogy egy demokrata párti amerikai elnök alatt Washington és Moszkva kapcsolatai romolhatnak, ugyanakkor leszerelési kérdésekben előrelépések várhatóak.

    A 2010-ben Barack Obama amerikai és Dmitrij Medvegyev orosz elnök által Prágában aláírt és 2011. február 5-én hatályba lépett START-3 (Új START) megállapodás a rendszeresített robbanófejek számát 1550-ben, a hordozóeszközökét pedig – beleértve a rendszerbe nem állított eszközöket is – 800-ban maximalizálta. Ezek közül mindkét fél 700-at állíthat rendszerbe.

    Oroszország többször tett javaslatot az egyezmény meghosszabbítására. Erre az Egyesült Államok sokáig nem reagált, és felvetette Kína bevonását a tárgyalásokba. Marshall Billingslea, a fegyverzetellenőrzéssel és a tárgyalásokkal foglalkozó amerikai különmegbízott október végén Washingtonban kijelentette: elvi megállapodás született az Új START meghosszabbításáról. Akkor ezt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter cáfolta. Később Vlagyimir Putyin orosz elnök tett ismét javaslatot az egyezmény feltétel nélküli érvényben tartására, de azt az amerikai fél elutasította.

  • Boris Johnson brit miniszterelnök szerint az Egyesült Államok Nagy-Britannia legszorosabb és legfontosabb szövetségese, és a brit kormány a közös értékek és érdekek védelmében működik majd együtt Joe Biden leendő demokrata párti amerikai elnök kormányával.

    Johnson vasárnap este a BBC televíziónak nyilatkozott és azt mondta: az Egyesült Államok és Nagy-Britannia vállvetve küzd az olyan közösen vallott értékek védelméért, mint a demokrácia, a szólásszabadság, az emberi jogok, a szabadkereskedelem és a szabályokra épülő nemzetközi rend, mivel ezek mindegyike jelenleg világszerte veszélyben van.

    Arra a riporteri felvetésre, hogy Biden korábbi nyilatkozataiban egyértelműen hibának minősítette az Egyesült Királyság kilépését ez Európai Unióból, a brit kormányfő kitérően úgy válaszolt, sokkal több tényező fűzi egymáshoz a két országot, mint amennyi elválasztja őket egymástól.

    A kérdésre, hogy nem vált-e még sürgetőbb feladattá a kereskedelmi megállapodás az EU-val már a következő napokban, miután az amerikai kormányváltás miatt immár nem lehetséges a London által szorgalmazott brit-amerikai kereskedelmi egyezmény elérése az Európai Unió és Nagy-Britannia között érvényben lévő, december végén lejáró átmeneti időszak végéig, Johnson azt mondta: két teljesen különböző dologról van szó.

    Hozzátette, mindig is lelkes híve volt az EU-val kötendő kereskedelmi egyezménynek, e megállapodás körvonalai már meglehetősen élesen ki is rajzolódtak és a felek akaratán múlik a megállapodás elérése. Az amerikaiak azonban kemény tárgyalópartnerek, és az Egyesült Államokkal kötendő kereskedelmi megállapodás elérése soha semmilyen amerikai kormányzat alatt nem ígérkezett könnyedén teljesíthető feladatnak - mondta a brit miniszterelnök.

    Boris Johnson egyértelmű igennel válaszolt arra a kérdésre, hogy a brit kormány kitart-e a komoly vitákat kavaró belső piaci törvénytervezet mellett, annak ellenére is, hogy Biden többször hangoztatott aggályai szerint a törvény alááshatja az észak-írországi rendezést megalapozó 1998-as nagypénteki megállapodást. Johnson kijelentette, hogy a törvény éppen a nagypénteki egyezmény és az észak-írországi megbékélési folyamat védelmét szolgálja.

    A londoni alsóházban szeptember végén beterjesztett tervezet célja a hivatalos meghatározás szerint az, hogy Egyesült Királyság belső piacának szabályozási jogköreit az Európai Uniótól teljes mértékben az Egyesült Királyság nemzeteinek kormányaihoz helyezze át.

    A javaslat azonban az EU megítélése szerint több pontban ellentmond a brexit feltételeiről tavaly októberben elért megállapodás azon fejezeteinek, amelyek célja az Ír Köztársaság és Észak-Írország közötti határellenőrzés újbóli bevezetésének megakadályozása.     Ezen a határon - amely januártól az Egyesült Királyság és az EU egyetlen közös szárazföldi vámhatára lesz - az észak-írországi megbékélési folyamat egyik legfőbb vívmányaként hosszú ideje semmiféle fizikai ellenőrzés nincs.

    Nancy Pelosi, az amerikai Képviselőház demokrata párti elnöke nemrégiben, a belső piaci törvénytervezettel összefüggésben arra figyelmeztette a brit kormányt, hogy semmi esélye nem lenne egy brit-amerikai kereskedelmi megállapodás jóváhagyásának, ha London bármilyen módon megsértené a nagypénteki egyezményt.

  • Az amerikai Demokrata Párt esélyesnek tartja magát Georgiában két szenátusi helyre - mondta Stacey Abrams volt georgiai demokrata párti kormányzójelölt vasárnap a CNN televíziónak.

    A politikus asszony leszögezte: ha ezt a két szenátusi helyet is sikerül elnyerniük, akkor a demokratáknak a szenátusban is többségük lesz. Ez meghatározó tényező abban, hogy megoldjuk az egészségügy és az igazságszolgáltatás kérdéseit – fogalmazott.

    Az amerikai elnökválasztás eredménye nagyon szoros volt, és elemzők rámutattak, hogy a vele egy időben tartott törvényhozási választások sem hoztak átütő demokrata párti sikert. A szövetségi törvényhozás alsóházában, a képviselőházban a demokraták ugyan megőrizték többségüket, de mivel vesztettek is képviselői helyeket, többségük kisebb arányú. A felsőházban, a száz tagú szenátusban 53 politikusukkal eddig a republikánus pártiaknak volt többségük, ám a mostani voksolásokon a demokraták egy helyet szereztek, két szenátusi bársonyszékért pedig január 5-én második fordulót tartanak.

    Mindkét szenátusi voksolás Georgiában lesz, és ha a demokrata jelöltek győznek, akkor a szenátusban is övék a többség. Az Egyesült Államokban minden törvénynek és az elnök által jelölt személy kinevezésének a jóváhagyásához szükséges a szenátus jóváhagyása. És most Georgia is a miénk lesz, és megváltoztatjuk a világot – jelentette ki Chuck Schumer, a szenátus demokrata párti frakciójának vezetője Joe Biden demokrata párti elnökjelölt elnökválasztási sikerének bejelentése után szombaton New Yorkban.

    Georgiában elemzők szerint szorosnak ígérkezik a verseny. A 33 éves John Ossof demokrata párti szenátorjelölt és David Perdue republikánus szenátor, illetve Raphael Warnock tiszteletes, a demokraták jelöltje és Kelly Loeffler hivatalban lévő republikánus szenátor között dől el a verseny. Amennyiben mindkét bársonyszéket a demokraták nyernék el, akkor a felsőházban 50-50 arányú lesz a két párt szenátorainak aránya, s ebben az esetben a leendő szenátusi szavazások alkalmával Kamala Harris demokrata párti alelnök szavazata dönt majd.

    Vasárnapi televíziós interjújában Abrams kijelentette, hogy a demokratáknak megvan a megfelelő erőforrásuk a két georgiai demokrata párti jelölt támogatásához.

  • Eljött az idő, hogy összefogjunk" - idézte Jamie Dimont a JPMorgan Chase bankház vezetőjét az amerikai közszolgálati rádió (NPR). D imon hangsúlyozta: "Muszáj tiszteletben tartanunk az amerikai elnökválasztás eredményeit, és mint azt minden választásnál tesszük, elismerni a választók döntését, és támogatni a békés hatalomátadást" - fogalmazott az Egyesült Államok egyik legnagyobb bankjának vezérigazgatója.         

    Jay Timmons, a Termelők Országos Szövetségének vezetője, szintén az NPR kérdésére leszögezte: az amerikai nép hallatta hangját, és olyan vezetőt választott, aki a kampányában a gyógyulásról és a kétpárti együttműködésről beszélt. Hozzáfűzte: abból a tényből, hogy a Republikánus Párt jelentős számú szavazatot szerzett, az tűnik ki, hogy az amerikaiak egyik párt esetében sem azok szélsőséges politikai elkepzeléseire kiváncsiak, hanem az okos, stabil és megoldás-központú kormányzás lehetőségét keresik. A szervezet vezetője "versenyképes" adó-, és szabályozórendszer kialakítására, infrastrukturális beruházásokra és átfogó bevándorlási reformra szólított fel - összegzi az MTI.

    Tom Donohue, az Egyesült Államok Kereskedelmi Kamarájának vezetője azt emelte ki, hogy "az amerikaiak történelmi léptékben mérve rengetegen szavaztak, és fontos a választási folyamat lezárása minden egyes szavazat teljes megszámlálásával és a viták megoldásával".

    Az elsősorban a gazdasági lehetőségek bővítésével foglalkozó Business Roundtable (Üzleti Kerekasztal) nevű nonprofit szervezet közleményt adott ki. Ebben azt írják: "miközben tiszteletben tartjuk a Trump-kampánytörzs jogát a szavazatok újraszámlálására, a feltételezett és bizonyítható választási szabálytalanságok kivizsgáltatására és a legitim jogi orvoslatok lehetőségeinek kimerítésére, nincs jele annak, hogy ezek az eljárások megváltoztatnák a választás eredményét".  Jason Oxman, a technológiai kereskedelmi szövetség vezérigazgatója közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy "a békés hatalomátadás büszke amerikai hagyományának folytatódnia kell".

  • Az Independent beszámolója szerint a volt elnök úgy nyilatkozott:

    Bár vannak köztünk politikai nézeteltérések, jó embernek ismerem Joe Bident.

  • A Wall Street Journal és a Fox News értesülései szerint Biden lányával, Ashley-vel, illetve unokájával, Hunterrel a St. Joseph on the Brandywine templomba ment vasárnap délelőtt.

    Eközben Trump ismét a virginiai Trump Nemzeti Golfklubba autózott, ahol tegnap is tartózkodott. 

  • Elképzelhető, hogy Trump a választásokkal együtt feleségét is el fogja veszíteni.

    A Daily Mail Melania Trump egy korábbi tanácsadójára, Stephanie Wolkoffra hivatkozva azt írta: az elnöki pár már a válásról tárgyal, valamint arról, hogy közös gyermekük, a 14 éves Barron Trump mit örököljön a Trump-vagyonból. 

    Az értesülést Trump volt tanácsadója, Omarosa Manigault Newman is megerősítette, aki úgy fogalmazott: 

    Melania már a perceket számolja, és amint véget ér Trump elnöksége, válik. 

  • Miguel Diaz-Canel szerint az Egyesült Államok Biden megválasztásával

    "új irányt választott".

    A kubai elnök ezzel arra utalt, hogy a Trump-adminisztráció – az Obama alatt bekövetkezett békülési politikát felváltva – ellenséges politikát folytatott Kubával szemben és megpróbálta tönkretenni a szigetország gazdaságát annak érdekében, hogy politikai változásokat kényszerítsen a kubaiakra. 

    Hiszünk abban, hogy képesek vagyunk bilaterális kapcsolatokat kiépíteni, ha tiszteletben tartjuk egymás különbségeit

    – írta a kubai elnök.

     Az elnök reményei nem megalapozatlanok, mivel a kampány során Biden ígéretet tett arra, hogy visszájára fordítja Trump Kuba-politikáját, szerinte ugyanis az előző elnök lépései

    kizárólag károkat okoztak a kubaiaknak.

  • A Twitter a Reutersnek számolt be arról, hogy január 20. után Trump Twitter fiókjára 

    ugyanazok a szabályok fognak vonatkozni, mint a többi, egyszerű felhasználóéra. 

    Jelenleg ugyanis azokat a posztokat, amelyek megszegik ugyan a Twitter felhasználási szabályait, de megválasztott kormányzati tisztviselőktől érkeznek, a Twitter nem távolítja el, hanem csupán megpróbálják korlátozni az elérésüket és figyelmeztető címkékkel látják el őket.

    Ez a privilégium azonban csak a hivatalban lévő tisztviselőkre vonatkozik, az ex-tisztviselőkre nem – olvasható a Twitter közleményében.

    Vagyis nagyon úgy fest, hogy január 20-tól Trumpnak vigyáznia kell majd arra, mit csiripel a Twitteren, vagy ír ki a Facebookon (mert ott is hasonló szabályozás vonatkozik a tisztviselők posztjaira). 

  • Rudy Giuliani azt írta a FoxNews információi szerint, hogy négy vagy öt periratot fognak benyújtani feltételezett választás csalások miatt. 

    Ezek mind a csatatér-államokban történt, a republikánusok által feltételezett választási visszaélésekre fognak vonatkozni. 

    Giuliani hozzátette: Trump helyesen teszi, hogy még mindig nem adta fel a küzdelmet:

    Tényleg rossz lenne, ha már most elismerné a vereségét. Erős bizonyítékok vannak arra vonatkozóan, hogy legalább három vagy négy, de akár tíz államot is ellophattak.

    – fogalmazott az ügyvéd.