Újabb döfést kapott Donald Trump kampánya

2024.09.09. 14:45
Liz Cheney volt wyomingi képviselő, a Trump-ellenes republikánusok egyik hangadója, aki Kamala Harris alelnököt támogatta, vasárnap több más republikánust is bírált, amiért túlságosan kötődnek Donald J. Trump volt elnökhöz.

Liz Cheney az ABC Newsnak adott interjújában elmondta, hogy még soha nem szavazott demokratára, de most Kamala Harrisre fog voksolni, mert szerinte Donald Trump újraválasztása „helyrehozhatatlan katasztrófát” eredményezne az ország számára – írja a The New York Times.

Azzal vádolta a volt elnököt támogató republikánusokat − köztük Nikki Haley-t, aki a republikánus előválasztásokon ellenezte Trump indítását, de most támogatja őt −, hogy a párthűség miatt elárulják mind az alkotmányt, mind konzervatív elveiket.

Cheney apja, Dick Cheney George W. Bush volt alelnöke pénteken szintén Harrist támogatta. Erősen bírálta Trump elnökjelöltjét, J. D. Vance ohiói szenátort, szembeállítva őt Mike Pence volt alelnökkel, aki nem volt hajlandó csatlakozni Trump 2020-as választások megdöntésére irányuló erőfeszítéseihez.

Vance konkrétan azt mondta, hogy Donald Trump parancsait és utasításait az alkotmány elé helyezné, és nehéz elképzelni sokkal nagyobb veszélyt, mint egy olyan elnököt és alelnököt, aki az alkotmány fölé helyezi magát 

− fogalmazott.

J. D. Vance korábban arról beszélt, hogy ha ő lett volna az alelnök 2021. január 6-án, akkor azt mondta volna a Trump által elvesztett billegő államoknak, hogy küldjenek több elektori listát a kongresszusnak, és hagyják, hogy az akkor komoly republikánus többséggel bíró kongresszus döntse el, melyiket fogadja el.

Cheney elmondta, döntése, hogy Harrist támogatja, elsősorban a demokratikus elvek iránti aggodalmán alapult, mondván: „Donald Trump kihívást és fenyegetést jelent a köztársaságra nézve.” Azzal is érvelt, hogy Trump politikája, beleértve a vámok és az izolacionista külpolitika támogatását, ellentétes a konzervativizmussal.

Különösen kemény szavakkal illette Nikki Haley-t, aki idén Trump ellen indult a republikánus előválasztáson, és Cheney-hez hasonlóan kritizálta jellemét, politikáját és tetteit, de azóta elkötelezte magát amellett, hogy mindent megtesz a volt elnök megválasztása érdekében.

Semmilyen elvi alapon nem tudom megérteni az álláspontját. Amiket mondott, amikor az előválasztáson indult, azok a dolgok még mindig igazak

− mondta Cheney.

Haley vasárnap interjút adott a CBS Newsnak, és azt mondta, hogy döntése, hogy Trumpot támogatja, a szakpolitikáról szól.

Nem kell őt kedvelnem vagy száz százalékban egyetértenem vele ahhoz, hogy tudjam, az amerikaiak élete jobb lenne egy olyan politika mellett, ahol erősen szabályozzuk a bevándorlást, ahol törvény és rend van, ahol erős a gazdaságunk, és ahol a lehetőségeinkre tekinthetünk

− mondta.

A volt republikánus alelnök is a demokrata jelöltre fog szavazni

Mint azt megírtuk, szombaton Dick Cheney korábbi alelnök, aki George W. Bush második számú embere volt, és más republikánus kormányokban is szolgált, bejelentette, hogy Kamala Harris alelnökre fog szavazni a novemberi választásokon, ami figyelemre méltó történelmi pillanat, és az egyik legjelentősebb disszidálás két hónappal a választások napja előtt.

Nemzetünk 248 éves történelme során még soha nem volt olyan személy, aki nagyobb veszélyt jelentett volna a demokráciánkra, mint Donald Trump

− fogalmazott.

A korábbi amerikai elnök, George W. Bush nem nevezte meg, hogy melyik elnökjelöltet támogatja a novemberben esedékes választáson. Egy amerikai forrás szerint feleségével együtt fognak szavazni, azonban hogy kire, azt nem fogják közölni.