Donald Trump stratégiája eddig bevált, a kérdés, hogy a jövőben is kitart-e a szerencséje
További Fehér ház cikkek
- Terrortámadásra készült az amerikai elnökválasztáson az Iszlám Állam
- Donald Trump visszatért a merénylete helyszínére, több tízezren fogadták az elnökjelöltet
- Trump vagy Harris? Most ön is szavazhat!
- Donald Trump bűncselekményeket követhetett el, hogy megnyerje a 2020-as választásokat
- Egymásnak estek az alelnökjelöltek, egyikük óriási hibát követett el
Donald Trump republikánus elnökjelölt jogi csapatának sikerült elérnie az egyik legnagyobb győzelmet a korábbi elnök ellen indított négy büntetőjogi eljárással kapcsolatban: azok közül három csak a választás, de leginkább 2025-ben kezdődhetnek majd el, míg a Stormy Daniels hallgatási pénzével összefüggő üzleti adatok hamisításával kapcsolatban csak a választás után határozza meg a büntetést a manhattani bíróság. Amennyiben Trump novemberben nyer az elnökválasztáson, akkor teljesen megúszhatja az igazságszolgáltatást, ugyanakkor a szándékos időhúzás visszaüthet, amennyiben alulmarad Kamala Harrisszel szemben.
Amilyen nehéz évnek számított Donald Trumpnak 2023, addig 2024 eddig szerencsés volt a korábbi elnöknek – már ha az elnökválasztási kampány helyett kizárólag az egykori elnök jogi eljárásait nézzük.
Tavaly ugyanis az a példa nélküli esemény történt az Egyesült Államokban, hogy egy korábbi elnök ellen vádat emeltek, ráadásul négyszer is.
Két esetben – a január 6-i események, valamint a titkos iratok birtoklása miatt – szövetségi, két esetben pedig állami szinten indultak ellene eljárások. Utóbbi kettő közül az egyiket Georgiában indították, amiért a vád szerint Trump a 2020-as elnökválasztás eredményét megpróbálhatta megváltoztatni, míg Manhattanben többek között üzleti adatok meghamisítása, valamint a Stormy Danielsnek fizetett hallgatási pénz miatt indult eljárás – ezzel kapcsolatban egyébként mind a 34 vádpontban bűnösnek találták, azonban a bíróság csak a választás után, novemberben dönt a büntetéséről.
Ezzel pedig kijelenthető, hogy Trump stratégiája bejött, hiszen a korábbi elnök jogi csapatának a célja az volt, hogy a tárgyalások, valamint a lehetséges büntetések meghatározása csak az elnökválasztás után történjenek meg.
Így Trump sorsáról végső soron nem a bírók és az esküdtszék, hanem a választók döntenek.
Hiszen ha elnökké választják, valószínűtlen, hogy a két szövetségi eljárást továbbvinné a majd általa kiválasztott igazságügyi miniszter – jelenleg az egyetlen veszélyt a manhattani ügy jelenti, ahol ítélethirdetésre vár.
Ez pedig nagy változás ahhoz képest, hogy tavaly nyáron még úgy tűnt, csak idő kérdése, míg Trump jogi ügyei el nem sodorják, és az előválasztáson alulmaradna kihívóival szemben, a párt és szavazói pedig teljesen elhatárolódnának tőle. Ehelyett Trump a párton belül erősebb, mint valaha, amit eleve saját arcképére formált az elmúlt egy évben.
Kockázatos hazárdjáték, ami eddig bevált
Donald Trump jogi csapata már a vádemelések óta arra játszik, hogy minél inkább kitolják a bírósági tárgyalások megkezdését. Részben emiatt is fordultak több ízben a Legfelsőbb Bírósághoz, hogy az például arról döntsön, emelhető-e vád egy egykori elnök ellen azért, amit elnökként csinált – annak ellenére, hogy az leginkább a halasztást segítse, meglepetésre a 6:3-as konzervatív többségű taláros testület úgy határozott nyáron, hogy az elnök részben immunitást élvez, miközben Trump ügyvédje például a meghallgatás egy pontján azzal érvelt, hogy az elnöknek immunitást kéne élveznie abban az esetben is, ha például politikai ellenfele ellen merényletet rendel el.
Trumpnak ugyanis az volt a célja, hogy kampányát ne befolyásolják negatívan az ellene indított eljárások, megválasztása esetén pedig megússza a börtönbüntetést.
A négy ügyből eddig csupán egyet sikerült megkezdeni és befejezni – de az ítélethirdetés ott is a választások után lesz, amivel csökkentette annak hatását a kampányra –, miközben a többi háromnál még időpont sincs kitűzve, és súlyos akadályokba is ütköztek.
A vádemeléseknek köszönhetően a republikánusok körében tavaly nőtt a támogatottsága, a párt pedig teljes vállszélességgel áll ki mellette, és támogatja Trumpot azon narratívájában, hogy az ellene indított eljárások politikai, nem pedig jogi jellegűek. Trump a pártra gyakorolt hatását pedig jól példázza, hogy a párt által összeszedett pénzügyi támogatások egy részét közvetlenül a jogi eljárására fordíthatja az egykori elnök.
Ráadásul az ellene indított eljárások miatt immáron elhalkultak azok a hangok a párton belül, amelyek szerint Trump hibás stratégiájának tudható be, hogy a 2022-es félidős választásokon a republikánusok gyengén szerepeltek Trump rossz jelöltválasztásai miatt – legutóbb az előválasztásnál vetődött ez fel, de azóta már mindenki megfeledkezett róla, aki pedig nem, az szakított a párttal.
Azóta Trump pedig teljesen átvette a Republikánus Párt irányítását,
hiszen az ő kérésére túrták ki a párt elnökségéből a Trumppal szemben kritikus Mitt Romney unokatestvérét, Ronna McDanielt, akinek helyére azt a Michael Whatley-t ültették, aki segítette az egykori elnököt, hogy megváltoztassák a 2020-as elnökválasztás eredményét. De az elnökség tagja lett még Trump fiának, Ericnek a felesége, Lara Trump is, aki kiállt amellett, hogy a párt által összegyűjtött támogatások egy részét Trump ügyvédi díjaira költsék.
Azzal, hogy Trump jogi csapatának a választások utánra sikerült tolnia a legtöbb eljárást, két dolgot értek el. Egyrészt mivel Trumpnak nem kell a bíróságon megjelennie, így nem kellett leállnia a kampányolással, mint azt a manhattani tárgyalás kapcsán öt hétig tette, másrészt pedig elkerülte azt is, hogy a tévécsatornák élőben közvetítsék a Trump számára sokszor megalázó bírósági meghallgatásokat, ezzel is gyengítve kampányát.
Ugyan a manhattani bíróság novemberben dönt, hogy milyen büntetést kapjon, amiért mind a 34 vádpontban bűnösnek találták, de az ügyben eljáró bíró, Juan Merchan amiatt halasztotta az eredetileg szeptember 18-ra tűzött ítélethirdetést egészen november végéig, hogy megvizsgálja, egyáltalán elítélhető-e Trump a Legfelsőbb Bíróság az elnöki immunitással kapcsolatban hozott döntése után – Trumpék korábban egyébként azt akarták elérni, hogy az ügyet szövetségi szinten tárgyalják újra, ugyanakkor ezt a kérelmét elutasították.
Ráadásul amennyiben november 5-én elnökké választanák, a két legsúlyosabb ügyet teljesen ejtik.
A január 6-i eseményeket és a 2020-as választás elcsalási kísérlete kapcsán indított eljárás, valamint a titkos iratok illegális birtoklása kapcsán a szövetségi főügyészség szerepét is betöltő igazságügyi minisztérium nevében Jack Smith különleges megbízott emelt vádat – amennyiben Trump nyerne, vélhetően az új igazságügyi minisztere megszüntetné a két eljárást.
De még a georgiai eljárást akár évekig is tudná húzni, ami eleve megrekedt amiatt, mert a főügyész olyan személyre bízta az ügyet, akivel szexuális kapcsolatot ápol, ami miatt Trump jogi csapata azt szeretné, dobják teljesen az ügyet, mert érvelésük szerint így sérül a tisztességes eljáráshoz való joga. Emellett arra kérte a bíróságot, vizsgálják meg a Legfelsőbb Bíróság döntése alapján, hogy egyáltalán emelhető-e ellene vád.
Ha nem nyer novemberben, akár komoly gondjai lehetnek
Ugyanakkor Trump novemberi győzelme nem olyan biztos, mint ahogy pár hónappal ezelőtt még Joe Bidennel szemben tűnt, hiszen Kamala Harris elnökjelöltté válásával zárult az olló a két elnökjelölt között, ráadásul miközben Harris támogatottsága még most is nő, Trump jelenleg nem talál rajta egyáltalán fogást – ezért is lesz fontos a kettejük első, szeptember 10-i vitája.
Trump számára egyébként tényleg élet vagy halál kérdése az elnökválasztás, az ellene indított ügyek halogatása pedig súlyos hazárdjáték,
hiszen amennyiben nem választják elnökké, az eljárások folytatódnának ellene, sőt a halogatás miatt nemcsak a védelem, hanem a vád is jobban fel tud készülni az ügyből, akik a szándékos időhúzás miatt még akár motiváltabbak is lehetnek.
Ráadásul egy sikertelen elnökválasztás után az eddigi legnagyobb védelmét, mely szerint ő az egyik mainstream párt elnökjelöltje, elveszítené, és vélhetően a párt is egy idő után kihátrálna Trump mögül, hiszen 2016 óta egy választást sem sikerült a pártnak az ő vezényletével megnyernie.
Rovataink a Facebookon