További USA cikkek
- Donald Trump megszólalt: „Vérfürdő” lesz, ha nem választják újra
- Jön Joe Biden évértékelője, mindenki azt várja, megteszi-e a nagy bejelentést
- Balkáni tükör: kire kacsint Trump, kit segít Biden?
- Trump egy volt energiaügyi lobbistát jelölt belügyminiszternek
- Trump: Obama lehallgatott, ez az új Watergate
Gore okosabb, Bush szavahihetőbb
E felmérés szerint a választók jelentős és egyre növekvő többsége gondolja úgy, hogy Gore elképzelései az egészségügy, az oktatás, a társadalombiztosítás és a külpolitika terén jobbak, mint a republikánus jelöltéi. Ezen felül azt is gondolják, hogy a demokrata jelölt felkészültebb, okosabb, és tapasztaltabb is, mint kihívója. És vajon mennyivel vezet Gore az elnöki tisztért folytatott küzdelemben? - teszi fel a költői kérdést a konzervatív lap. Éppenséggel hat százalékponttal kevesebben szavaznának rá a valószínű választók közül, mint Bush-ra.
Mint a lap szerkesztőségi cikke megjegyzi, senki nem volna könnyű helyzetben, ha ezt a jelenséget egy ma érkezett földönkívüli látogatónak meg kellene magyaráznia. Bizonyos, hogy a magyarázat része lenne: ugyanezen felmérés szerint a választók jelentős többsége szavahihetőbbnek, vezetésre alkalmasabbnak és őszintébbnek tartja Bush-t, mint a demokrata alelnököt.
Márpedig egy elnöki rendszerben a jelöltek karaktervonásai érthetően nagy súllyal esnek latba, hiszen a végrehajtó hatalmi ág egészében jóformán valamennyi fontos döntés az elnök kezében van. S az sem lebecsülendő tényező, hogy az amerikai elnök - ugyancsak az elnöki rendszer következményeként - nagyon is jelen van az állampolgárok életében. S ezért egyáltalán nem mindegy, hogy az az ember, akit a hét majdnem minden napján este a televízióban akarva-akaratlanul szemlélnek, kellemes vagy kellemetlen fickónak tűnik-e.
Nem kérdéses tehát, hogy Bush kedvezőbbnek ítélt jellemvonásai nagy mértékben ellensúlyozhatják széles körben érzékelt egyéb hiányosságait.
A személyiség-felkészültség szembeállítása mégsem magyaráz meg mindent
Ez azonban nem lehet a teljes magyarázat. Idézzük csak fel a mostanit közvetlenül megelőző elnökválasztást! A felállás szinte kísértetiesen hasonló volt: az általánosan felkészültebbnek és okosabbnak tartott, ugyanakkor erkölcsi jellegű botrányoktól sújtott Clinton állt szemben a háborús veterán, kikezdhetetlen tisztességű és közvetlen modorú, de tapasztalatlanabb Dole-lal.
A versenyt nagy fölénnyel nyerte Clinton, noha az ő tisztességét megkérdőjelező botrányok sokkal súlyosabbak voltak, mint Gore ügyei, és akkor még a gazdasági fellendülés sem éreztette hatásait olyan széles körben, mint most. A személyiség versus felkészültség szembeállítása tehát aligha magyaráz meg mindent.
A Gore-kampány baklövéseivel a demokraták állították a középpontba a karakter kérdését
Ugyanakkor a rejtély mégsem olyan rettenetesen nagy rejtély. Az utolsó két hétben a Gore-kampány hibát hibára halmozott, baklövéseivel éppen a demokrata oldal állította a figyelem középpontjába a karakter kérdését, és ezzel egy már szinte megnyert versenyben sikerült hátrányba kerülni.
Mindez azzal kezdődött, hogy a demokrata stratégák úgy találták, Gore az első elnökjelölti vitán túlságosan agresszív volt, ezért a második vita előtt visszafogottságra intették. Ennek következményeként a második összecsapáson az alelnök nem győzte hangsúlyozni, hogy mennyi mindenben egyetért Bush-sal, s ezzel maga emelte ellenfele programját a magáéval egy színvonalra.
A második vitát követően viszont abban volt egyetértés, hogy ez a harcmodor még többet ártott Gore-nak, mint a kezdeti rámenősség, ezért tanácsadói ismét támadóbb fellépésre bíztatták őt.
Íme a rövidlátó marketing-gondolkodás bosszúja: az az ember, akinek amúgy is az az egyik legnagyobb problémája, hogy nem tartják eléggé szavahihetőnek, szűklátókörű kampánymegfontolások miatt röpke két-három hét leforgása alatt három különféle ,,imázzsal" jelenik meg a közönség előtt. S ehhez még hozzájárult az is, hogy az első vita után néhány valótlanságon kapták, és világos a következmény: Gore-nak magának sikerült felhoznia az önmagával láthatóan harmóniában lévő, szerepeit nem keresgélő texasi kormányzót.
A harmadik vitán sem dőlt el semmi
Ebben a helyzetben már szinte lehetetlen volt jól szerepelni az utolsó vitán. Gore a szűkös lehetőségek közül valószínűleg a legjobbat választotta, amikor ismét a két programot elválasztó olykor jelentékeny különbségeket hangoztatta.
Ezzel ismét a kormányzati politika kérdései kerültek előtérbe, ahol ő áll jobban a választók megítélésében. Ugyanakkor a vita hangulatát továbbra is az jellemezte, hogy Bush szemmel láthatóan magabiztosabbnak mutatkozott, míg Gore kínosan feszült volt és a kilencven perc során végig kereste a saját hangját.
A vita nem nélkülözte a feszült pillanatokat, noha a korábban már megismert érvekhez és pozíciókhoz képest újdonság nem merült fel. Bush következetesen nagy költekezőként és washingtoni bennfentesként igyekezett ábrázolni Gore-t, aki viszont a nagy gyógyszergyárak és más érdekcsoportok foglyaként, a gazdagok érdekvédőjeként jellemezte a republikánus jelöltet.
Bush új típusú, a republikánusokat és a demokratákat összefogó elnöki politizálást ígért, míg Gore éppen saját negyedszázados washingtoni tapasztalatára és az elmúlt nyolc év sikereire hivatkozhatott.
Elemző legyen a talpán, aki megjósolja, hogy a keddi vita milyen befolyással lesz a kampány még hátralévő három hetére. De aki eddig figyelemmel követte a versenyt, annak érdemes még egy kicsit kitartania.
Még mindig nem dőlt el semmi.