Auguszta
-4 °C
2 °C

Bombariadó egy terrorista-szimpatizáns miatt Szolnokon

2001.09.13. 15:52
Egy arab szimpatizáns rokkantnyugdíjas robbantással fenyegette meg a szolnoki Hetényi Géza kórházat - értesült a HavariaPress. Az ismeretlen telefonáló azt közölte a jászberényi tűzoltóság ügyeletével, hogy bombát helyezett el az egészségügyi intézetben. A kórházból a járóképes betegeket és a nélkülözhető egészségügyi dolgozókat eltávolították. A mintegy negyven fős, rendőrökből, bombakeresőkből és nyomozókból álló egység két óra negyven percen át kereste az állítólagos robbanószerkezetet. Miközben az épületet átvizsgálták, megkezdődött az ismeretlen fenyegető felkutatása. A nyomozók rövid időn belül elfogták Sz. Tibor 39 éves jászapáti rokkantnyugdíjast, aki beismerte tettét, és elmondta, hogy szimpatizál az arab terroristákkal. Az ügyben a Jászberényi Rendőrkapitányság folytatja a nyomozást. A férfi ellen közveszéllyel való fenyegetés miatt indult eljárás, amely akár három évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.