George Maior hangsúlyozta, hogy a NATO partnerállamai közül Románia az egyetlen, amely katonákat küld Afganisztánba. Mint mondta, a román kormányt ebben a döntésben az vezérelte, hogy Románia a terrorizmus elleni nemzetközi koalíció tagjának tekinti magát, egy olyan európai államnak, amely globális szinten vesz részt a biztonság megteremtésében.
Románia katonákat küld Afganisztánba
Románia összesen 48 katonát és egy C-130 Hercules típusú katonai repülőgépet küld Afganisztánba - jelentette be kedden Bukarestben George Maior, a román védelmi minisztérium integrációs ügyekért felelős államtitkára.
Az Afganisztánba küldött nemzetközi katonai erők számára Románia egy katonai rendőr szakaszt bocsát rendelkezésre. A szakasz tagjai mellett a Hercules személyzete és három összekötő tiszt egészíti ki a román kontingenst. A tisztek közül egy Afganisztánban, kettő pedig a Nagy-Britanniában működő stratégiai parancsnokságon teljesít majd szolgálatot - közölte sajtóértekezletén Maior. A román védelmi államtitkár elmondta: a nemzetközi katonai erő fő feladata az lesz, hogy segítséget nyújtson az ideiglenes afgán kormánynak, szavatolja a főváros, Kabul és környéke biztonságát.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
9 órája
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
7 órája
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Gazdaság
Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.
szeptember 9., 12:19