Bush-beszéd - iráni és palesztin cáfolat
Az iráni kormány elutasította csütörtökön George Bush amerikai elnök aznapi, Teheránt figyelmeztető kijelentéseit, s hasonlóan reagáltak palesztin illetékesek is a velük kapcsolatban felhozott vádakra. "Ezek megalapozatlan állítások dokumentumokkal alá nem támasztott információk nyomán" - mondta a teheráni külügyminisztérium szóvivője, hozzátéve: Irán minden tőle telhetőt megtett, hogy szembeszálljon az embertelen tálib rendszerrel, s ráadásul ezt már jóval azelőtt megtette, hogy a nemzetközi közösség egyáltalán ráébredt volna az afganisztáni terroristacsoportok veszélyére. George Bush amerikai elnök csütörtökön újságíróknak nyilatkozva felszólította Iránt, hogy váljon a terrorizmus elleni koalíció tevékeny tagjává. Sajtónyilatkozatában a Közel-Keletről is szólt, és azt mondta, "erős a gyanú", hogy Jasszer Arafat palesztin elnök tudott a minap a Vörös-tengeren elfogott, esetleg terrorista célokat szolgáló fegyverszállítmányról. Ahmed Korei palesztin parlamenti elnök erre reagálva azt mondta a Reutersnek: bizonyos benne, hogy Arafat - aki belső vizsgálatot rendelt el az ügyben - ártatlan. Szaeb Erekat palesztin miniszter pedig "teljes mértékben elfogadhatatlannak" nevezte az amerikai vádakat, s azzal vádolta Ariel Saron izraeli miniszterelnököt, hogy fel akarja használni ezt az incidenst a Palesztin Hatóság aláaknázására, illetve a béketárgyalások megakadályozására.
Az oldalról ajánljuk
- Gazdaság
A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.
4 órája
- Külföld
Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.
szeptember 12., 14:47
- Belföld
Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.
szeptember 10., 12:58
- Belföld
Tárca nélkül október 1-től.
szeptember 12., 21:04
- Belföld
Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.
2 órája