Afganisztán azonnali pénzsegélyre szorul

BBC
Az ENSZ azt hangsúlyozza, hogy az afgán átmeneti kormány figyelmeztetését, amely szerint az ország pénzszűkében van, komolyan kell venni. Az ENSZ afganisztáni szóvivője, Ahmed Fawzi kijelentette, hogy az átmeneti vezetésnek több millió dollár azonnali segítségre és mintegy százmillió dollárra van szüksége az elkövetkező napokban. Ha nem érkezik meg a segítség, nem éri meg az ország azt, hogy hosszú távú újjáépítési segélyeket folyósíthassanak neki - fogalmazott a szóvivő. Vasárnap az ország tervezésért felelős minisztere kijelentette, hogy az ország pénzügyi helyzete a nullával egyenlő. A BBC tudósítója szerint az országban egyes hegyvidéki területekre egyáltalán nem érkeznek segélyszállítmányok, máshol az embereknek két napot kell gyalogolniuk a csomagokért.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Brüsszel fizeti az új HÉV-eket

Az árat 200 milliárd forint körülire várják. Eldőlt az is, hogy a nagykörúti kerékpársáv marad is meg nem is.

szeptember 9., 14:30

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32