Görög önkénteseket küldenek Afganisztánba

MTI
Százharminc katonát vezényel Görögország az afganisztáni nemzetközi biztonsági erők (ISAF) kötelékébe - erősítette meg kedden a görög kormány döntését Janosz Papantoniu védelmi miniszter. A kizárólag önkéntesekből álló csapat nem harcolni fog, hanem a szétbombázott utak, hidak és egyéb létesítmények rendbetételében segédkezik majd. Ezenkívűl két C-130-as típusú óriásgépet is az ISAF rendelkezésére bocsát építőanyagok és élelmiszer szállítására a görög hadsereg. A katonák várhatóan két-három hét múlva indulnak útnak. A görög hadsereg vezérkari főnöksége már december végén említést tett a csapatküldésről, és akkor azt közölték, hogy az egység mandátuma három hónapra szól. A nemzetközi biztonsági erők kötelékében 18 ország képviseletében mintegy 5 ezer katona teljesít szolgálatot.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

3 órája

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Szijjártó Péter: soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

1 órája

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19