Vallottak az elfogott al-Kaida tagok

MTI
Oszama bin Laden tavaly decemberben utasította az általa vezetett al-Kaida terrorszervezet tagjait, hogy szóródjanak szét a világban, és hajtsanak végre támadásokat amerikai és izraeli célpontok ellen. Ezt az al-Kaida három elfogott tagja fedte fel a marokkói hatóságok előtt. A The Washington Post című amerikai napilap vasárnapi beszámolója szerint a marokkói hatóságok és az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség, a CIA együttműködésével májusban elfogott három szaúdi állampolgárságú férfi kihallgatása során elmondta: bin Laden utasítására tértek vissza Afganisztánból Marokkóba, hogy robbanóanyaggal megrakott motorcsónakokkal öngyilkos merényleteket kövessenek el a Gibraltári-szoroson áthaladó amerikai és brit hadihajók ellen. A foglyok szerint a bin Laden egyik hadnagya által közölt utasítás úgy szólt, hogy az al-Kaida tagjai térjenek vissza abba a térségbe, ahol korábban tevékenykedtek, és onnan indítsák meg támadásaikat. A hadnagy külön megjegyezte, hogy európai célpontok ellen irányuló támadásokat Észak-Afrikából, perzsa-öböli műveleteket pedig Jemenből lehetne indítani. A marokkói hatóságok Mullah Bilal személyében azonosították bin Laden hadnagyát; az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI szerint a férfi feltehetőleg azonos azzal az Abd al-Rahim al-Nasirival, aki gyaníthatóan komoly szerepet játszott a USS Cole amerikai rombolóhajó ellen 2000 októberében a jemeni Áden kikötőjében szintén robbanóanyaggal végrehajtott támadás kitervelésében. Bin Laden utasítására hajtották végre a közelmúltbeli merényletsorozatot, így pénteken a pakisztáni Karacsiban az amerikai konzulátus közelében végrehajtott pokolgépes merényletet is - árulták el a foglyok. A marokkói hatóságok hozzátették: A foglyok vallomásai és más titkosszolgálati értesülések arra utalnak, hogy bin Laden ma is életben van, és az al-Kaida vezetői a távolból továbbra is irányítják a terrorszervezet tagjait.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25