Szombaton egy washingtoni rendezvényen jelenti majd be visszalépését az elnökjelöltségtől Hillary Rodham Clinton, jelentette be a New York-i szenátor kampánystábja. A szombati rendezvényen nem csak vereségét ismeri majd be, de fel is sorakozik riválisa, Barack Obama mögé.
Obama kedden biztosította be győzelmét a demokraták augusztusi elnökjelölő gyűlésére. Akkor azt írtuk, hogy addig nincs vége, amíg a nadrágkosztümös hölgy azt nem mondja. Clinton a keddi előválasztások után ugyan gratulált Obamának, de vereségét még nem volt hajlandó elismerni. Egyben kampánya utalásokat tett rá, hogy az egykori first lady szívesen lenne alelnök - Obama stábja a hétvégén a hírek szerint az egészségügyi tárcát ajánlotta fel neki.
Elméletben Clintonnak lehetősége lett volna kitartani egészen az augusztusi konvencióig, hiszen Obama csak a kötetlen mandátumú szuperdelegáltak támogatásával biztosította be győzelmét. Azaz, elviekben Clintonnak és stábjának még lett volna közel három hónapja a meggyőzésükre. Végül Clinton mégis a visszalépés mellett döntött, ami, legalábbis a Demokrata Párt szempontjából, feltétlenül bölcs lépésnek minősíthető.
Clinton csaknem pontosan egy éve jelentette be elnöki aspirációját. "Beszáltam, hogy megnyerjem" - mondta akkor, és jó ideig senki sem kérdőjelezte meg, hogy ez sikerülhet is neki. Kampányába dőlt a pénz - a Szövetségi Választási Bizottság legfrissebb, április 30. összesítése szerint összesen 221 704 579 dollárt (35 milliárd forintot, a magyar GDP 1,1 százalékát, 1,5 százaléknyi nyugdíjemelést minden magyar nyugdíjasnak) gyűjtött, és - mivel húszmillió dollárt kölcsön is adott kampányának - költött el.
De Clinton nem számolt azzal, hogy valaki nála is jobb lehet. Pedig Barack Obama ugyanebben az időszakban 272 097 970 dollárt (42 milliárd forintot) gyűjtött.
Arra a kérdésre, hogy hol bukott el Clinton, sokféle választ adhatunk. Az első hibát rögtön az első kaukuszoló államban, Iowában elkövette. Tanácsadói eleve óvták attól, hogy Iowában is megméresse magát - riválisai közül John Edwards négy éve igen komoly eredményt ért el a kukoricatermesztők körében, és a felmérésekben Obama is igen jól szerepelt. Ha győzött volna, az iowai sikernek nem lett volna jelentősége. De kikapott, és ezzel Obama hirtelen esélyes jelöltté lépett elő.
De ekkor még nem volt veszve minden. New Hampshire-ben egy nappal a szavazás előtt elsírta magát, talán ez hozta meg neki a nem várt győzelmet. De a január több sikert már nem tartogatott számára, Nevadában a nagyszámú latino lakosság ellenére Obama szoros versenyre kényszerítette, Dél-Karolinában pedig hatalmas győzelmet aratott, és elmondta élete talán legjobb politikai beszédét.
Obama sikere már előrevetítette a clintoni stratégia kudarcát. Egyértelművé vált, hogy hiába tartanak február 5-én egyszerre 22 államban előválasztást a demokraták, egyik jelölt sem fogja besöpörni a jelöltséget. Ugyanakkor a dél-karolinai eredmények rávilágítottak Obama gyengeségére is. Hiába szavazott rá az állam választóinak a felét kitevő fekete közösség nyolcvan százaléka, a fehér szavazók nyolcvan százaléka Clintont vagy Edwardsot támogatta.
A szuperkeddi döntetlen után ugyanakkor nyilvánvalóvá vált, hogy Clinton kampánystábja egyáltalán nem készült fel az elhúzódó küzdelemre, miközben minden Obamáék a szuperkedd után megszellőztetett stratégiája (itt letölthető .xls-ben) szerint alakult. Clinton a kudarc után kirúgta kampányfőnökét, de a hónap hátralevő részét bénultságban töltötte, miközben Obama sorra szerezte a győzelmeket, még azokban az államokban is, ahol erre még stábja sem számított.
Clinton kampánya mindent egy lapra tett fel. Abban bíztak, hogy egy nagyarányú győzelem Texasban és Ohióban végre megtöri Obama lendületét. A terv félig sikerült is, bár az exit-pollok szoros eredményt mutattak, kijött a Bradley-hatás, a fehér munkásosztály tömegesen pártolt mellé és nagyarányú győzelemhez juttatta. Ugyanakkor Texast győzelme ellenére elbukta.
De nem adta fel a harcot, sőt, egyre inkább ráérzett, hogy mivel szorongathatja meg Obamát. A kékgalléros fehérek, a vesztesek hangadója lett, és kampányát a következő nagy államra, Pennsylvaniára koncentrálta. Nyert is, de tíz pontos, kétszázezer szavazatos győzelme gyakorlatilag nem változtatott a kampány dinamikáján. Már csak a csoda segíthetett volna rajta, de a csoda nem következett be. Az utolsó komoly előválasztáson, május 6-án nem tudott nagyarányú győzelmet aratni Indianában, ahogy Oregonban sem tudott fordítani. Hiába szerzett nagyarányú győzelmeket az Appalache-hegység kékgalléros vidékein, ezzel csak Obama egyetlen létező gyengeségére mutatott rá, nagy szolgálatot téve ezzel a republikánusoknak.
Az oregoni választáson eldőlt, hogy Obama visz több delegáltat az augusztusi demokrata konvencióra. Május 31-én az is eldőlt, hogy ezen már a korábban törölt, végül felerészt mégis érvényesített floridai és michigani szépségversenyek - a két államban nem kampányoltak a jelöltek, így az a trend érvényesült, hogy ahol nincs kampány, ott Clinton nyer - eredményeinek beszámításával sem tud fölénybe kerülni, még a szavazatszám tekintetében sem.
Clinton elbukta előre történelminek minősített kampányát, így egy másik történelmi kampány diadalmaskodhatott. Barack Obama az első fekete, aki egy nagy párt támogatásával küzdhet meg az elnökségért a novemberi választáson. Győzelme nem a remény diadala, ahogy ő szokta mondani, sokkal inkább a kiforrott stratégiájé. Clinton kétszer is nagyot hibázott, Iowában és a szuperkedden. Obama stábja hibátlanul vitte végig a kampányt, mindenhol nyertek, ahol nyerni akartak, ahol meg kikaptak, nem kaptak ki jobban annál, amire számítottak.
A remek stratégia és a hibátlan kivitelezés mellett példátlan mozgósítást tartottak, új szavazók százezreit regisztráltatták, és összehoztak egy olyan pénzgyűjtő gépezetet, ami az utolsó három hónapban napi szinten egymillió dollárnyi támogatást tudott begyűjteni. Mindez a novemberi választáson is döntő lehet, hiszen Obamát minden államban jól szervezett stáb segíti.
És minden segítségre szüksége is lesz. A következő napokban ugyan biztos sokat fog nőni népszerűsége, de az előválasztások során megmutatkozó gyengeségei még sokat árthatnak neki. A republikánusok fontos csatatérállamokban használhatják ki gyengeségét a fehér munkásosztály bizonyos rétegei körében. Ohio, Nyugat-Virginia, Michigan és Florida könnyen a republikánusok kezébe kerülhet. Ezt pedig aligha ellensúlyozhatja Virginia esetleges megszerzése. Kemény kampány áll még előtte egy kemény riválissal szemben. Hiszen John McCain, bár az elmúlt hónapokban, jelöltsége márciusi bebiztosítása óta keveset hallottunk róla, a vártnál jobb esélyekkel szállhat szembe vele.
Most úgy tűnik, ez a választás megint ohióban fog eldőlni. A szavazatok legvalószínűbb eloszlása az ohiói eredmények nélkül a következő:
>Electoral College Prediction Map - Predict the winner of the general election. Use the map to experiment with winning combinations of states. Save your prediction and send it to friends.
Azaz Ohio nélkül egyik jelöltnek sem lehet meg a győzelemhez szükséges 270 elektodi szavazat. És Ohióban Obama súlyos vereséget szenvedett a fehér szavazók körében, akik ráadásul az exit-pollokban és az előzetes felmérésekben titkolták is, hogy nem szavaznának fekete jelöltre, így az állam eredményei nehezen lesznek megjósolhatóak. A térképen, amit a Washington Post remek Electoral College Prediction Map nevű alkalmazásával készítettünk, mindenki kedvére átszínezgetheti az államokat. Jó szórakozást!
[A cikket az Index amerikai választási blogjában, a Fehér Ház vonatkozó posztjában kommentelheti.]
- Budapest, IX. kerület Mester utca 85.
- Alapterület 94 m2 Szobák 4+1 db Vételár 82,49 M Ft
- Budapest, III. kerület Erdőalja út 85.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
Rovataink a Facebookon