Kormányválság Izraelben

Az Izraeli Munkapárt Ariel Saron miniszterelnök és a Likudhoz tartozó több miniszter legutóbbi, a palesztinokkal szemben tanúsított megnyilvánulásai miatt azt fontolgatja, hogy kilép a kormánykoalícióból.
A Munkapárt vezetőinek többsége a koalíció felbontása mellett van, de a pártelnök, Benjámin Ben Eliezer védelmi miniszter korainak tartja a lépést - adta hírül a Haarec izraeli napilapra hivatkozva a dpa. A munkapárt, amely 23 képviselőjével az izraeli törvényhozás, a Kneszet legerősebb frakcióját alkotja, csütörtökön tárgyalja meg következő lépéseit.

Simon Peresz külügyminiszter a keddi kabinetülés után nyíltan bírálta a Ariel Saronnak a palesztinokkal szembeni fellépését, és kijelentette: nem lépett volna be a koalícióba, ha előre tudta volna, milyen politikát folytat majd Saron.

Saron elutasítja a béketervet

Ariel Saron hétfőn úgy nyilatkozott: Izraelnek "fájdalmas csapásokat" kell mérnie a palesztinokra, mielőtt visszatérne a tárgyalóasztalhoz. Meir Sitrit Likud párti igazságügyi miniszter pedig kijelentette: a palesztinokat olyan keményen meg kell büntetni, hogy "a végén könyörögjenek a tűzszünetért".

Az izraeli napilap szerint Simon Peresz meg akarja nyerni pártját annak az Ahmed Korei palesztin parlamenti elnökkel közösen kidolgozott béketervnek, amely a tűzszünetet követően előirányozza a palesztin állam Izrael általi elismerését. Saron a tervet korábban kereken elutasította.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31