A pápa tisztázná az egyház szerepét a zsidóüldözésben

II. János Pál pápának az a szándéka, hogy mielőbb megnyittatja a Vatikán titkos levéltári anyagait XI. Pius és XII. Pius pápaságának időszakáról, amely a második világháború előtti, közbeni és utáni időszakot öleli fel.
A Szentszék által pénteken nyilvánosságra hozott közleményéből kiderül, hogy körülbelül három évre van még szükség a XI. Pius (1922-1939) pápai időszakát érintő dokumentumok feldolgozásához és rendezéséhez. II. János Pál pápa azonban kész arra, hogy 2003 elejétől a kutatók hozzáférhessenek ezeknek az iratoknak egy részéhez. Elsősorban az államtitkárság államközi kapcsolatok részlegében, valamint a Vatikán titkos levéltárában tárolt, a Szentszék és a Vatikán kapcsolatait érintő, az 1922 és 1939 közötti időszakot felölelő dokumentumokról van szó.

II. János Pál

A katolikus egyház tisztázná magát

A közlemény szerint a szentatya ezzel a döntésével akar eleget tenni a dokumentumok iránti nagyfokú tudományos érdeklődésnek. Az említett időszakban számos politikai esemény történt Európában, amely totalitárius államok és despota kormányok kialakulásához vezetett, s amely a második világháború nyitányát jelentette. E háború első legfenyegetőbb mozzanatai éppen XI. Pius pápaságának utolsó időszakával estek egybe.

A szentszéki közlemény azt is tudatja, hogy a szentatya szeretné hamarosan megnyitni a XII. Pius (1939-1958) pápaságának a Vatikán és Németország kapcsolatait érintő dokumentációját is. A közlemény úgy fogalmaz: e vatikáni archívumok további megnyitását a szentatya különösen a szívén viseli, mivel éppen XII. Pius pápaságának idején zajlott a második világháború, és abban az időszakban deportálták és gyilkolták meg a zsidók tömegeit.

"A Szentszék mélységes erkölcsi kudarca"

Az ügy előzménye, hogy a zsidó és katolikus történészek tavaly júliusban felfüggesztették kutatásukat a Vatikán holokausztban betöltött szerepéről, mert a katolikus egyház vezetése nem engedélyezte bizonyos iratok áttekintését. A kutatók abban bíztak, hogy a Vatikán átad számos iratot, közöttük a hivatalos levelezés egy részét is. Ennek ellenére az 1923-as év anyagain kívül az archívum többi éveinek iratairól azt közölték, hogy azok "technikai okok miatt" nem elérhetőek. Akkor a Zsidó Világkongresszus szóvivője, Elan Steinberg a Szentszék mélységes erkölcsi kudarcának minősítette a levéltárak megnyitásának megtagadását.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

10 órája

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

8 órája

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19