Vendel
11 °C
24 °C
Index - In English In English Eng

Az év vérszivattyúi II.

2008.12.29. 11:19
Afganisztánban megerősödtek a tálibok, jövőre sok ezer nyugati katonát vezényelnek oda. Grúzia gyors vereséget szenvedett Oroszországtól. Kongóban megismétlik a ruandai polgárháborút. Szomáliából kivolnulnak az etiópok, ezért ott jövőre még több harc várható.

Afganisztán: Egyre mélyebb bugyra a pokolnak

2008 decemberéig 273 külföldi katona halt meg Afganisztánban. Köztük ketten magyarok voltak. Elesett továbbá 153 amerikai, 3 ausztrál, 42 brit, 2 cseh, 9 dán, 1 észt, 11 francia, 5 holland, 26 kanadai, 7 lengyel, 1 lett, 1 litván, 3 német, 2 olasz, 3 román és 2 spanyol katona. A nyugati csapatok vesztesége 2001 óta évről-évre nő: tavaly 232, tavalyelőtt 191, 2005-ben pedig csak 130 koporsót küldtek haza Afganisztánból.

A leghíresebb Afganisztánban harcoló katona idén Harry herceg, az angol királynő unokája volt, tíz hétig szolgált a háborúban.

Afganisztán

A háború intenzitása az előző évhez képest: növekedett

Az év nyertese: a tálibok

Az év vesztese: a NATO

Jóslatunk: még több nyugati katona, még intenzívebb harcok, a következő év döntő lehet.

A NATO egész évben könyörgött a tagállamoknak, hogy küldjenek még több katonát Afganisztánba, mert a tálibok egyre erősödnek, a nyugatbarát kormány egyre kisebb területet képes ellenőrizni, és az erőszak fokozódik. Az USA 4500, Németország 1000, Nagy-Britannia 230 új katonát küldött. Barack Obama megválasztott amerikai elnök azt ígérte, hogy komoly erőket csoportosít át Irakból Afganisztánba, jövőre további húszezer amerikai katonát telepíthetnek ide. A brit kormány is komoly erősítésre készül.

Nagy botrányt okozott, hogy az amerikai légierő véletlenül lebombázott egy lakodalmat, 89 civil meghalt.

A tálib ellenállás legjellemzőbb módszere változatlanul a terrortámadás. A 2001-ben kezdődött nyugati megszállás óta idén februárban követték el a legvéresebb merényletet, Kandahárban nyolcvan embert ölt meg egyetlen öngyilkos merénylő. Júniusban ugyanebben a városban a tálibok megostromolták a börtönt és kilencszáz rabot, köztük 350 volt fegyveresüket szabadítottak ki. Áprilisban Hamid Karzai afgán elnök Kabulban túlélt egy gyilkossági kísérletet.

A tálib ellenállásra a mobilitás jellemző. Átveszik az irányítást a gyenge védelmű településeken, nagy ellentámadás idején elhagyják állásaikat, majd ha ismét gyengül az őrség, visszatérnek. Nehezíti a kormány és a nyugatiak helyzetét, hogy a táliboknak nincs egységes hadseregük, kis csoportokban, egymástól függetlenül működnek, és a helyi hadurak elkötelezettsége sem mindig egyértelmű. Ráadásul sokan kábítószer-termesztésből élnek, és ez a kormány, illetve a nyugatiak által ellenőrzött területeken elvben illegális, néha felégetik a marihuána- és a mákföldeket. Így a megélhetésükért aggódó parasztok sokszor elfogadják a drogkérdésben éppen engedékeny tálibokat (amikor ők voltak uralmon, betiltották a drogtermesztést, de most jórészt ennek hasznából finanszírozzák az ellenállást).

A NATO erői ellen délen és keleten a leghevesebbek a támadások. Pakisztán törzsi területe fontos hátországa a tálib ellenállásnak. Az USA ezért többször is rakétákkal lőtte a pakisztáni oldalt. Decemberben viszont amerikai utánpótlási bázisokat támadtak sikeresen a tálibok, háromszáz katonai járművet, többségükben Humvee terepjárókat gyújtottak fel.

Augusztusban a pakisztáni légierő is beszállt a háborúba, és erősen bombázta a határa közelében lévő tálib állásokat.

A háború a pakisztáni oldalon is zajlik. Az ország északnyugati részén két tartomány gyakorlatilag független a pakisztáni kormánytól: a Szövetségi Ellenőrzésű Törzsi Területek és Északnyugati Határvidék nevű hegyvidéki régiók a tálibok hátországa, ahogy ez volt a szovjetek elleni ellenállás bázisa is. Afganisztán felé a határ nyitott, rendőrök arrafelé nincsenek. A pakisztáni hadsereg idén több támadást is indított a tálibokkal nyíltan szimpatizáló települések ellen, a légierőt is bevetették néhányszor, de közben a pakisztáni hadsereg vezetése is megosztott, mert a tisztek egy része inkább az ittenieknek drukkol. Mindenesetre évtizedek óta idén fordult elő először, hogy a területről ezrek menekültek Afganisztánba, holott eddig milliók jöttek onnan ide.

Nehéz megbízhatónak tűnő statisztikákat találni Afganisztánról, mert nagyon gyenge a központi adminisztráció. Az idei év első felében hétszázötven kormánynak dolgozó rendőr és katona, háromezer-ötszáz tálib és kétezer civil halhatott meg az összecsapásokban és a merényletekben. A helyzet a második félévben sem javult, tehát a fenti számok legalább kétszerese lehet az idei áldozatok száma.

Novemberben az afgán elnök béketárgyalást kezdeményezett a tálibokkal, de nem voltak hajlandók szóba állni vele.

Grúzia: Az év leghagyományosabb háborúja

Hat napig tartott Grúzia és Oroszország háborúja augusztusban. Egymásnak nagyon ellentmondó hírek érkeztek az áldozatok számáról.

Grúzia

A háború intenzitása az előző évhez képest: idén kezdődött

Az év nyertese: az oroszok

Az év vesztese: a grúzok

Jóslatunk: Dél-Oszétia és Abházia végleg elszakad Grúziától, esetleg csatlakozik Oroszországhoz. Grúzia jövőre sem lesz a NATO tagja.

Az orosz hadsereg húsz katonájának halálát ismerte el, a grúzok viszont azt mondják, hogy négyszázt öltek meg. A grúzok 175 ember, többségükben civilek elvesztéséről beszéltek. Az oroszokkal együttműködő dél-oszét hatóság kétezer oszétiai civil haláláról számolt be, a grúz kormány szerint a kétszázat sem érte el az ottani halottak száma.

A háború azzal kezdődött, hogy a grúz hadsereg megtámadta Dél-Oszétiát. Utóbbi terület Abháziával együtt orosz támogatással a 90-es évek elején véres harcok után szakadt el Grúziától. A grúzok szétlőtték a déloszét fővárost, néhány órára el is foglalták, de hamarosan megérkezett az orosz hadsereg, és Oszétián kívülre szorították a grúzokat. Az oroszok Abháziába is bevonultak.

Néhány nap alatt az orosz hadsereg elfoglalta Grúzia stratégiai pontjait: Gori városát, ami Dél-Oszétia határánál van, Poti kikötőjét, ahol a grúz katonai flotta volt, egy légitámaszpontot és a Kodori-szorost, ami Abházia bejáratának számít. Bombázták az oroszok Gorit, Potit, és bombáztak katonai bázisokat is Tbiliszi környékén.

Grúzia francia közvetítéssel néhány nap után békét kért. Az orosz katonákat a következő hetekben kivonták Grúziából, de Dél-Oszétiát és Abháziát azóta is megszállva tartják. A grúz kormány bejelentette, hogy hadi eszközei szinte teljesen megsemmisültek. A háború egyértelmű orosz győzelemmel fejeződött be.

Ez volt idén az egyetlen hagyományos háború, ahol reguláris erők, két állam katonái feszültek egymásnak, továbbá világos, hogy ki győzött.

Kongó: A ruandai vérözön külföldre telepítése

1994-ben megrettenve nézte tétlenül a világ, hogy Ruandában elszabadult a pokol. Alig száz nap alatt a hutu nemzetiségű többség megölt nyolcszázezer tuszit. A két törzs viszálya több évtizedes: a gyarmatosítás alatt a tuszik voltak uralmon, a függetlenségi háború után a hutuk bosszúból sokat megöltek már közülük. A két nép rendszeresen polgárháborúba taszította az országot az elmúlt ötven évben, de a konfliktus sohasem volt annyira véres mint 1994-ben. Akkor a kormány támogatásával hutu milíciák szerveződtek, és a hadsereg segítségével megpróbálták kiirtani az országban élő tuszikat. Nagyon sokat közülük otthonaikban és az utcán mészároltak le, de egy csoportjuk ütőképes hadsereget szervezett, és megverték a hutu milíciákat és a kormány hadseregét is.

Azóta tuszi kormány van hatalmon Ruandában. A legkeményebb hutu milíciák a szomszédos, egyébként évek óta polgárháborúba süllyedt Kongói Demokratikus Köztársaságba menekültek, kétmillió bosszútól tartó hutuval együtt. Ott a kormány felhasználta őket a lázadó Laurent Nkunda (ő maga nem tuszi) jórészt tuszikból álló támogatói ellen. Nkunda pedig a tuszik őrangyalaként folytatta a kormány elleni háborúját, és arra hivatkozva kezdte elfoglalni Kivu tartomány északi felét, hogy meg kell védenie a tuszi lakosságot.

Kongó

A háború intenzitása az előző évhez képest: az év elején csökkent, ősztől nőtt

Az év nyertese: Laurent Nkunda és felkelői

Az év vesztese: a kormány

Jóslatunk: sohasem lesz vége a harcnak, és egy csomó környékbeli ország belekeveredhet még.

Kongó Kivunak nevezett tartományában lényegében a hutu–tuszi háború folytatása történik. Vagy más értelmezés szerint a kongói polgárháború főszereplői mindkét oldalon kihasználják a régi ellentétet, hogy ezzel is újabb katonákat szerezzenek. Nkunda élvezi a kongói tuszik és a mostani ruandai kormány támogatását, míg a kongói kormány a hutu milíciákat támogatja. A harc elképesztően kegyetlen, hiszen az etnikai alapon harcolók a másik nép teljes megsemmisítésére törekszenek.

Az év egész jól indult: januárban békét kötött a kormány és Nkunda milíciája. Megegyeztek, hogy a menekültek hazatérhetnek, a fegyveres csoportok visszavonulnak Kivuból, a háború sújtotta régióból. Úgy tűnt, hogy a kormány kész leszámolni a legradikálisabb hutu milíciákkal is.

A két fél azonban hamar megvádolta a másikat, hogy nem tartják be a békét, és őszre újra kezdődött a háború.

Nkunda hadserege október 26-án fényes győzelmet ünnepelhetett, mert elfoglalták a környék legkomolyabb katonai bázisát, ahonnan a legtöbb támadás érte őket. Ráadásul megnyílt az út előttük Gomába, a tartomány fővárosába. A menekültek megtámadták a gomai ENSZ-irodát, hogy bosszút álljanak, mert a tizenhétezer kék sapkás nem védte meg őket. A kormány csapatai visszavonultak, úgy látszott, hogy feladják Gomát. Nkunda azonban nem tört be a városba, helyette egy kisebb környékbeli települést foglalt el.

Az ENSZ közben bejelentette, hogy kész fegyverrel megvédeni Gomát, és ennek hatására a kongói kormánykatonák is visszatértek a városba. A város határánál lévő lázadók egyoldalú tűzszünetet hirdettek, a város védelmére kivezényelt kongói kormánykatonák pedig fosztogatni kezdtek Gomában.

November elején Nkunda csapata felmondta a tűzszünetet, és elfoglalták a tartomány északi részének egyik fontosabb városát. A hutu milicistákkal együttműködő civileket az első éjszaka kivégezték. A hónap második felében angolai katonák jelentek meg a kormánycsapatok oldalán. Nkunda felkelői szerint Angola csapatokat küldött a kormány megsegítésére (a hatalmon lévőket egy előző polgárháborúban már segítette Angola) a kormány szerint csak tanácsadók és kiképzők érkeztek a baráti országból. A kormány szerint a ruandai hadsereg is átjár segíteni a lázadóknak, de a ruandai kormány ezt cáfolja.

A második világháború óta a kongói polgárháború a legvéresebb fegyveres konfliktus a földön. Naponta ezernégyszáz ember halt meg átlagosan az elmúlt években. A halottaknak csak töredéke esett el közvetlen harcokban. Elsősorban az éppen közelgő milíciák és hadseregek elől menekülők pusztulnak el hatalmas számban: az éhínség, a vízhiány és a járványok, például a kolera végez velük. Most éppen kisebb intenzitással, de polgárháború dúl az ország más vidékein is.

Szomália: Az etiópok kivonulnak

Szomália mint állam igazából évtizedek óta nem létezik. Helyi hadurak kezében volt egy ideig a hatalom, illetve egymással véres harcot vívó törzsek irtották egymást. Rövid időre az afganisztáni tálibokhoz hasonló iszlamista kormány szerezte meg a hatalmat az ország nagyobb része felett, ami ellen a régi (korábban egymással is harcoló) hadurak szövetkeztek. Harcukhoz segítséget kaptak az etióp hadseregtől. Az etiópok régi ellenségének számító Eritrea pedig az iszlamistáknak adott katonai segítséget. A külföldi beavatkozásokkal és a hadurak szövetségével 2006-ban a háború új szakaszba lépett, a korabbiaknál világosabban látszik, hogy ki kivel ki ellen harcol.

Szomália

A háború intenzitása az előző évhez képest: csökkent

Az év nyertese: elsősorban a kalózok, másodsorban az iszlamisták

Az év vesztese: az etióp hadsereg, mert a visszavonulás mellett döntött

Jóslatunk: ha az etiópok tényleg távoznak, akkor az iszlamisták komoly offenzívába kezdhetnek és könnyen megszerezhetik a fővárost, ez még keményebb harcokat hozhat.

A konfliktusnak világpolitikai dimenziója is van, az USA a nemzetközi iszlám terrorizmus elleni harc nevében támogatta az etióp beavatkozást, de helyi szemszögből nézve ez egy évszázados konfliktus. A nomád állattartó szomáliai törzsek a 16. század óta harcolnak a földműves etiópiai törzsekkel. A helyzetet most az is bonyolítja, hogy az államhatárok nem esnek egybe az etnikai határokkal.

A 2008-as állás szerint Szomália négy, egymástól szinte független területre osztható. Az ország déli fele az iszlám radikálisok kezén van, kivéve a fővárost és még két kis régiót, amelyeket az etiópok által támogatott hadurak szövetségéből összetákolt úgynevezett "hivatalos kormány" ellenőriz. Szintén ez a "kormány" igazgatja az ország észak-keleti tengerparti sávját. Az "ellenőrzés" relatív voltát jellemzi, hogy innen indítják rendszeres támadásaikat a kalózok, akik elképesztő mennyiségű árut (többek között harckocsikat és olajat szállító óriásokat) szállító hajót raboltak már el az idén.

Az iszlamisták és a kormány között van egy köztes régió, ami egyik oldalhoz sem tartozik, ott teljes az anarchia. Az ország északi sávja (Afrika szarvától nyugatra) pedig a magát függetlennek tekintő Szomáliföldnek számít, ahol egy új állam elismertetésén fáradoznak a helyi törzsek, ők se a kormányt se az iszlamistákat nem ismerik el.

Az év az iszlamisták támadásaival indult. Elfoglaltak több várost is etióp-barát klánoktól. Jellemző ugyanakkor a háborús viszonyokra, hogy volt olyan város, ami alól komoly váltságdíjért cserébe elvonultak az ostromló iszlamisták.

Márciusban és májusban az USA két légi csapással is beavatkozott, Washington szerint mindkét esetben célzott támadásokkal végeztek az iszlamista oldal vezetőivel.

Az év vége felé a kormány és az iszlamista lázadók egy mérsékeltebb frakciója tűzszünetben állapodtak meg, és választásokat, illetve nagyobb parlamentet ígértek.

Decemberben Etiópa váratlanul bejelentette, hogy kivonul Szomáliából. A kivonulás azonban nem kezdődött el, mert az etióp kormány úgy döntött, hogy előbb biztosítják a szintén kivonuló burundi és ugandai erőket; utóbbiak békefenntartóként jelentek meg korábban.

Nehéz megbízható statisztikát találni az áldozatokról. Sajtóhírek összesítése szerint (nagyon sok kisebb harci cselekmény sohasem kap nyilvánosságot) 201 etióp katona, 357 kormánypárti katona, 180 iszlamista katona halt meg az idén. A civil áldozatkról csak becslések vannak, ezer és nyolcezer közé teszik a halottak számát a térségben működő különböző civil szervezetek.

Ebben a háborúban is jellemző, hogy a nyílt összecsapásoknál több áldozatot szednek a merényletek. Elsősorban az iszlamista felkelők robbantanak rendszeresen etióp katonai illetve kormánypárti célpontokat. Mindkét oldal különösen kegyetlen a civil lakossággal szemben. Ezen a téren az etióp hadsereg és a kormánypárti csapatok számítanak durvábbnak, az iszlamisták inkább csak szigorú törvénykezésükkel vívták ki a nyugatiak meghökkenését. A harcok elől másfél év alatt kétmillió ember menekült el otthonából.

Sorozatunk előző részében az iraki, a Sri Lanka-i, a szudáni és a mexikói háborúkat mutattuk be.