Budapestre látogathat Bush

Két magyar-amerikai csúcstalálkozóra is sor kerülhet még az idén. George Herbert Walker, a Bush rokonságához tartozó budapesti nagykövet szerint az elnök még az idén Budapestre látogathat, és Gyurcsány amerikai útját is tervezik. Walker bízik az amerikai vízumkiadási gyakorlat könnyítésében is.

Még az év vége előtt Budapestre látogathat George W. Bush, jelentette be csütörtöki sajtóreggelijén George Herbert Walker, a Bush rokonságához tartozó amerikai nagykövet. A diplomata közlése szerint Gyurcsány Ferenc kormányfő washingtoni látogatásának előkészítése is megkezdődött. Walker Orbán Viktorral is találkozott, az ellenzék vezére azonban egyelőre nem tervez amerikai látogatást.

A csúcsszintű látogatások előkészítésére Somogyi Ferenc április 1-én Washingtonban találkozik COndoleezza Rice amerikai külügyminiszterrel. A találkozón várhatóan szóba kerül Irán, a kínai fegyverembargó egyesek által tervezett feloldása, a Közel-Kelet, a magyar-amerikai gazdasági kapcsolatok, valamint az amerikai vízumkiadás.

Utóbbi kapcsán az amerikai nagykövet megjegyezte, ő személy szerint reméli, hogy a washingtoni kongresszus módosítja a jelenleg hatályos törvényt, Bush elnök azonban addig is minden tőle telhetőt meg kíván tenni azért, hogy a törvény adta keretek között rugalmasabb legyen az amerikai vízumkiadás gyakorlata.

Arra a kérdésre, hogy miért csökkentette az idén az Egyesült Államok a Magyarországnak szánt katonai segélyt, holott Lengyelországnak jelentősen növelte, a nagykövet azt felelte: azért, mert a magyar fél tavaly még a fölajánlott tízmillió dolláros keretből is csak hatmilliót használt fel.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Gazdaság
Háborognak a nyugdíjasok a késői és kevés a visszamenőleges emelés miatt

Egyszeri, azonnali 50 ezer forintos nyugdíjkiegészítést szeretnének azoknak, akik kevesebbet kapnak az átlagnyugdíjnál.

szeptember 12., 17:25

  • Belföld
Tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsíthatják a volt fideszes alpolgármestert

2018 májusában olyan felvételeket talált a laptopján, amelyek hat évvel korábban rejtett kamerákkal készültek.

szeptember 11., 15:25