Lerombolták a palesztin rádiót

Az izraeli hadsereg lerombolta szombaton hajnalban a Palesztina Hangja rádióállomás rámalláhi főépületét, a Jordán folyó nyugati partján, palesztin területen - jelentette a BBC.
A rádió ötemeletes épülete a támadás után lángokban és romokban állt, és sűrű füst gomolygott belőle - írják a hírügynökségek szemtanúkra hivatkozva. A katonákat harckocsik és buldózerek kísérték az akció végrehajtásakor. Palesztin források szerint az épületet a támadás előtt kiürítették, így az izraeli katonák nem ütköztek ellenállásba.

A tv-stúdiók is megsemmisültek.

Az izraeli hadsereg decemberben már megsemmisítette a rádió egyik átjátszótornyát és közvetítőépületét. A Palesztina Hangja azonban azóta is sugároz a palesztin területeken, helyi frekvenciákat véve igénybe. A most felrobbantott épületben irodák kaptak helyet, de itt működtek a palesztin televízió stúdiói is.

Intenzív válaszcsapás

A hadsereg szombat hajnalban nem kommentálta a támadást, de Izrael korábban azzal vádolta a palesztin tömegtájékoztatást, hogy a térségbeli feszültség 15 hónappal ezelőtti megnövekedése óta erőszakra buzdító programokat sugároz. Összefüggésben lehet az akció a csütörtök esti véres - hét halottat maga után hagyó - haderai merénylet nyomán indított izraeli katonai válaszlépésekkel is.

Ez az ostoba izraeli kormány le akarta rombolni a palesztin szuverenitás jelképét, de a Palesztina Hangja rádió nem csupán a lerombolt épületben létezett, hanem minden palesztin szívében él- nyilatkozta a Reutersnek egy ciszjordániai palesztin illetékes.

Rámalláhban szombaton izraeli katonák tankokkal járőröztek a palesztin vezetés helyi irodáinak közvetlen közelségében is. Ott tartózkodik Jasszer Arafat palesztin vezető is.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
46 százalékkal emelkedtek a gyümölcsárak Magyarországon

Az olyan alapvető élelmiszerek ára is elszállt, mint a tojás, a cukor, a burgonya és a tej.

szeptember 9., 12:19

  • Külföld
Romániai művészeti vezetők is kiállnak az SZFE mellett

Károsnak tartják a kormányzati beavatkozást az egyetem vezetésébe.

szeptember 12., 14:47

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Külföld
Félmillió embert telepítenek ki Oregonban a tűzvész miatt

Minden nyolcadik embernek mennie kellett.

szeptember 11., 14:32

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

tegnap, 15:31