Szavazz mindenki ellen!

A pozitív tartózkodás jegyében a britek a szavazólapokon bevezetnék a "felsoroltak közül egyiket sem" rubrikát. A döntés a kis pártokat károsíthatja - vélik elemzők.
A brit választásokat felügyelő bizottság úgy döntött, hogy fontolóra veszi a "felsoroltak közül egyiket sem" rubrika bevezetését a szavazólapokon. A "pozitív tartózkodásról" szóló tervezettel a szkeptikus szavazók nyomásának engedtek, és azt remélik, hogy bevezetése felgyorsítaná, könnyebbé és igazságosabbá tenné a szavazást.

A kis pártok vesztenének

Vezető brit politikai elemzők máris élesen kritizálják a tervezetet, mert szerintük ez megerősítené a negatív hozzáállást, és a kis pártoktól vonna el szavazatokat. Patrick Dunleavy, a London School of Economics professzora szerint a tanulmányok azt mutatják, hogy ha a nagyobb pártokban megrendül a bizalom, akkor csökken a részvétel is. Ugyanakkor egy harmadik párt - a briteknél a Liberális Demokraták - általában megerősödik ilyenkor. Az "egyiket sem" választásával azonban pont a ilyen kis pártok vesztenének jelentős számú szavazatot.

Érdektelen választások

A bizottság szerint a tavalyi rekordszintű alacsony részvételi arány - 59,4 százalék, szemben az 1997-es 71,4 százalékkal - nem jelenti azt, hogy a briteket nem érdekli az ország sorsa. Sokkal inkább jelzi, hogy vagy nem tetszik nekik a politizálás stílusa, vagy úgy hiszik az ő szavazatuk nem számít. A szavazási hajlandóság 18-24 év közötti korosztály körében a legalacsonyabb- írja a Guardian.

Az oldalról ajánljuk

  • Gazdaság
Szijjártó Péter szerint Magyarország az új világgazdasági korszak nyertese lehet

A miniszter tárgyalt Liam Fox brit parlamenti képviselővel, akit a Világkereskedelmi Szervezet főigazgatójának jelöltek.

tegnap, 12:16

  • Belföld
Szijjártó Péter: Soha nem engedtem magam köré korrupt szándékokat

Szijjártó Péter az RTL-től kapott kérdésekre válaszolt, a kérdés-feleleknek ismét az adriai luxusjachtozás állt a középpontjában.

tegnap, 14:34

  • Belföld
Novák Katalin miniszter lesz, a családok életszínvonaláért felel

Tárca nélkül október 1-től.

szeptember 12., 21:04

  • Belföld
Karácsony Gergely szerint ingyen kellene tesztelni az embereket

Sokaknak ezen múlhat, hogy lesz-e munkahelyük, vagy járhat-e iskolába gyermekük – fogalmazott a főpolgármester.

szeptember 10., 12:58

  • Belföld
Szabó Tímea és Karácsony Gergely maradt a Párbeszéd vezetője

A párt országos kampányba kezd az alapjövedelem népszerűsítésére.

szeptember 13., 15:31