Felesége révén vált híressé
Winton tettei először akkor váltak ismertté, amikor felesége, Grete rábukkant egy régi cikkgyűjteményre a szóban forgó evakuálásokról. Rávette akkor már csaknem 80 éves férjét, hogy hivatalosan dokumentáltassa a maga történetét.
Winton 30 éves volt a háború kitörésekor, és tőzsdeügynökként dolgozott Londonban. 1938 vége felé Prágába látogatott az ottani brit nagykövetség meghívására. Érkezésekor arra kérték, segítsen a brit külképviseletnek menekülttáborok létesítésében. Egy prágai szállodában nyitott irodát, és "a Vencel téri angol" híre gyorsan terjedt. Sok szülő fordult hozzá, hogy gyermekeiket vegye föl a listára.
Az utolsó vagonnak nyoma veszett
1939 elején Winton visszatért Londonba a kimenekítések gyakorlati szervezése céljából, együttműködve a csehszlovákiai menekültek segítésére alakult brit bizottsággal és a Cedok csehszlovák utazási irodával. A londoni belügyminisztériumban közben serényen gyártották a beutazási engedélyeket a gyerekek számára. Wintonnak 50 fontot kellett letétbe helyeznie minden gyermek után, és nevelőszülőket kellett találnia nekik.
Kilenc hónap alatt Wintonnak nyolc vonatnyi csehszlovákiai zsidó gyereket sikerült Prágából Londonba juttatnia. Egy további csoport Svédországon keresztül légi úton jutott Londonba. A kilencedik és egyben legnagyobb vasúti szerelvénynek 1939. szeptember 3-án kellett volna elindulnia Prágából, de sohasem hagyta el a pályaudvart. A rajta lévő mind a 250 fiatal eltűnt, és azóta sem hallottak róluk - írja a Háárec.