Nincs is magyar paletta

Az elmúlt években a Kriminal Beats és a Wacuum Airs kiadóknál megjelent albumokat ismerve akár hőzönghetnénk is, hogy a Sziget miért tesz olyan magasról a magyar hiphopra, hogy a maga részéről kipipálja ezirányú kötelezettségeit egy Ganxsta Zolee + Animal Cannibals kombóval. Aztán amikor a földalatti szcéna legnépszerűbb csapatai jó órás késéssel nekilátnak, teljesen érthetővé válik, hogy a hivatalos programban meg sem jelenő Mokka Cuka is miért csak egy fél estét szentel ennek a műfajnak.

Akkezdet Phiai + Bobakrome

Mert a magyar rap krémje még ezzel sem tud élni. A közönségre várva a dj-k laptopjairól tinglitangli amerikai rap szól, pedig bőven meríthetnének a hazai termésből is. Közben rohamosan fogynak a percek, végül három óra helyett kettőbe kell belesűríteni négy produkció műsorát. Ebből már valóban nem lehet sokat kihozni. De még annyit sem sikerül.

A mikorofont minden mc konzekvensen a hangrezgések felvételére hitelesített gombócnál markolja, ami póznak nem rossz, de így nem sok jut el a verbális zsenialitásból a keverőpultig. Ez aztán nyilván a kiabálás felé tolja az artikulált szövegmondástól amúgy is idegenkedő mikrofonistákat, a torz kásából pedig már nem lesz érthető szöveg, bármilyen rutinos hangmérnök is ül a pultnál. A magyar rap ma pont ott tart, ahol a magyar punk tartott a nyolcvanas évek végén: tessék otthon megtanulni a szövegeket, aztán eljönni a koncertre, és minden rendben lesz. A koncerten felhangzó zajorkán majd felidézi a mondanivalót a közönségben.

Már ha van mondanivaló. A Nem Közölt Sáv és a rövidke műsorukba két-három szám erejéig beékelődő Bankos talán ezért is érthető legalább valamennyire: mivel többnyire a narratív műfajon belül maradnak, a mondatfoszlányokból legalább valamilyen homályos képe lesz a laikus hallgatónak arról, hogy miről beszélnek. A tinédzserek és fiatal huszonévesek körében a kriminálos előadóknál úgy tűnik népszerűbb Waacum Airs család tagjai viszont hol verbál-dadában utaznak, hol olyan absztrakt, kifordult asszociációs hálóra teregetik ki, ami a szívüket nyomja, hogy még kinyomtatott szövegekkel a kézben is tanácstalanul állnak a rajongók. Aztán rohannak az internetre, hogy közösen próbálják dekódolni az üzenetet. Vajon egy felkészületlen látogató mit értene Bobakrome villámgyorsan elhadart, P.I.R.X. című szürreális űrrepjének következő részletéből a gerjedő mikrofon statikus zörejeinek takarásában:

Pedig lemezről hallgatva ettől a zseniális, szándékolt agyatlanságtól többször a rekeszizomgörcs határára röhögtem magamat.

Végül a szervező Waacumisták szándékainak megfelelően az este fénypontjaként megjelenő, az apró pódiumon lelkesen mutogató - a beígért élő zenekar nélkül fellépő - Akkezdet Phiaiból sem értek semmit. Amit mégis sikerül elcsípnem, az a mellettem álló, a szövegeket Újonccal és Saiiddal együtt kiabáló baseball-sapkás fiataloknak köszönhető.

Lehet, hogy a fiúk egy nagyobb színpadról, kedvezőbb technikai feltételek és bőségesen rendelkezésre álló idő esetén többet kihoznának ebből - a kriminálos Krime City Jam-eken és a vákumos heti esteken a Kultiplexben már volt erre is példa -, de itt és most ez nagyon-nagyon kevés. Egy szűk szcéna köldöknéző önünneplése. (C)

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!