-

Ahh, minő dekadencia, ó, a Babyshambles

2008. 08. 18., 11:37 | Frissítve: 2008. augusztus 18., hétfő 12:59

Pete Doherty romantikus lányregény hőseként vonaglik, amit nem lehet komolyan venni. De még mindig inkább ajánljuk serdülők figyelmébe unalmas dalocskáit, mint mondjuk Bon Jovit.

Vasárnap délután a Sziget Nagyszínpada előtt a viszonylag korai (18 óra) idő ellenére szép számmal gyűltek össze fiatalok megtekinteni a Babyshamblest. Pete Doherty (aki a Libertines zenekarral lett híres, aztán a drogozásáért, meg mert Kate Moss volt a csaja) az Iron Maiden után a második legöltöztetőbb zenekarnak bizonyul a szigeten. Fiúk tucatjai hordtak olyan kiskarimájú kalapot, mint Doherty, és lányok tucatjai hajaztak frizuráikkal Amy Winehouse-ra, akivel állítólag a közelmúltban nemi szerveiket egymásba illesztették.

Doherty maga az emo, akkor is, ha hivatalosan valószínűleg nem az. Ő az érzékeny és önromboló fiú, merengő tekintettel, bő fehér ingben. Egyszerre Petőfi Sándor (a lánglelkű költő), az összes éhező festő a századforduló Párizsában, és nyilván Bob Dylan meg Dylan Thomas egyszerre. A meg nem értett széplélek, aki ugyan nagyon rossz, de egy gyöpös őslény, aki haragszik rá, hiszen ő művész. Az izzó tehetség igazolja önpusztítását, és hogy csalódást okozott szüleinek.

Kattintson!

Ez az imidzse Dohertynek, és ezt nagyon jól felépítette. Messziről látszik rajta, hogy ilyen, minden mozdulatában ott a szétesett nemtörődömség, a kisfiús cukiság, a nagyfiús keménykedés. Szerepét remekül játssza, és erőfeszítéseit igazolta a sok lelkes ember a nézőtéren.

Már csak a zene hiányzik mögüle. A Babyshambles nem játszott rosszul, néha percekre még figyelemre méltó is volt, de összességében főleg unalmas és egyszerű dalokat hallhattunk, tét nélkül. Az egész jelenség infantilizmusát erősítették az egyszerű dalocskák, némelyik gyereklemezeken is elment volna. A sok balladában nem volt semmi felzaklató, a ritka keménykedések alig lépték át az ingerküszöböt, talán csak az utolsó dal volt jó értelembe vett kivétel, de az is csak a refréneknél. (Fuck Forever).

A Babyshambles kulturális szempontból fontos kapocs lehet a pöttyös könyvek és a rockzene között, így fogyasztása bizonyos kor alatt akár hasznos is lehet. Fontos megjegyezni azt is, hogy a hasonló szerepre született Bon Jovinál pedig sokkal jobb.

hirdetés