A Szigetet követő fanyalgás nem új dolog, és érthető is, hiszen az embert megviseli egy hétnyi zene, tömeg, por, ismerkedés és minifánk. És egy több ezer programos fesztiválnál a kritikus nyilván belefut rossz koncertekbe, idejétmúlt előadókba, béna szervezésbe.
Idén azonban új jelenségre lehetett figyelmes a kevéssé tudatmódosult tudósító. Most először vált rendszeressé, hogy egymásnak koccantak a programfüzetbe mélyedő emberek, hogy aztán zavartan kérdezzék a másikat, tud-e valamilyen izgalmas programot az elkövetkező órákra. Majd a tanácstalan arcot látva tovább botorkáltak a tömegben.
Ebben az egészben nemcsak a programot keresők egyre nagyobb száma érdekes, hanem a tömeg is.
Mert az még érthető, hogy a Szigetnek nem rajzolódott ki határozott zenei arculata, azon kívül, hogy a középmezőnybe tartozó, nem túl régi, lehetőleg tavaly vagy tavalyelőtt már fellépő sztárokat hívnak meg. Van ilyen, mostanában a szervezők többnyire közepesen érdektelen produkciókat szerződtetnek, mert pénzt akarnak spórolni, vagy így jön ki a lépés. Az ilyen időszakot követné az elhatározás, hogy legközelebb aztán tényleg rámennek az A-kategóriás sztárokra, vagy inkább a friss, izgalmas, de még világhír előtt álló tehetségeket kutatják fel.
A döntést azonban megzavarja, hogy a langyos program ellenére a látogatószám rekordokat döntött, azt a világos üzenetet küldve a szervezőknek, hogy a műsor maga nem is olyan lényeges elem ebben az egészben.
A megállapítás, miszerint a Szigeten maguk a programok másodlagosakká váltak, egyébként közhely annak, aki akár csak fél órát töltött a fesztiválon. Az árusok és kocsmapultok körül tolongók jó része ugyanis francia, német, holland fiatal, akik ha akarnák, a Roskilde fesztiválon hallgatnák a Radioheadet, Streetset vagy Neil Youngot. De nem akarják, mert őket jobban érdekli az, amiben a Sziget valóban egyedi, mégpedig hogy egy hétig élhetnek egy elektronikusan erősített és tudatmódosított vidámparkban anélkül, hogy ki kellene tenniük a lábukat a valóságba. És ez egyébként tényleg nem rossz érzés, ráadásul ehhez hasonlót legközelebb a nevadai Black Rock sivatagban találnak, a Burning Man fesztiválon.
Ott lehet hülye ruhákat hordani, drogozni, inni, sátorban és lakókocsiban lakni, hasonszőrűekkel haverkodni és persze csajozni, pasizni. A népszerű amerikai fesztiválon eközben teljesen kiküszöbölték a fentieket csak zavaró úgynevezett programokat, leszámítva egyet, az óriási fabábú elégetését a fesztivál zárónapján, de ezt azért lehet követni nagyon részegen is.
Nem elképzelhetetlen tehát, hogy az üzleti logika, amelyet a Szigetnek felvásárlása óta határozottabban érvényesítenie kell, afelé tolja a szervezőket, hogy tovább faragjanak a költséges programokon, viszont erősítsenek a bulisziget érzésen. A külföldieket úgyis a vidám és kötöttségektől mentes eszméletvesztés vonzza, és a magyarok jó része is remekül szórakozik, ha további 69 ezer 999-en buliznak körben, szól a zene, viszont nem kell túl sokat állni a sörért.
Láttunk persze jó koncerteket idén is, de tapasztalataink szerint az érdekes produkciók a közepes, vagy kisebb helyszínekre szorultak vissza. A nagy színpadokon pedig tulajdonképpen már most jobban jártunk volna, ha fabábukat tüzelnek el. Annak ráadásul biztosan a határérték alatt marad a hangja.
