Sting világkörüli turnéra indult a londoni filharmonikusokkal

2010.06.03. 14:26 Módosítva: 2010.06.03. 17:26
Megkezdte új világkörüli turnéját Sting, a Police egykori tagja, aki legnagyobb sikereit ezúttal nem a megszokott rockzenei kísérettel, hanem a Londoni Királyi Filharmonikus Koncertzenekarral adja elő.

A Symphonicity (szójáték a Police 1983-as, Grammy-díjas Synchronicity című lemezével) nevet viselő turné első állomása szerdán este a kanadai Vancouver volt, az előadott számok között szerepelt az Englishman In New York, a Roxanne, a Russians, az Every Breath You Take és a Fragile is.

Az 58 éves Sting a koncert előtt egy interjúban kijelentette: általában nem kedveli a szimfonikus zenekarral vegyített popzenét, mert az legtöbbször a zenészek és a közönség számára egyaránt unalmas. Mint mondta, véleménye akkor módosult, amikor 2008-ban fellépett a Chicagói Szimfonikusokkal, idén januárban pedig a philadelphiai nagyzenekarral. Szerinte kihívás elé kell állítani a zenészeket, és elérni, hogy élvezzék ezt a fajta munkát is.

A vancouveri közönség mindenesetre nem unatkozott, és még három órányi zenélés, valamint három ráadás után sem akarta Stinget leengedni a színpadról. Az előadó utoljára végül egy szál gitárral tért vissza és adott elő még egy számot. A mostani szimfonikus turné észak-amerikai része július végéig tart, ősszel pedig Európában lépnek fel 23 alkalommal, november 5-én például a bécsi Stadthalléban.