Nem a bevételek növelésére bővítik a Modemet

2010.10.22. 14:47 Módosítva: 2010.10.22. 15:17
A debreceni kortárs művészeti múzeumnak vannak tartozásaim, de kintlévőségei is, a célszerűtlenül kialakított terasz hasznosítása volt a cél. A 250 milliós támogatás az EU-tól jött.

Beépítik az egyik teraszt és multifunkcionális térré alakítják a debreceni kortárs művészeti intézet legfelső szintjét, tudtuk meg az igazgatótól. A teraszt azért építik be, mert az egyik kiállítótérből nyílt, és így valójában nem lehetett használni, mondta Gulyás Gábor.

Az intézmény átalakításaira az egyik beszállítójuk hívta fel a figyelmet, azt állítván, hogy a Modemnek többmilliós tartozásai vannak, és irodák, rendezvényekre bérbe adható terek kialakításával foltoznák be a lukakat.

A tartozásokról az igazgató annyit mondott, hogy mint minden vállalkozásnál, náluk is vannak még kifizetetlen számlák, míg mások pedig nekik tartoznak. A Modem pénzügyi helyzete ugyanakkor stabil, gazdasági szempontból eredményes évet zárnak.

Az új tereket sem bérbeadási szándékkal hozzák létre, hanem hogy konferenciákat, előadásokat tarthassanak. Az átalakítások abba a 250 millió forint EU-támogatásból finanszírozott programba tartoznak, amelynek keretében korábban átalakították a belső keretet, LED-falat építettek és bővítették a ruhatárat.

Gulyás Gábor hangsúlyozta, hogy bár a többi múzeumhoz hasonlóan ők is kiadják termeiket, csak a múzeum működéséhez illeszkedő programokat fogadnak be.

A Modem évi 250 millió forintos működési támogatást kap Debrecentől. amelyből azonban havi 6 milliót vissza is fizetnek az épület bérleti díjaként. A támogatás elmegy a működtetésre és a bérekre, a programokat saját bevételekből finanszírozzák.

A Modemben hamarosan két kiállítás nyílik, a Melankólia a modern művészetben című és egy monokróm képekből válogató tárlat.



  • Hírek
  • Személyi kölcsön