Olivér
9 °C
13 °C
Index - In English In English Eng

A hatalmas Isztambulban elveszik a kultúra

2010.11.06. 09:33
Az Európai Unióba vágyó Isztambul 2010-ben Európa egyik kulturális fővárosa (EKF) akik Péccsel ellentétesen fogják fel az évet: a pénzük jelentős részét felújításokra költik, a maradékot kulturális programokra. De egy 10 milliós várost nehéz mozgósítani. A politika itt sem bírt magával, de Pécsen legalább átverték a civilek az akaratukat.

A törökök laza megoldásokkal próbálkoznak Európa Kulturális Fővárosaként, ami ráébreszthet mindenkit, hogy az EKF csupán értelmezés és lehetőség kérdése. Isztambul például kimondottan nem akart kezdeni semmit a címmel, mert a cím önmagában elég volt ahhoz, hogy a politikai céljaikat, az Európa Unióhoz történő csatlakozást szimbolikusan megerősítsék. Az Isztambul 2010 büdzséje 350 millió euró, amit a török kormánytól pályázatok útján kapnak, és mivel Törökország nem EU-tag, ezért csak a minden EKF-város által megkapott 1,5 millió euróval járó Melina Mercury-díjnak örülhettek. A pénz 60 százaléka megy el felújításokra, a maradék negyven pedig programokra. Az isztambuli látogatás apropója egy komoly Csontváry-kiállítás és az EKF megtekintése volt. Előbbi ismerős volt, utóbbi megdöbbentő.

Isztambul vágyja Európát

A törökök alapvetően az EKF hosszútávú hatásaira játszanak, networkölnek Európában, hogy a kulturális infrastruktúrájuk fejlődjön, valamint sokkal nagyobb hatást tegyenek a kultúrpolitikájukra, mondta Esra Nilgun Mirze, a török EKF nemzetközi kapcsolatokért felelős igazgatója. Két fő céljuk szerint az egyik megváltoztatni a régi beidegződéseket a törökökről, és bizonyítani, hogy élő és friss kortárs kultúrával lehet itt találkozni, a másik egy Európával kommunikálni képes kulturális politika kialakítása. Nilgun Mirze sikeresnek tartja az évet, amiben új irányokat talált a kultúrpolitika nemcsak Isztambulban, hanem Európa sok országa felé, ami az EU-csatlakozás szempontjából elsődleges céljuk.

Ha jövőre az isztambuliak tudatosabban kezdik új tartalommal feltölteni a kulturális örökségüket kortárs kreativitással és tartalommal, akkor már megérte, mondta Nilgun Mirze. A kulturális politika fellendítéséhez három dolognak kell megvalósulnia: a kormányzati intézmények kerüljenek vezető szerepbe, az üzleti szektor ismerje fel saját feladatait, a független indiktárok pedig legyenek aktívak és kezdeményezők. Fontos eredmény, hogy az civilszektor óriási kormányzati támogatást kapott, amire évtizedek óta nem volt példa. Persze emiatt kiderült, milyen óriási hiányosságai vannak ennek a szektornak, illetve meg kellett találni azt a közös hangot, amin a kormányzat, az üzleti szféra és az civilszervezetek beszélni képesek egymással.

Túl nagy

Pécs és Isztambul egy dologban hasonlít egymásra, hogy a politika komolyan belenyúlt a folyamatokba, állítólag Isztambulban nem lehet kiismerni a különböző tanácsok és döntéshozók rendszerét. Mégis: Pécsen év végére elkészülnek az épületek, Isztambulban meg sem próbáltak építeni. A 10-12 milliós zsúfolt és színes várost nem arra találták ki, hogy kulturális főváros legyen, egyszerűen ekkora méretnél minden elveszik, szinte semmit nem lehet felmutatni. A világ huszadik legnagyobb városa, Európában a második Moszkva után, amivel nagyobb mint 9 európai ország.

Ehhez hasonló méretű város még nem kapott EKF-címet, így az egyik legkomolyabb kihívás az volt, hogyan tudják majd bevonni az embereket, ami egy Pécs méretű városnál sokkal könnyebb. Önkéntes programot dolgoztak ki, hatezren jelentkeztek is, ők segítenek helyi szinten a kommunikációban. Az biztos, hogy az EKF-eket nem ekkora megapoliszoknak kell adni, hanem olyanoknak, amelyek tényleg képesek a lehetőségekkel élni és megújulni a kultúra város- és piacszervező ereje miatt.

Az EKF-cím lényege, hogy erősen felpörgesse a kultúrát, a közösséget és a gazdaságot azzal, hogy egy évre nemcsak a figyelmet irányítja a városra, de bizonyos pénzeket is elérhetővé tesz. Pécs ügyes elképzelésekkel kezdett neki, a politika persze ahol csak tudott, belenyúlt, de mégis átadnak mindent az év végéig, és bár rengeteg kommunikációs hibát elkövettek, alapvetően jól sikerült programsorozatról lehet beszélni, ahol csak a kihagyott lehetőségek fájnak.

Megmutatták a romokat

Az isztambuliak kedvesen azért megpróbálták két jelentős projektjüket bemutatni, de miután jót szórakoztunk mindkettőn, döbbenten fogtuk fel, hogy komolyan beszéltek. Isztambul erősen képes megjeleníteni múltját, ezért az EKF keretében a már régóta húzódó felújításokat címkéztek fel, így például az 1998 óta felújításra váró örmény templomot, vagy a legkomolyabb turista látványosságot, a Hagia Sophia egy részét is. Mindkettőre tisztességgel kitették az EKF-logójukat. Ők nem fejlesztenek, nem építenek, nem variálnak. Van egy programfüzetük, amiknek egy része megvalósult, egy része nem, de ez soha nem izgatta őket. Mondjuk simán ráhúzták a U2 turnéra, hogy az EKF program keretében jönnek oda.

Az elrothadt Vortvots Vorodman örmény templomból kulturális központot akarnak egyszer, ennek a felújítása zajlik.Koncerteket, kiállításokat és konferenciákat tartanának itt, de azok alapján, ahogy haladnak, ezt lesz még idejük kitalálni.  Először 1998-ban gondoltak a felújításra, de a következő évi földrengés egészen 2010-ig lelassította az erről való gondolkodást. Az épület lehetőségei jók, bár maga a kerület nem tűnik a legideálisabbnak erre, mondjuk másfél órát töltöttem egy környéken, ahol rendes piac volt fejnyi méretű gránátalmákkal, sült halakkal, ruhákkal és zöldségekkel.

A másik helyszín egy régóta szétmálló zsinagóga, a Mayor Synagoge volt, aminek egyik részében gumit készítenek évtizedek óta, a másikban vasat öntenek, a központi terében pedig üveggolyókat tettek a földre, ezt nevezik Molecular Istanbulnak. Serge Spitzer munkája a 11. isztambuli biennáléra készült három hónapon keresztül. A mindennapok és a művészetek problematikájára próbált reflektálni Spitzer üveggolyókkal az 500 éves zsinagógában.

A magányos cédrus Isztambulban

Szép Csontváry-kiállítást sikerült a pécsieknek összehozniuk az egyik török magánalapítvánnyal (Suna and İnan Kıraç Foundation) a jó hírű Pera Múzeumban, ahol a nyáron például a nálunk a Szépművészeti Múzeumban látható Fernando Botero állított ki. A 2005-ben alapított múzeumban volt Kurosawa, Chagall, Rembrandt, Miro, Koudelka és Bresson kiállítás is, vagyis az Isztambulban először kiállított Csontváry a figyelem középpontjába kerülhetett. A festő 1913-ban járt Isztambulban, az alapítvány igazgatója szerint "színes és titkos lelkiállapot" jelenik meg a képeken. Csontvárynak csak a legnagyobb képei nem kerültek ide, de a legjelentősebbek megtalálhatóak: Önarckép, A magányos cédrus, Castellamare di Stabia, Tavasz Mostarban, Római híd Mostarban.

Csontváryról egyébként kiderült, hogy bár korában nem tartozott a legprogresszívebb festők közé, azért Picasso elismerte. Az egyik legenda szerint az 1949-es párizsi kiállítás annyira lenyűgözte Picassót, hogy bezáratta magát a képekkel, majd egy barátjának azt mondta, nem gondolta volna, hogy rajta kívül volt még jelentős festő a 20.században. A Siratófalról annyit szúrt oda Chagallnak, hogy ő sem tudta volna jobban megfesteni. Ehhez képest utoljára 1994-ben utaztatták a képeit.

Az EKF-et máshogy értelmezték a törökök, akiknek sokkal fontosabb volt a presztízs, mint a város megújítása. Ha belegondolunk, egy ekkora megavárosra egészen elhanyagolható hatással van egy ehhez hasonló projekt, mint a 157 ezer lakosú Pécsre.